Egy évvel ezelőtti illegálisbevándorlás-ellenes publicisztikája miatt "gyűlöletkeltéssel" vádolnak egy osztrák újságírót.
Christoph Biró, a Kronen Zeitung bulvárlap stájerországi kiadásának szerkesztője a tavalyi "menekült"válság idején írt cikkében tesztoszteron által hajtott szíriaiaknak és szupermarketekben garázdálkodó hordáknak nevezte migránsok egy csoportját, akiket túlfűtött szexualitással vádolt, néhány afgán betolakodóról pedig le merte írni, hogy vasúti üléseket hasítottak fel, és nem voltak hajlandók keresztények mellé ülni. A rendőrség és az osztrák vasúti társaság tagadta, hogy afgánok bármi ilyet tettek volna. (Mint ahogy igyekeznek minden hasonlót eltitkolni, ez a gyakorlat számtalan esetben - pl. a kölniben is - nyert már bizonyítást - a szerk.)
Biró cikkére 37 panasz érkezett az osztrák sajtótanácshoz, ő maga pedig négyhetes szabadságot vett ki, bűnbánó módon azt állítva, hogy cserbenhagyta az "arányérzéke". Hozzátette, hogy 39 éve újságíró, de most egy "különösen szerencsétlen" hibát követett el. Hangsúlyozta, hogy a feleségével együtt korábban németórákat adtak szíriai menekülteknek, akik között "lehetnek fekete bárányok".
A zsidó azonban, mint tudjuk, nem ismer kegyelmet, ezért is fölösleges mentegetőzni, magyarázkodni, visszavonni stb.: az SOS Mitmensch nevű migránssimogató szervezet perre viszi az ügyet. A szervezet idén nyáron külön "irányelvet" tett közzé arról, hogyan kell a "gyűlöletbeszédet" a rendőrségnek a világhálón jelenteni.
(HVG korrigálva)