Dánia lényegében felold minden, a koronavírus járványa nyomán elrendelt korlátozást kedden dacára annak, hogy továbbra is sok az új fertőzött.
Zoom
Mette Frederiksen, Dánia miniszterelnöke (illusztráció: newshub.co.nz)
Eltörlik egyebek mellett a maszkviselési kötelezettséget, és az oltási igazolványokat sem fogják ellenőrizni. A nagyrendezvényeket zavartalanul megtarthatják, és az éjszakai szórakozóhelyek is újranyithatnak. Ugyanakkor a be nem oltottakra vonatkozó bizonyos szabályok továbbra is hatályban maradnak.
A kormány a törvényhozás járványügyi bizottságának javaslatát követve visszavonta a Covid-19 társadalmi szempontból kritikus betegségként történő besorolását február elsejével.
Dánia tavaly szeptemberben egyszer már feloldotta teljes körűen a korlátozásokat. A fertőzöttek száma azonban ezt követően megugrott, ami miatt fokozatosan ismét el kellett rendelni a járványügyi intézkedéseket.
A csaknem hatmillió lakosú országban az utóbbi időben tíz- és húszezer között mozgott az új fertőzöttek napi száma. A hatóságok szerint az esetek csaknem száz százalékáért már a koronavírus korábbinál gyorsabban terjedő omikron variánsa felelős. A fertőzöttek magas száma ugyanakkor nem járt kórházak túltelítettségével.
(MTI)