Bódy öngyilkos lett – állítják. Bódyt megölték – sokan állítják. Bódy Vera (az özvegye): „Gábor keresztény ember, aki nem követ el öngyilkosságot.” „A cetlin a kézírás, írásszakértői vélemény szerint, nem Bódy Gábor kézírása.” (Hátrahagyott öltönyében a cetli, mellyel öngyilkosságát akarták és akarják ma is megmagyarázni: „Ez legyen Caspar fiamé”.)

Bódy III/III-as ügynök volt (compulsus feci!), 1973. november 19-én szervezték be még főiskolásként „Pesti” fn. tmb. néven, négy hónapra rá már könyörgött tartótisztjének (Kazai Zoltán hdgy), hogy mentsék fel, engedjék el. Nem engedték. Aki egyszer aláírt a kommunista ördögnek, az táncolja végig a mulatságot! Dudáját megkapta, pokolra hát vele! Ma egy egész Moloch-világgal kellene szerződni, nem egy senki BM-hadnagyocskával, aki ma is lapít, ki ne derüljön, mi történt valójában. „A filmkészítés érdekében az ördöggel is szövetkeznék.” – mondta egyszer egy kollégájának. A Mafilm egykori igazgatója: „Nagyon jó kapcsolatai voltak, mindent el tudott intézni. Megtörtént, hogy forgatás közben le kellett állni, mert elfogyott a pénz, de Bódy egy-két telefonnal elintézte a folytatást.” Néha meg kellett fújnia a halhatatlanság dudáját, ami nélkül talán egy játékfilmet sem forgathatott volna. Nagy filmeket készített vele. Nagy árat fizetett érte. Halála mindenképp összefügg ügynöki múltjával. „Megöngyilkolászását” következetesen október 24-re datálják (Latinovits: június 4.) s nem 23-24-e éjjelére. Vajh mi szándékból? – Solidarnosc, Popjelusko, Elbert, Kerényi, Gombosné, Fábián, Kizmann, Karsai, Dr. Hajdú, majd később Csengey…

Ügynök volt, és folyamatosan figyelték-ellenőrizték. Más ügynökökkel: a „Fóti” fedőnevű Esti János osztálytársával, vagy osztályfőnökével, Máriássy Félixszel, aki mindenkiről a legaljasabbul jelentett.

Koós Anna: „Bódy nem felejti el megjegyezni [jelentésében], hogy az egyik színész, a költő Lajtai Péter nemcsak rabbinövendék volt, de fekete szakálla »sajátos egzotikumot kölcsönzött személyének.« Bódy látta Dobai Péter filmfelvételét a szobaszínházról [Halász Péter Dohány utcai színháza], aminek a szerinte síri, nosztalgikus hangulata jobban illik egy cionista klubhoz, mint a színházhoz. Ez a blődség, ez a nyílt antiszemitizmus[!] már kétszer is megjelent…”

Részlet a tartótiszt jelentéséből: „Pesti a továbbiakban szóba hozta Lugossy Istvánt, aki fél éve végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán, de azóta sem tudott elhelyezkedni. Feltételezi, hogy a BM akadályozza az elhelyezkedését. »Pesti« arra kért bennünket, hogy segítsünk Lugossy Istvánnak [az Anzix operatőre], mert az egyik legtehetségesebb operatőr, kár lenne, ha elkallódna.” Íme a pozitív besúgás: Lugossyt, ötvenhatos kamasz „botlása” miatt, szinte soha nem engedték kamera mögé, ma sem.

Az Amerikai anzix-ot tanárai (a teljhatalmú Szinetár – Máriássy akkor már halott) nem fogadták el diplomafilmként. Miért is tették volna? Hosszas szó szerinti verekedések útján kétmillióból készített egy nagyjátékfilmet a BBS-ben, és nem főiskolai pénzből (tízmillió volt akkor egy átlagfilm), lovakkal, konflisokkal, fegyverekkel, ágyúval, tűzijátékkal, kaszkadőrökkel, kb. ötven statisztával és színésszel korabeli kosztümökben (sokan barátságból), és a trükkasztalon mintegy újraforgatott filmként az addig soha nem látott technikájú, egyedülálló esztétikájú utómunkával. „Tapasztalataimat [a Nárcisz és Psyché forgatása] a »szakma« megrettent és önzően céhvédelmi reakciójánál fogva sajnos máig nem állt módomban mások hasznára fordítani.” – B. G., 1981. A megrettent szakma. Bódy mint egy mérnök, úgy készült a forgatásokra, gyártásilag is. Mindent előre megtervezett, lerajzolt, kiszámított, felmért, mint Fiala őrnagy a filmben. Nem csodálat, hogy a Bódy által idézőjelbe tett úgynevezett szakma remegett tőle, azonnal lelepleződtek volna mérhetetlen pazarlásaik, lopásaik, sikkasztásaik. A mannheimi filmfesztivál 1976-os fődíját azonban elnyerte, ezért nem tudták elhallgattatni. (A vetítésen a zsűri és a nézők először azt hitték, hogy egy rossz, sérült kópiát fűztek be.)

A film vége felé (1:18:50) a dadogó Boldogh Fialának: „Soká tünekedtem,… olvastam egyszer, hogy az ember élete olyan, mint a szél hajtotta levél. Megakad, odébb repül, míg egy árok végképp elnyeli. Hát én jobban szeretném, ha in alter orbis, odahaza volna az az árok.” E gondolatban oly mély hazaszeretet van, hogy ezzel Bódy, akár öntudatlanul is, de a magyarság mellé tette le garasát. Nincs visszaút. Ezért is mászhatott rá Budapest egész kiválasztott-álentellektüel-underground-söpredéke. Benyálazni, eltéríteni-letéríteni, alkoholba kergetni. Félig sikerült is nekik.

Sajátsága a filmnek, hogy ez az Amerikában játszódó történet-foszlány, melyet félig tört angolsággal adnak elő, mennyire magyar sorsokban tudott gondolkodni. A háromféle magyar sorsútvonal: Fiala, Boldogh és Vereczky. Az utószinkron előtt Latinovits-csal a Törökvészi úti, Cserhalmival közös albérletben töprengtek, hogy a filmhez milyen zenét válasszanak, s mint kiderült, külön-külön mindketten ugyanarra gondoltak: csakis Liszt Ferenc lehet. Nem kísérőzeneként használta, de valami megmagyarázhatatlanul önálló motívumokként. A kép és a zene külön-külön csatornán, párhuzamosan haladnak, mintha emocionálisan semmi közük nem lenne egymáshoz, hogy majd egy magasabb szinten intellektuálisan egyesüljenek. Divatos kifejezéssel, az „elidegenítés” technikája olykor melankóliát idéz fel. A zörejek is különlegesek: vészjósló madárrikácsolások (nem csivitelések), puskagolyó-becsapódások, lónyerítések, -prüszkölések, -dobogások, -poroszkálások az avarban, a prostituáltak háttérsikításai, segélykiáltásai, nevetgélései, a hinta nyikorgása-suhanása, a tiszti kaszinó zörejmontázsa. A Magyar Tiszti Casino jelenete: egy külön keresztmetszete a magyar emigrációnak (1956-nak is), leginkább humoros, önironikus és cinikus német–magyar halandzsa-párbeszédekkel.

A hintajelenet az egyetemes filmművészet egyik legszürreálisabb képsora. („Én vagyok az életem álma.” – B. G.) Egy képsor horizontális tér- és idő-kiterjedésű szekvencia, ennek viszont különleges mélysége is van. Mielőtt a lovakat megüti a hinta (a lovak okozzák a későbbi zuhanást?), a halál előtt fél percre kiszakadunk a világból (1:26:20). Áthajtunk a holtponton. Boldogh: „Nem tudja?..., ha a holtponton áthajtja, a hinta zuhanni kezd, és kiszakítja kezéből a kötelet.” A halálba zuhanás közben pedig hangsúlyos lónyerítés hallatszik, pedig itt nincs funkciója, hacsak nem Huszárik Elégiá-ja miatt. (Hinta és lovak: hintalovak az Elégiá-ból.) „Huszárik–Tóth Elégiája az első magyar film, amely valóban a film nyelvében gondolkodott.” – B. G. Huszárik halála után: „Én akkor láttam Gábor szemében először könnyet, és aztán később soha” – Cserhalmi. „Elhatároztam, hogy életemet a továbbiakban is a szabadságnak, a szerelemnek, a művészetnek és a tudománynak szentelem.” – Bódy önéletrajzának utolsó mondata, 1981.

Fiala: „Temessék el ott, ahol földet ért.”

(Kuruc.info)

Kapcsolódó:  - Filmiskola 1. Jankovics Marcell: Küzdők (1977)

 - Filmiskola 2. Gaál István: Pályamunkások (1957)

 - Filmiskola 3. Huszárik Zoltán: Játék (1959)

 - Filmiskola 4. Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél (1976)