Nyomozást indított a rendőrség A Kiválasztott első adásában szereplő Szentpéteri Attila nyilaskeresztes kitűzője miatt. A mentalista, aki kígyós számával borzongatta a közönséget, bőrkabátján egy olyan díszt viselt, amely kimerítheti az önkényuralmi jelkép fogalmát. Már csak azt nem értjük, miért nyilaskereszt a nyilaskereszt, és miért nem vörös csillag a vörös csillag.
A rendőrök hetekig vizsgálódtak, majd végül megalapozottnak találták a gyanút, és nyomozást indítottak A Kiválasztott című műsorban felbukkanó nyilaskereszt ügyében – értesült a Blikk. Információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén megerősítették.
Kapcsolódó
Önkényuralmi jelkép használata vétség miatt indítottunk nyomozást ismeretlen tettes ellen – közölte Csillag Melinda.
Hiába viselte tehát a műsorban a fekete bőrkabátján a nyilaskeresztet Szentpéteri Attila, egyelőre nem őt gyanúsítják a bűncselekmény elkövetésével. Feltehetően tanúként azonban ő is idézést kaphat, csakúgy, mint a csatorna vagy a műsor illetékesei, de akár még a stylist is, aki a szereplők viseletéért felel. A tanúknak azonban igazmondási kötelezettségük van, s feltehetően az ő vallomásaik alapján derülhet ki, ki a felelős azért, hogy a tiltott önkényuralmi jelképnek látszó díszítés a képernyőre kerülhetett.
A ruhát a díszítéssel nem én választottam, és nem is én döntöttem, hogy viselem – nyilatkozta nemrég Attila a Blikknek, aki akkor kijelentette: nem vagyok nyilas, csak büszke magyar!
A törvény szerint egyébként az önkényuralmi jelkép használata vétségét az követi el, aki „ilyet terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ, vagy közszemlére tesz”. Amennyiben bebizonyosodik a vétség, pénzbüntetést szabhat ki érte a bíróság. De kinek?
Magyar Rita, a TV2 PR csoportvezetője a lappal közölte: a csatorna természetesen mindent meg fog tenni, hogy elősegítse a nyomozást.
(Kuruc.info - Blikk)