A Kuruc.info folytatja interjúsorozatát, melyben a hazai szkinhedek történetét próbáljuk összefoglalni, bemutatva olyan együtteseket, amelyek nagyban hozzájárultak a nemzetiszocializmus magyar változatának, a hungarizmusnak hazai elterjedéséhez. Az A.C.A.B.-val készült interjúnk után lapunk munkatársának – nem kevés időt felemésztő kapcsolatfelvételi kísérletek után -, az internet által nyújtott viszonylag biztonságos lehetőségekkel élve, egy minden túlzás nélkül legendásnak nevezhető hazai együttes, az Archívum énekesével sikerült elbeszélgetnie.
Az Archívumot szerintem nem kell bemutatni senkinek, aki nem hallott róluk, az nem is tartozik közénk úgy igazából. Az ezredforduló és Likud Viktor kormányának nagy visszhangot kiváltó koncepciós perében őket is elítélik. A kommunista rezsimben már szkinhedként induló fiatalok hosszú utat jártak be, míg a vádlottak padjára ültette őket a cionista rezsim. Hogy mi és hogyan történt a hőskorban, miként alakultak meg, és mi hajtja őket a mai napig, annyira, hogy nemrégiben új albummal is jelentkeztek, nos, ezt mondja el az énekes-alapító.
– Arra kérnélek Téged, hogy a saját szavaiddal meséld el: hogyan és mikor alakult az Archívum zenekar és mi történt veletek mostanáig. Jó, tudom, az kissé hosszú sztori lenne, mégis, ha dióhéjban is, de mesélj a hőskorról és a máról, illetve a kettő közötti időszakról!
– A zenekar 1992 júniusában alakult meg Kelenföldön. Abban az időben éppen nem működött sem az Oi-Kor, sem az Egészséges Fejbőr, az akkori idők legnépszerűbb bőrfejű zenekarai. Mi mindenképpen szerettük volna, ha van egy banda, amely a hungarizmus felsőbbrendűségéről énekel. Mivel nemzetiszocialista-szimpatizáns fiatalemberekről volt szó, zenekarunk már a kezdetekkor is üdítő színfoltja volt az akkori szkinhed-mozgalomnak. Szerettük volna az igazságot az emberek elé tárni, de azt is meg kell említenem, hogy nagyon szerettük a kemény oi-muzsikát. A fiatalokat mindig is vonzotta az igazság megismerése. Az igazságot pedig mindig ott kell keresni, amit a legjobban üldöznek. 1945 óta folyamatosan, szünet nélkül üldözik az eszmét, hiszen ez jelentette a legnagyobb veszélyt az izraeli megszállókra már a rendszerváltást követő években is.
Már akkoriban is többen szimpatizáltak a nemzetiszocializmussal, a rendszer ellenszenve is közvetlenül jelen volt a jobboldali fiatalok mindennapjaiban. Rendszeresen felléptek a nemzeti rendezvények ellen, sokan közülünk zaklatásnak, házkutatásoknak voltak kitéve, egyszóval a rendszer igyekezett számba venni és félreállítani a hozzánk hasonló érzelműeket. Budapesten, de az egész országban is sokkal több szkinhed fiatal volt régebben, mint manapság. Nyilvánvalóan sokan csak divatból tartoztak közénk, a fiatalok is sokkal agresszívabbak voltak, sportnak számított a rendszeres utcai verekedés, ami szerintem nem volt olyan nagy baj. Manapság nincs ennyi balhés a mozgalmunkban, de az is igaz, hogy sokkal több a kiművelt elme közöttünk.
– Mi vezetett arra, hogy zenekart alakítsatok a mozgalom sikerének előmozdítása végett? Nem gondolkodtatok valamilyen egyéb – akár politikai – formációban is?
– A zenekar tagjai több szervezet életében is részt vettek, többek között a Hungária Skinsben, az NSH-ban és az MNA-ban is. Személy szerint én 1993 és 2000 között, ott voltam a Magyar Nemzeti Arcvonal soraiban is. Az MNA végül hatalmas kudarcként ért, de nem csak engem, az egész ország jövőjét tekintve is. A nyugaton élő öregek is nagyon bíztak abban, hogy az MNA a mozgalom továbbvivője lehet, de sajnos nem így lett.
A kilencvenes évek elején létrejött egy lelkes, tiszta, hithű és segítőkész szervezet, telve jó szándékkal. Megemlékezéseket, táborokat, koncerteket szerveztünk, többek között a Becsület Napját is, de egy idő után – 1999 nyarán kezdődött – Györkös István igazsághoz való hozzáállása teljesen megváltozott. Miután ezt egyre többen felismertük, elkezdődtek a kizárások, kilépések, a szervezet összezsugorodott. Ha nem történt volna meg ez a pálfordulás, az MNA kiváló alapja lehetett volna a mozgalom összefogásának, a mai napokra pedig talán eljuthatott volna hatalom közelébe is.
Egyébként nem gondolkodunk semmiféle politikai formációban, csináljuk tovább a zenekart. Nem hiszek a demokráciában, de amikor elmegyek szavazni, mindig a Jobbikra voksolok, mert ezzel is a magyarságot támogatom.
– Mikor kezdtél el zenélni és milyen hangszeren?
– 1988-ban játszottam először basszusgitáron, majd egy évvel később fogtam először gitárt a kezemben. Amikor az Archívum zenekarba kerültem, 1992-ben, akkor kezdtem el rendszeresen gitározni. Korábban egy iskolazenekarban doboltam, de két olyan időszak is volt, amikor az Archívumban is a dobok mögött ültem. Volt idő, amikor hobbiból furulyán is játszottam, általános iskolás koromban pedig énekkarba kellett járnom, azt azonban nem szerettem, ugyanis mindig kommunista és szovjet dalokat kellett énekelnünk, amiket mindig is gyűlöltem, úgyhogy egy idő után állandóan ellógtam.
– Ma már nemzetiszocialista bandák tucatjai számára ti jelentitek a példaképet, a viszonyulási pontot. Milyen példaképeitek voltak nektek az induláskor, úgy zeneileg, mint ideológiailag?
– Az induláskor, de ez a mai napig így van, Ian Stuart Donaldson, a Skrewdriver és a hozzá köthető White Diamond és a The Klansmen zenekar, a No Remorse (Paul Burnley), a Battle Zone, a Störkraft, a magyarok közül a Mos-oi, az Oi-Kor és az Egészséges Fejbőr volt számunkra a meghatározó.
Ideológiai szempontból hosszú a lista, de az elsők között szeretném kiemelni a magyarságnak szorult helyzetben is erőt adó vértanúnkat, Szálasi Ferencet, Adolf Hitler munkásságát és példamutató életét, az európai béke alapjait megteremteni kívánó Rudolf Heß-t, illetve Kun András atyát, a minorita szerzetest, aki a háború végnapjaiban is mindent megtett, hogy megvédje szeretett hazánkat a szovjet terrortól. Rajtuk kívül Prónay Pál lajtai bán és Vannay László zászlóalj-parancsnok élete volt rám nagy hatással.
– A '90-es évek végéig, közepéig erősnek is nevezhető nemzetiszocialista mozgalom élt hazánkban. Aztán jött a per, és elítéltek. Milyen vádakkal fogtak perbe, mi lett a per vége?

– A kilencvenes évek második felében erős volt a magyar nemzetiszocialista bőrfejű mozgalom. Ettől betegesen rettegett a Fidesz, úgyhogy megpróbálták teljesen szétzúzni a mozgalmat. Három zenekart fogtak perbe 1998-ban, majd, egy évvel később, másodfokon is elítélték a Nemzeti Frontot, a Valhallát és az Archívumot.
A vád szerint közösség elleni izgatást követtünk el, gyűlöletet keltettünk, uszítottunk. Ennek megvalósulását az említett zenekarok szövegeiben vélték felfedezni. A gyűlöletkeltőnek minősített kilenc Archívum-nótát, három Valhalla-dalt és kettő Nemzeti Front-számot természetesen azóta sem játsszák e zenekarok. A három zenekar zenészei és egy mozgalmi bajtársunk felfüggesztett börtönbüntetést kapott, pártfogói felügyelet alá helyeztek mindnyájunkat. Mellékbüntetésként minden rendezvénytől eltiltottak bennünket, amely nemzeti vagy nemzetiszocialista jellegű, konkrétan a megemlékezésektől, demonstrációktól, koncertektől, táboroktól, túráktól és előadásoktól. Gyakorlatilag sehová nem mehettünk.
Később kettőnknek megszigorították a pártfogói felügyeletét úgynevezett szigorított pártfogói felügyeletté, ami azt jelentette, hogy a munkahelyünkön kívül sehova sem mehettünk, otthon kellett ülnünk munkaidőn kívül. Hogy ezt betartottuk-e, a nemzetbiztonsági hivatal ellenőrizte. Ha bárki eltért volna az ítéletben előírt magatartástól, letöltendővé vált volna a két éves büntetés.
– Melyek a per azon intézkedései, amelyek alapján koncepciós pernek nevezhető az eljárás?
– A rendőrségi eljárás során és a bírósági tárgyalásokon sem biztosítottak számunkra kirendelt ügyvédeket, több napilapban megjelent a teljes nevünk az ártatlanság vélelmének szabályozása ellenére a per időszaka alatt. 1999-ben, az elsőfokú bírósági ítéletnél dr. Csák Zsolt tanácselnök belefojtotta a szót a harmadrendű vádlottba, aki az utolsó szó jogán próbált megszólalni, majd a szemére hányta, hogy több millió zsidót akar kiirtani.
A házkutatás során nagyon sok személyes holminkat is magukkal vitték a rendőrök, amik nem szolgálhattak bizonyítékként, volt, amit vissza sem kaptunk. Egy másik per során, ami a zenekar ellen folyt 2003-ban, az egyik tárgyalási nap előtti estén a TV2-ben fő műsoridőben játszották le az egyik számunkat, amely felvételen mindhárom zenekartag arca tökéletesen felismerhető volt. A koncertvideó után már a bűnösségünkről beszéltek. A TV2-ben lejátszott felvételt az egyik gyanúsított társunktól vitték el még 1998-ban. Ez egy 1996-os Szálasi Ferenc emlékkoncert volt az egykori Viking Klubban, ahol az Archívum is fellépett.
A 2003-as perben az 1999. februári Viking Klub-béli koncert miatt idéztek bennünket bíróság elé, itt egyébként felmentettek bennünket. Arról már ne is beszéljünk, hogy a ’Hétköznapi Csalódások’ nevű szánalmas formációt hiába jelentették fel valóban gyilkosságokra buzdító dalszövegek miatt, az ő esetükben az eljárást megszüntették már az ügyészségi szakaszban, így bíróság elé sem kellett állniuk. Hirtelen ennyi nyalánkság jut az eszembe a demokrácia mocsokságairól.
– Hogyan éltétek meg a cionista bíróság ellenetek hozott ítéleteit? Mennyire viselte meg ez a zenekar tagjait lelkileg? Azt tudom, hogy az ex-énekes, Borczy, időközben áruló lett – ha jól hallottam –, drogos punkként tengeti mindennapjait. Közrejátszott-e az ítélet abban, hogy így megváltozott, illetve próbáltatok-e vele beszélni a későbbiekben, visszatéríteni őt a jó útra?
– Nagyon rosszul éltük meg az ellenünk hozott ítéleteket, elsősorban lelkileg viselt meg bennünket, de sikerült talpon maradnunk. Egész jó arány, hogy a kilenc elítélt hazafiból csak egy vált árulóvá, a fent említett Borczy – pedig nem is ő kapta a legszigorúbb ítéletet. A többiek megmaradtak a helyes úton a mai napig is.
Borczy egyébként nem lett punk, csak punkfrizurát készíttetett magának, pedig néhány esztendővel korábban nagyon sok fiatalt összevert csak azért, mert ilyen frizurájuk volt, holott nem feltétlenül voltak baloldaliak. Az viszont igaz, hogy áruló lett és drogos. Valószínűsíthető, hogy az ítélet közrejátszott ebben, de az elsődleges ok az ő valós személyisége. A nehézségek idején nagyon sokat beszéltünk, próbáltuk bátorítani egymást, kiálltunk egymásért. Nagyon sok bajtársunk, barátunk segített minket, ami óriási erőt és kitartást adott nekünk, ezúton is köszönet a bajtársainknak és testvéreinknek, akik segítő kezeiket nyújtották felénk a legsötétebb napokban. Amikor Borczy a kábítószert és a rapzenét választotta, már nyilvánvaló volt, hogy nincs visszaút. Ámbár eleinte még akkor is próbáltunk rá hatni, mint később kiderült, teljesen hasztalanul. Nem csak hazudozott nekünk és átvert bennünket, de több százezer forinttal meglopta korábbi zenésztársait, bajtársait. (Az Archívum zenekarról beszélünk - a szerk.) Több száz CD-t ellopott, amit korábban Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból kaptunk ottani bajtársainktól, hogy itt eladva az ügyvédi költségeinket fedezzük. A több éves munkánk alatt kínkeservesen összehozott zenekari felszerelést is ellopta. Ennél még az is jobb lett volna, ha szétosztjuk magunk között. Az eszméhez hű ifjak ezekkel az eszközökkel is tovább tudták volna folytatni a küzdelmünket.
De a legszánalmasabb mégis az volt, amikor egy hatalmas török zászlót rakott ki a szobája falára. Törökökkel és cigányokkal kezdett barátkozni, bajtársainkat pedig drogfogyasztásra próbálta rávenni.
– Térjünk vissza még egy picit a hőskor időszakához. Mi vezetett Téged arra, hogy nemzetiszocialista legyél? Illetve, ha megtisztelnél azzal, hogy mesélnél a hazai mozgalom kezdeti korszakairól: miről szólt, hányan voltatok, hogyan éltetek akkoriban stb. Lehet furán hangzanak most ezek a kérdések, de a napokban volt „szerencsém” találkozni egy magát nácinak nevező fiatalemberrel, aki azt sem tudta, mi volt a Berlini Fal. Ha egy kicsit megvilágítanád az akkori korszak társadalmi viszonyait is, benne az épp alakuló szkinhed-mozgalommal, nagyon megköszönném…
– Az, hogy nemzetiszocialista lettem, egy összetett folyamat eredménye, megpróbálom felidézni azokat a támpontokat, melyek ebbe az irányba tereltek. A nagyapám egészen kicsi korunktól kezdve nagyon sokat mesélt bátyámnak és nekem is a zsidókról. Sokszor esténként arra aludtunk el, hogy arról mesélt, miket követtek el a keresztényekkel, a magyarokkal, a papokkal és a mi családunkkal szemben a kiválasztottak. Az ő történetei egész életünket meghatározták. A nagymamám elcsatolt területről származik, nagyon sokat mesélt a cseh elnyomás miatt elszenvedett megaláztatásokról, mindkettőnkbe belenevelte a magyarságtudatot. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején – bár ma már nem tűnik annak – ez nagyon nagy szó volt!
Másik nagyapám a Nyilaskeresztes Párt tagja volt, a Hunyadi népi gránátos SS-hadosztályban harcolt önkéntesként. Sajnos ő egy éves koromban meghalt, így nem hallgathattam a történeteit, de élete mindig is nagyon nagy büszkeséggel töltött el. Nyilván hatott rám az is, amit a cigányok már abban az időben is műveltek – a fehér bőrű lakosság elleni garázdálkodásuk Budapesten, a rasszista támadásaik a magyarok ellen, a folyamatos bűnözésük –, mindez az akkori hatalom pártfogásával! De sokat köszönhetek könyveknek is, mindig igyekeztem antikommunista szerzőktől olvasni, történelmi témájú könyveket, magyar tisztek és katonák visszaemlékezéseit mindkét világháborúból.
Még valami volt, ami nagyon nagy lökést adott, a Magyar Televízió „Hétköznapi rasszizmus” című, 1987-ben bemutatott dokumentumfilmje. Ebben a filmben angol és flamand nemzetiszocialista fiatalok nyilatkoztak utcai ellenállásukról, politikai harcukról, mindennapi életükről, a Rock a kommunizmus ellen mozgalomról. Ian Stuart Donaldson nyilatkozata egy életre emlékezetes marad számomra, de nagyon jó volt hallgatni a flamand fiatalok beszámolóit az utcai összecsapásokról az illegális bevándorlók és a színes bőrű bűnözők ellen. Külön ajándéka a sorsnak, hogy a kilencvenes évek végén megismerkedhettünk az egyik, a filmben szereplő flamand bajtársunkkal, aki még mindig aktív. A feleségével többször is jártak Magyarországon, nagyon szeretik a magyarokat.
Hatással volt még rám a Kék fény műsorában bemutatott magyar bőrfejűek mondanivalója is. A műsor az 1988-as kőbánya-kispesti magyar-kubai tömegverekedést mutatta be. Színes bőrű kubaiak rendszeresen inzultálták a magyarokat esténként, de hála Istennek, egy szép napon ennek véget vetett egy bőrfejű támadás. Jellemző az esetre, hogy ártatlanokat is elítéltek a tárgyalás során, többen ártatlanul kaptak letöltendő börtönbüntetést. Meghatározó volt számomra egy régi Mos-Oi koncertfelvétel, amelyet 1987-ben kaptam egy agyonmásolt audiokazettán. A korai időkben nagy hatással voltak rám az Egészséges fejbőr és az Oi-kor demói is. De ami tényleg óriási élményt jelentett, az a Skrewdriver White Rider és After the fire albuma.
A bátyám révén 1991-ben ismerkedtem meg kelenföldi bőrfejű fiatalokkal, 1993-ban pedig intenzív kapcsolatba kerültem az MNA-val. Egy évvel később már öntudatos nemzetiszocialista voltam. A kezdetekben nem vettem részt, hiszen a magyar bőrfejű mozgalom 1980-1981-ben indult Óbudán. A nyolcvanas évek végén már nagyon nagy élet folyt a XI. kerületben, hála a kelenföldi, albertfalvai és budafoki bajtársaknak. 1990-től jó pár fiatal is csatlakozott a régi kelenföldiekhez.
Megemlékezéseket szerveztünk, koncertekre jártunk, kiváló hangulatú sörözgetéseken vettünk részt, eljártunk a Jurta színházba. Ha jó idő volt, a Bikás parkban találkoztunk, ha rossz, különböző sörözőkben ütöttük el az időt. Néhány régi törzshelyünk a teljesség igénye nélkül: Billiárd, Mészöly, Berci bácsi borozója, Kis Olimpia. Többször is előfordult, hogy összetűzésbe keveredtünk az illegális bevándorlókkal és jól összevertük őket. Zenei téren eléggé sekélyes volt a mozgalom Dél-Budán az egyetlen zenekar, a Rebell Skins sajnos egy koncertet sem adott, csak próbái voltak az amúgy tehetséges zenekarnak. 1992-ben pedig megalakult az Archívum.
– Hazánk ma mély válságot kénytelen átélni. A magyarok többsége tájékozatlan, nem találja a kiutat. Szerinted mennyire egyenes következménye mindez, amit ma átélünk, az akkori elmaradt rendszerváltásnak? Mennyire láttátok Ti, hogy ez fog bekövetkezni gondolok arra, hogy Göncz „Patkány” Árpádot népszerűsége csúcsán, rögtön a bimbódzó demokrácia legelején Ti fütyültétek ki)?
– Már a hungaristák is azt vallották, hogy előbb a kulturális hatalmat kell visszaszerezni a megszállóktól, és csak utána lehet a gazdasági és politikai hatalmat újra magyar kézbe vonni. A rendszerváltáskor már érezhető volt az a kulturális válság, ami napjainkban is jelen van. Az emberek abszolút nincsenek tisztában azon értékeinkkel, melyeket őseink ránk hagyományoztak. Akkoriban azt hittük, hogy a szemléletváltás a rendszerváltoztatással be fog következni. Az emberek ugyan lassan-lassan kezdenek ráébredni, hogy nagy a probléma, de amíg az elnyomók sötétségben tartanak bennünket, nem lehet teljes az ébredés. Fontos jó tanácsként jegyzem meg: először legyünk kulturáltak és csak utána civilizáltak. A Patkány kifütyülésekor sajnos nem tudtam ott lenni – sorkatonai szolgálatomat töltöttem –, de sok bajtársam ott volt, többek között a bátyám és az Archívum zenekar első énekese is, aki a mai napig jó barátom. (Ő nem azonos Borczyval.) Azt mesélték, hogy nagyon felemelő érzés volt meggátolni abban, hogy az egész ország előtt hazudozhasson azon a szép ünnepen.
Bár mi még fiatalok voltunk, de a ’45-ös és ’56-os bajtársaktól nem egyszer hallottuk, hogy Göncz egy teljesen jellemtelen, magyarellenes élőlény, és nem véletlenül került abba a pozícióba. Örök talány a számomra, hogy egy ilyen gyáva szar (hiszen a második világháború alatt egyetlen golyót sem lőtt ki honvédként hazánk védelmében) hogyan volt képes lefordítani Tolkientől a Gyűrűk Ura trilógiát, ami köztudottan a hősiesség, a bátorság, a hűség és a hazaszeretet egyik legnagyobb irodalmi megnyilvánulása. Szerintem nem is ő fordította. A korai években egyébként az Archívum repertoárjához tartozott egy CPG-feldolgozás, melyet nagyon szeretett a közönség, a címe ’Göncz Árpád, a kurva anyád’ volt.
– A hazai szkinhed-mozgalmat a kilencvenes évek derekán egy szakadás törte meg. Ha jól tudom nacionalistákra és nemzetiszocialistákra vált szét a had. Mesélnél-e erről? Milyen ideológiai alapjai voltak ennek a szakadásnak?
– Az akkori bőrfejű mozgalomban mindenki nemzeti érzelmű, antikommunista volt, de a többség nem ismerte a nemzetiszocializmust. Jó néhányan voltunk, akik már akkor is Szálasi Ferenc ideológiáját hirdettük. 1995-ig nem is voltak ebből kifolyólag nagyobb problémák a mozgalmon belül, de akkor sajnos két részre szakadtunk. Az emberek akkoriban még nem voltak annyira műveltek és olvasottak a két világháború közötti magyar nemzeti mozgalmakat illetően. Ez nyilván a kommunizmus totális szellemi pusztításának is köszönhető volt, ami mindent igyekezett megsemmisíteni, ami ezzel kapcsolatos volt. Az a dicső szkinhed-generáció, akik hazánkban elindították a mozgalmat, vagy még a kezdetekkor csatlakoztak hozzá – akiknek nagyon sokat köszönhetünk –, nagyon meghatározóak voltak még a kilencvenes évek közepén is, ők voltak azok, akik nem díjazták a nemzetiszocialista irányvonalat, vagy legalábbis annak egy-egy külsődleges megnyilvánulását, a karlendítést, a Kitartással, Sieg Heil-lal való köszöntést, Szálasi Ferenc vagy Adolf Hitler méltatását. Mi viszont nagyon ragaszkodtunk a fentiekhez, úgyhogy voltaképp emiatt vált szét az addigi egységes magyar szkinhed mozgalom nemzeti és nemzetiszocialista oldalra. A gyakorlatban mindez az 1995-ös, május elsejei Oi-Stock Fesztivál után vált nyilvánvalóvá. Manapság hála Istennek, minden jel arra mutat, hogy a két tábor ismét közeledik egymás felé. Ez nagyon fontos, hiszen egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy egy oldalon állunk!
– Hogy látod ma a nemzetiszocialista mozgalmat? Mennyire egységes az ideológia, mik lennének a legfontosabb teendők ezen a téren?
– Elsősorban a szkinhed mozgalomról tudok beszélni, ilyen téren a mozgalmunk újjászületőben van, hamarosan túlszárnyaljuk (de talán már túl is szárnyaltuk) a ’99-es csúcsévünket. Körülbelül 25 zenekar, négy lemezkiadó, két újság és két bolt, valamint legalább hat-hét szervezet működik, amelyek nemzetiszocialista irányultságúak és a szkinhed vonalhoz tartoznak. Szervezetileg tehát egész jól állunk, bár hiányzik az egységes vezetés. Jelenleg az NS Front fogja össze a szervezeteket, de a legjobb az volna, hogyha a zenekarok, a kiadók, az újságok és a boltok is részt vennének benne. Úgy sokkal hatékonyabban propagálhatnánk eszmeiségünket, és könnyebben kivédhetnénk az ellenünk érkező támadásokat is.
Örvendetesebb volna mindenki számára, hogyha a Szálasi Ferenc-féle hungarizmus egyre elfogadottabbá válna mozgalmunkon belül. Ennek vannak is jelei, hiszen még a neopaganok (magukat újpogánynak valló irányzat) között is óriási kultusza van Nemzetvezetőnknek, aki, mint tudjuk, nagyon mélyen élte meg katolikus hitét. Ahogy azt ő sem rejtette véka alá, a katolicizmus nem zárja ki őseink tiszteletét akkor sem, hogyha ők még a kereszt felvétele előtt harcoltak nemzetünkért. Nagyon veszélyesnek tartom, hogy egy-egy tájékozatlan fiatal nem tiszteli a hősöknek kijáró tisztelettel azon nemzeti nagyjainkat, akik keresztényként harcoltak Magyarország fennmaradásáért.
Ám azt se felejtsük el, hogy mai főpásztorunk, Erdő Péter –a nagyváradi rabbi unokája –, egy beépített zsidó ügynök, aki augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén mást sem csinált, csak a magyargyűlölő cigányokat éltette. 1963-ig viszont nem volt cionista befolyás a Vatikánban, addig az egyház mindig az európai fehér emberek érdekeit nézte. De attól, hogy jelenleg az egyház bizonyos idegen befolyások miatt nem képes a mi érdekeinket védelmezni, még nem kell elfordulnunk Istentől és a katolicizmustól, hiszen ő nem az egyház szervezeti felépítésén keresztül testesül meg, hanem bennünk.

– Az idén jelent meg az új Archívum album. 2001 óta nem jelentkeztetek új hanghordozóval, a mostanit a bajtársak nagyon jól fogadták. Mi volt a koncepció a szövegek megíráskor? Úgy érzékeltem, mintha – a cionista terror bemutatásán, és az antideviáns jellemre való buzdításon kívül – egy fajta tanulásra, képzésre való buzdítás jönne át…. Sikerült-e az elmúlt nyolc év minden témáját feldolgozni?
 - Nehéz lenne megmondani, hogy sikerült-e minden felmerült témát feldolgozni, de reménykedünk benne. (És azt se felejtsük el, hogy a Skinheads Ain’t Hippies válogatás-lemezen hat új dallal is szerepeltünk.) A 2006-os események tették a legmélyebb benyomást ránk, ez érződik is a szövegvilágon. De óvatosabbak is voltunk, mint 1997-ben, nem akartunk fejjel a falnak szaladni. Mindenképp szerettük volna a rendszer ellen érzett ellenszenvünket markánsan kifejezésre juttatni úgy, hogy a lehetőségekhez mérten később ne lehessen belénk kötni. Mozgalmunk tagjai csak úgy válhatnak erős jellemekké, akikre a későbbiekben egy erős társadalom épülhet a majdani hungarista államban, hogyha nem engednek a gonosz csábításának, nem válnak fogyasztókká, kozmopolitákká, deviánsokká. Szellemileg is frissnek, valamint fizikailag is megfelelően kondicionáltnak kell lennünk ahhoz, hogy a későbbiekben részt vállalhassunk a magyarság feltámadásában. Merem remélni, hogy a ’Nem deviancia’ című dallal sikerült ehhez az ügyhöz hozzájárulnunk.
Archívum: Nem deviancia
A lemez végén próbáltunk méltóképpen emléket állítani két eltávozott jó barátunknak, bajtársunknak. Endre és Betti egy tragikus motorbalesetben vesztették életüket 2008. október 25-én. Mindketten a zenekar jó barátai voltak. Endre személyesen is jó barátom volt, az eltiltás évei alatt, amikor otthon kellett ülnöm, sok bajtársam meglátogatott, de Endre volt az, aki a legtöbbször jött hozzám, hogy beszélgessünk egy jót. Heti rendszerességgel megejtett látogatásai nagyon sokat segítettek nekem abban, hogy ne lépjek a csüggedés szomorú útjára. Örök hálával tartozom Osváth Endre (1973–2008) budapesti bajtársamnak és rögbis sporttársamnak.

– Mi a véleményed a jócskán megerősödött nemzeti erőkről? Gondolok itt a Jobbikra, HVIM-re stb.
– Nagyon örvendetes, hogy a hazafiak száma napról napra növekszik és a Jobbik is egyre erősödik, a 2006-os és az EP-választásokon is rájuk szavaztam zenésztársaimmal együtt. Úgy látom, hogy nagyon sok jó ember van mind a Jobbik, mind a HVIM soraiban, sokan közülük nyitottak a nemzetiszocializmus irányába. Az Új Magyar Gárda is nagyon szimpatikus számomra, főként az, hogy fertőzött területeken is hatékonyan képesek védelmezni az őslakos, fehér magyar lakosságot. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a gárdistáknak, akik kiállnak magyar fajunk védelméért. Annak pedig végképp nagyon örülök, hogy a Magyar Sziget évről évre egyre népszerűbb, és változatlanul magas színvonalon képviseli a magyar hagyományokat.
– Milyen terveitek vannak a zenekarral a jövőre nézve? Mit tudnál üzenni a rajongóknak, kell-e ismét nyolc évet várni egy új albumra, vagy ennél hamarabb várható az?
– A Romantikus Erőszakkal tervezünk egy közös CD-t, melynek bevételét a bebörtönzött politikai foglyok megsegítésére ajánljuk föl. A temerini hatoknak, a debreceni négyeknek és a Magyarok Nyilai feltételezett önkénteseinek szeretnénk ezzel segítséget nyújtani. A következő stúdióalbumunkra sem kell nyolc évet várni. Reményeink szerint egy év múlva újabb anyaggal jelentkezünk.
– A nemzetközi színtért tekintve hogyan értékeled a mozgalom tevékenységét? Szerinted mikor fog végre megvalósulni az európai népek összefogása a kontinensünkről kívül érkező fekete és muszlim pestis megállítására?
– Európában az NPD tűnik a legerősebbnek, ám szomorúan vettem tudomásul, hogy az elnyomó cionista hatalom meggátolta őket a választásokon való sikeres szereplésükben. Az a hatalmas támogatottság, ami mögöttük áll, főként Közép-Németországban, a volt NDK területén, példamutató Európa többi részének is. Hála Istennek, Oroszországban is óriási bázisa van a nemzetiszocializmusnak, napról napra erősödnek, kedvező fordulat esetén nagymértékben hozzájárulhatnak Európa megtisztulásához. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a kezdő lökést majd egy magyar polgárháború adja meg a változásokhoz. Ahogy a szent életű Pio atya a halála előtt megfogalmazta, "Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"
– Nemzetközileg milyen a magyar nemzetiszocialista mozgalom ismertsége?
– Hála a Jóistennek, ismert és elismert a magyar mozgalom Európában, de az egész planétán is. Gondoljunk csak a Becsület Napja megemlékezésünkre, mely a hőskultusz fenntartásának egyik alappillére, és amelyet Európa-szerte egyre többen ismernek, ahová egyre több országból érkeznek, hogy leróják tiszteletüket a magyar vitézség páratlan hősiességének emléknapján.
– Mit üzennél a Kuruc.info olvasóinak?
– Amikor David Duke, volt Ku Klux Klan vezetőjének előadásán voltam, feltették neki azt a kérdést, hogy hogyan védekezhetünk a leghatásosabban a zsidó métely ellen. Ő azt mondta, legegyszerűbb és leghatékonyabb módszer, hogyha mindig és mindenkor az igazságot hirdetjük. Hiszen ahogy a vámpírnak a legnagyobb ellensége a fény és a kereszt, úgy a cionista-sátánista megszállóknak a legnagyobb ellenségük az igazság, a fény és a kereszt minden formája. Mivel ő nálam sokkal bölcsebb és tanultabb bajtárs, ezért ehhez semmit nem tennék hozzá. Azt kérem mindenkitől David Duke útmutatása alapján, hogy most, a legnehezebb időkben is minden erejével propagáljon-agitáljon, és terjessze az igaz hitet, hiszen „terjed az eszme”.
Szeretnék köszönetet mondani Szűz Máriának, Boldogasszony Anyánknak, és mindenkit arra kérek, hogy Pio atya útmutatása alapján együtt kérjük Babba Máriát, hogy adjon nekünk erőt a nagyon nehéznek ígérkező szabadságharcunkhoz, hogy Magyarország tisztuljon, és ne pusztuljon. Ez úton szeretnék még köszönetet mondani a Kuruc.infónak.
Ui.: Szeretnék megkérni minden magyarérzelmű bajtársat, hogy támogassa anyagilag a Skins4Skins szervezetet és rajtuk keresztül a bebörtönzött politikai foglyokat! Egyszerű magyar emberekről van szó, akik nagyon komoly anyagi kiadásokat vállaltak magukra, hogy segítséget nyújtsanak a bajbajutottaknak.
Florian Geyer - Kuruc.info