A múlt héten összeszedtem pár olyan problémát, amelyek, bár aktuálisak lennének, a koronavírus árnyékában mégsem beszélünk róluk, vagy nem annyit, amennyit kellene. Ehhez kapcsolódóan fogunk egy kicsit értekezni az influenzáról.
Életünk során megszokhattuk, hogy minden télen, illetőleg kora tavasszal ránk szabadul egy kisebb, rosszabb esetben nagyobb influenza-járvány, amely szélsőséges esetben szintén átlagon felüli áldozatot szedhet magának. Ennek ellenére ezeken a számokon mégsem rökönyödtünk meg annyira, mint most a koronavíruséin. Ennek számos oka van, a média felelősségét pedig kár lenne elvitatni az ügyben. A hivatkozott adatok az Egyesült Államokra vonatkoznak, ahol – ha hihetünk az összeállításnak – "rejtélyes módon" eltűnt az influenza, mióta dúl a koronavírus-járvány.
Zoom
Már 2020 december 19-én is minimális influenzás megbetegedést találunk az egész Egyesült Államok területén. Hol a járvány? (forrás: cdc.gov)
Ezen a ponton szeretném leszögezni, hogy – sajnálatos, személyes tapasztalatok miatt – azzal egyáltalán nem tudok egyetérteni, hogy a Covid-19 egy influenzafajta, vagy egy influenzaszerű megbetegedés lenne, még akkor sem, ha laikus szemszögből ez akár logikus is lenne. Ellenben az mindenképpen elgondolkodtató, hogy mégis hova tűnt a "hagyományos" influenza, mióta ránk szakadt a koronavírus.
Ezt a kérdést azok sem tudják megkerülni, akik teljes mellszélességgel támogatnak mindent, amit ma járvány elleni védekezés címszóval ránk lőcsölnek. Ők azzal érvelnek, hogy pontosan ezen védekezési intézkedések miatt szorult vissza a "hagyományos" influenza, csak akkor az a furcsa, hogy ugyanez a koronavírussal miért nem történik meg. Ha utóbbit látványosan nem tudjuk visszaszorítani, akkor joggal élhetünk a gyanúperrel, hogy amit "járvány elleni védekezésnek" nevezünk, vagy legalábbis annak egy része, egyáltalán nem azért jött létre, hogy megóvjon bennünket a Covid-19-től, hanem valami egészen más miatt. Hogy pontosan miért, erre több, egymásnak ellentmondó elmélet is létezik, amelyek felsorolásától most eltekintünk, kivéve egyet. E szerint az intézkedések, vagy az intézkedéseknek egy része nem más, mint egy teszt, vagy egy főpróba, hogy mennyire engedelmes, vagy nem engedelmes egy társadalom. Noha tömött helyen azért érdemes a maszkot felhúzni, valóban sok, teljesen logikátlan szabály is létezik "védekezés" címszóval, így az elmélet finoman szólva is megfontolandó.
Visszatérve az Egyesült Államokra, ez a térkép egy 2021. március 13-i állapotot tükröz (ez az épp aktuális influenzaszezon állása a tizedik hét végén). Az egész USA kivétel nélkül zöld, ami azt jelenti, hogy a "hagyományos" influenza lényegében eltűnt az országból. Ez még abban ez esetben is lehetetlen, ha senki nem találkozik senkivel, és mindenki otthon kuksol. De akkor mégis hová tűnt az influenza? Valószínű, hogy az influenzás megbetegedéseket, illetve az ebben elhunytakat is covidosként regisztrálják, hogy a koronavírus-adatokat nemes egyszerűséggel feltornásszák. Ebben nagy segítség az, hogy valóban számos tünet közös lehet az influenzában és a Covid-19-ben is.
Aki szeretne egy összehasonlítást látni a 2019-es állapotokkal, az ezen a linken tájékozódhat. Jól látható, hogy 2019 decemberében már egyáltalán nem olyan zöld az a bizonyos térkép, ha úgy tetszik, akkor az tükrözi a "normál" állapotot, már amennyire egy influenzajárványt nevezhetünk annak.
Mindezekkel párhuzamosan a fenntartott intézkedések egy része Amerikában is gazdasági összeomlással fenyeget, illetőleg tartós depressziót is okozhat, amelyek természetesen nem elvonatkoztathatóak egymástól.
Valamint sorra születnek az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok belföldön és külföldön egyaránt, s lassan már az oltások hatékonyságát is egyre inkább árnyalják. Valami azt súgja, hogy messze még a vége...
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ui.: Kedves olvasónknak ezúton is köszönöm a hasznos anyagokat, amelyeket rendelkezésemre bocsájtott!