2019. szeptember 18., szerda, Diána napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
08:54 Négyezren kerültek kórházba egy hét alatt a nagy hőség miatt Japánban08:15 A méhlepényig is eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő07:21 Előrehozott választás lesz Spanyolországban, mert legutóbb nem volt elég progresszív szavazó07:11 Bibi az előzetes választási eredmények szerint meggyengült - nincsenek természetes koalíciós partnerei06:55 A látszat kedvéért: az Europol lecsapott egy nemzetközi embercsempész bandára22:33 Kozmetikai termékkel akarják irtani a cigányokat!!!22:16 A tanúba illő jelenetek: a fideszes képviselő átadott egy parkolót, kivezényelték az összes gyereket21:49 Az oroszok elfogtak két észak-koreai hajót, mert tüzet nyitottak rájuk21:31 Sejthető volt: az amerikai-szaúdi páros "kinyomozta", hogy Irán támadott21:22 Felborult egy tűzoltóautó a diákoknak tartott váci bemutatón20:58 Lőrincz Tamás világbajnok20:39 Estig viszonylagos nyugalomban zajlott az előrehozott választás Izraelben20:02 Horvát államfő: megvédjük a határokat egy újabb migránsválság esetén19:21 Bosnyák Zoltán: Méhely Lajos, a magyar fajvédelem igehirdetője19:04 Amerikai szenátor: meg kéne fontolni az iráni olajipar bombázását
24 óra legolvasottabbjai

Extra :: :: Hozzászólások

Tibi atya: Karl Marx tehetett róla?

Reklám

Az alábbi írás az inkább internetes mémgyáráról ismert "Tibi atya" blogján jelent meg. Rendhagyó kirándulás Humbákföldére, nemcsak a folyékony kenyérrel áldozók, hanem a gondolkodás kedvelőinek lelki üdvének érdekében.
Zoom
A kulturális baloldal már az ortodoxiájában is vonzódott a posztmodernizmushoz: az első posztmodern politikai gondolkodó nem volt más, mint Karl Marx. Egy évszázaddal előzte meg Derridát, a dekonstrukció atyját (itt olvashatod el, szerintem miért ő az emberiség egyik legveszélyesebb gondolkodója), és módszereit már jóval a francia gondolkodó születése előtt alkalmazta elméletalkotói munkássága során. Sikeresen dekonstruálta a kapitalizmust, szétszedve azt alkotóelemeire, mindet nagyító, majd mikroszkóp alatt vizsgálva, hogy aztán egy kupacban a szemétre hányja. Kevés gondolkodó elméleteihez tapad annyi vér, mint Marxéihoz, a baloldal azonban neki is kultikus ikonográfiát festett, hasonlóan a
la Cabaña-erődnél mészárlásokat vezető, gerillavezérhez, Ernesto Che Guevarahoz. A baloldalnak két évszázad sem volt elég, hogy kinője gyermekbetegségeit: ma is romantizálja azokat, akik a világ gyűlöletét a szegények szeretetével palástolják.
Az általam tisztelt anarchista író (hát baszki, ezt a négy szót sem fogom sok ember kapcsán leírni az életben), Konok Péter, akivel valószínűleg soha, semmilyen politikai kérdésben nem fogunk egyetérteni, hiteles rajzot ad Marxról:
„Marx abszolút erkölcstelen ember volt, hiszen kimutatta az erkölcsök végtelen korlátoltságát és rendszerfüggőségét. De megvadult kispolgár is volt egyben, aki a kétségbeesésbe kergette hitelezőit, családtagjait, elvtársait - és persze mindenekelőtt Engelst, kedvelt harcostársát és életének fő finanszírozóját. Semmit sem vett komolyan, csak a világ felett érzett elemi erejű felháborodást. Az őrület határán imbolygó zseni volt, a legelbűvölőbb kellemetlen ember, aki mentes volt minden pedantériától, de ömlesztett, hektikusan begyűjtött adatait bármikor képes volt új, addig nem sejtett vagy nem érintett kontextusokba rendezni. Ha valahová belépett, szűkebbnek látszott a szoba. (…) Marx mindenkit lenézett. Önmagát is. Persze, valójában nem az embereket nézte le, hanem a világot, amit maguknak teremtettek, amiben mozogtak (őt is beleértve). Nem tisztelt senkit és semmit. A Szovjetunióban tuti főbe lőtték volna.”
- írja bejegyzésében.
Marx az a fajta archetipikus baloldali radikális, akiben egy gyermeki lélek indulatai úgy ágyazódtak egy megkeseredett vénember cinizmusába, mintha két apja lett volna: a szinópéi Diogenész és az ótestamentumi Káin. Nála jobban senki nem gyűlölte az embert annak mohóságáért, mégis olyan világrendet alkotott, ami csak akkor működhetett volna, ha az ember olyan tiszta, amilyennek azt Marx maga sem feltételezte soha. Felelős-e azért, ami a nevében történt?
„A gondolatnak csakis önmagával szemben van felelőssége, nem az epigonok, a gondolatrablók, a használati útmutatót soha el nem olvasó felhasználók tetteiért.”
– válaszol Konok Péter az örök kérdésre.
Egyáltalán nem értek egyet a filozófia nárcizmusával: a gondolatnak ugyan tényleg csak önmagával szemben van felelőssége, de a gondolkodónak nem. A kedvenc pszichoanalitikusom, Carl Gustav Jung szerint az embereknek nincsenek ideáik, az ideáknak vannak emberei. Jung azt mondta, a gondolataid nem a tieid, nem birtoklod, nem is gyakorolsz felettük teljes kontrollt, de még csak nem is te találtad ki őket. Az ideák, amik a fejedben vannak, másoktól származnak, és a sok ötlet találkozik egymással, hogy egyesüljenek, majd újra szétváljanak, újakat alkotva. Az ember úgy jön rá valamire, mintha ajtókat nyitogatna a fejében, és az újszerű ötletek valójában csak az egyik mögött lapulnak, hogy amikor lenyomod a kilincset, úgy csodálkozhass, mintha ami mögötte volna, azt te tetted volna oda.
Marx gátlástalanul nyitogatta az ajtókat a fejében, míg végül rábukkant az eszmére, amire azt mondta, az emberiség tökéletes létállapotához vezet
A benne élő Diogenész egyszerre volt nárcisztikus és kritikus: szerelmes volt abba, hogy mennyire utálja a világot. Marx tisztában volt a hatalom azon természetével, hogy az egy pontban szeret összpontosulni, a belső Diogenész azonban nagy íven szart a hatalomra annak minden természetével együtt, és mint minden nárcisztikus, nyomorultnak tartotta azokat, akik nem hozzá hasonlítottak, és nem szartak rá. Vagyis majdnem mindenkit. Önmaguk szánalmas rabjának tekintette őket.
A benne élő Káin mégsem engedte Marx Diogenészének, hogy a világ minden hatalmi autoritására fittyet hányva levesse ruháját, és meztelenül éljen a piac melletti hordóban vagyontalanul és szabadon az erkölcseitől, tiszta ösztöneinek élve, ahogy a kóbor kutyák. Káin ugyanis az a gyermek volt, aki hozott áldozatot, csak az nem fogadtatott el, a füstje minduntalan csak lefelé szállt, míg végig kellett néznie, ahogy másoké igen, és felfelé. Marx ebben a tekintetben hasonlított Káinra: általában nem volt pedáns, szorgalmas ember, kivéve akkor, ha a szorgalmat és a pedantériát kellett agyonvernie.
Szerette-e Marx a kétkezi munkát, amitől szerinte senkinek nem szabadott volna elidegenülnie? – Aligha, hiszen sosem csinálta.
Orwell a 20. században azzal kritizálta a baloldali értelmiséget, hogy az egyenlőség kivívásáért folytatott harc mögötti érzelmeik hazugok: a munkásosztállyal semmilyen érdemi kapcsolatuk nincs, a munkához lusták, és azért nem adják oda mindenüket azoknak, akiknek semmijük sincs, mert valójában nem a szegényeket szeretik, hanem a gazdagokat gyűlölik. Jung is így vélekedett: szerinte a szocialista messianisztikus hajlamok mögött valójában a tudatunk árnyékterében húzódó, elfojtott hatalmi vágy húzódik.
A szegények csupán egy gyűlöletből és irigységből verbuvált sereg első soraiban állnak. Ezt a frusztrált gyűlöletet szervezte ideológiába Marx is szeretetnek álcázva.
Marx szerint a felhalmozott javak károsak, a profit lopás, az osztálytársadalom szükségszerűen a munkásosztály kizsákmányolásához vezet, ezért a tőkésosztály hatalma zsarnokság. Valóban így van?
Szerintem nincs. A hatalmat a vadkapitalizmusban sem kizárólag elnyomás szüli, hanem kompetencia is, ami vagy megmutatkozik az egymás ellen folytatott versenyben, vagy elvérzel.
Fogj egy csoportot, tedd le a puszta közepén, és a hatalmi struktúra önszervező módon kialakul. Lesznek elnyomottak és elnyomók, azonban ha az elnyomás zsarnoki, idővel megdől a hatalom, és új vezetőt választanak, aki vagy hajlandó kooperálni a vele egy szinttel lejjebbiekkel, vagy azok őt is megdöntik. Ha nem döntik meg, mert olyan kompromisszumra jutnak, amiben dominánsként ő szabja a feltételeket ugyan, de azok mindenkinek előnyösek, akkor már csak arra van szükség, hogy ez a kompromisszum a hierarchia legaljáig kiterjedjen, mert ha elégedetlenség van, azt az eggyel kevésbé hatalmas maga alá csatornázza, és megdönti a vezetőt. Éppen ezért, noha a közösség teteje és az alja között nagy a függőleges távolság, a vezető nem érintkezik az alattvalóval, ez hosszútávon mégsem annyira a zsarnoki elnyomás, mint a kompetencián és a vezetői készségeken alapuló dominancia eredménye. A közösség minden tagjának, még annak is, aki legalján lapátol, jól megfontolt érdeke, hogy a rendszer fennmaradjon, hiszen lehet, hogy neki szar, de az alternatíva a rendszernélküliség, amiben kompetencia híján (amiből nincs neki sok, mivel a piramis alján van), éhen hal.
Ha ezt a rendet megborítja egy forradalom, és aki eddig lapátolt, vezető lesz, a rendszer alján lapátoló többiek halnak éhen, mert bármekkora rendszer működtetéséhez hatalmas kompetencia kell, amit egy forradalomtól nem sajátítható el úgy, mintha organikusan küzdötted volna végig magad. Sajnos győzelemre jutott a forradalom, mire a nép belátta: a proletariátusnak nagyon is van mit vesztenie a láncain kívül.
Az osztálytársadalom az ember alapvető szüksége
Az ember egyik legerősebb ösztönzője a remény, hogy a holnap lehet jobb. Egy osztálytársadalom nélküli világban nem lehet: egy szint létezik, ott kezded, és ott is halsz meg. Ha az előrébb jutás reményét ölöd ki az emberből, kiölsz belőle mindent, mert a dominanciaalapú hierarchia még a reprodukciós rangsort befolyásoló szexuális vággyal is közvetlen kölcsönhatásban áll.
Gondolkodtál már azon, hogy miért nem szaporodnak az állatkerti ragadozók?
Azért nem, mert a ketrecben mindenki egyenlő: ha jó vadász vagy, ha nem, ugyanannyi húst kapsz, így minden zseniálisan téttelenné válik. Nem kell agresszívnak és küzdőtermészetűnek lenned. Nem kell semmivel sem bizonyítanod a puncinak, hogy te vagy az alfa, és a punci sem nedvesedik többé, még akkor sem, ha benned van a sikeres vadászpotenciál. Mit számít többé, ki sikeres és ki nem? És egyébként is, ki a faszom akar utódot nemzeni egy ilyen őrlően téttelen világra?
A javak felhalmozása
Az egyén szabadságának a megtörése felé ez az első lépés Marx szerint. De ha nem halmozol fel semmit, csak egyszer történjen váratlan esemény (és a világ sajnos így működik, váratlan események történnek), és éhen halsz a családoddal együtt. Az ember legalapvetőbb különbsége az állattal szemben, hogy megtanult félni a holnaptól, és tervezni. Akinek semmije nincs, az kiszolgáltatott. A Szovjetunióban ez jól kivehetően le is képződött: aki javakat halmozott fel (vagy csak kiment összeszedni a földön maradt, elhullott kalászt az éhező családjának), kivégezték, aki nem, éhen halt. Soha nem volt annyira kiszolgáltatott az ember, mint mikor nem halmozott.
Leírtam-e olyat, amit Marx nem tudott?
Valószínűleg nem. Mindig is gondolkodtam, hogy Marx, ha valóban szerette a munkásokat, miért nyitotta ki azt a bizonyos ajtót az elméjében, és amikor a kommunizmusra talált, miért nem temette el mélyen. Nietsche és Dosztojevszkij tudták és megjósolták, hogy ez az eszme tömegek vérét fogja leereszteni a történelem lefolyóján. Marxot valószínűleg nem érdekelte, mik lesznek sorai következményei. Cinikus tréfának látta őket, amit a tőkések orra alá fricskázhatott. Világrendet formált gyűlöletből, mégpedig a legősibb fajtából: Káin irigységéből. Azok iránt, akiknek több van.
Lehet romantikára lelni a cinizmusban, és ünnepelni Marx erkölcsi dekonstrukcióját, de ebbe az ideológiába annyi ember halála volt belekódolva már a születése pillanatában, mint egyik másikba sem a történelem folyamán. Ezért pedig nem más a felelős, mint maga Marx. Ha a szobrára nézek, szégyent és haragot érzek. Szégyent és haragot, amiért a világ nyugati felében a kulturális baloldalba annyi szolidaritás sem szorult, hogy ne találjon értelmiségi pózokra olyan ideológiákban, amik itt a keletin népeinket irtották.
Kapcsolódó:
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready