A genderlobbi régóta azzal hitegeti a világot, hogy a transzneműek agya az ellenkező nemhez hasonlít, ezzel igazolva az átoperálásokat. A valóság azonban egészen más: a kutatások bebizonyítják újra és újra, hogy ez a kijelentés hamis, a politikailag motivált tudomány pedig tönkreteszi a fiatalok életét. Nem arról van szó, hogy valaki „női aggyal születik férfitestben” vagy fordítva, hanem sokkal inkább egy pszichés zavarról, amelyet a woke-lobbi mesterségesen normalizál. Ráadásul az autista gyerekek számára a nemi szerepek értelmezése is ugyanolyan kihívást jelenthet, mint sok más társadalmi norma és elvárás is – emiatt tévesen nemi diszfóriaként azonosíthatják be a viselkedésüket. Az alábbi írás a Magyar Jelen hasábjain látott napvilágot Remenyiczki Éva tollából. A buzilobbitól sajnálatosan átvett "melegezést" javítottuk.
 (Kép forrása: Ivanka Savic és Stefan Arver – Sex Dimorphism of the Brain in Male-to-Female Transsexuals) |
A „transz agy” koncepciójának elterjedése csupán egy szakmailag megalapozatlan elképzelés
A genderaktivisták és a globalisták egyik legnagyobb hazugsága, hogy a transznemű emberek agya az ellenkező neműekére hasonlít, annak a sajátosságait mutatja, ezért orvosi beavatkozásra van szükségük.
Ezt az állítást a progresszív ideológia megváltoztathatatlan, veleszületett tulajdonságként próbálja bemutatni – olyasmiként, ami ugyanúgy meghatározza az identitást, mint például a rassz. Azonban ezt nem tudja alátámasztani semmilyen hiteles tudományos adat
– maximum olyan hazugság, amit LMBTQ-tagok vagy -támogatók írtak meg elferdítve a valóságot –, így ennek a narratívának a következményei súlyosak lehetnek, különösen a fiatalokra nézve, akik emiatt visszafordíthatatlan klinikai eljárásokon esnek át. A kutatások rendre kimutatják, hogy az állítólagos neurológiai eltérések jobban összefüggenek a szexuális orientációval, mintsem a nemi identitással.
Mindezek ellenére a genderlobbi által propagált „agy nemének” elmélete erős hatást gyakorol a közbeszédre és a közpolitikára. A transzneműség biológiai meghatározottsága legitimálja a nemiönazonosság-zavarban szenvedő fiatalok számára előírt gyógyászati beavatkozásokat.
Ez azonban nemcsak tudománytalan, hanem életveszélyes is, hiszen az adatok szerint a nemi diszfóriával rendelkező gyermekek 80–98 százaléka a serdülőkorban magától kinövi ezt a kórságot.
Ennek fényében különösen aggályos, hogy sok országban pubertásblokkolóknak és hormonkezeléseknek vetik alá őket, amelyek visszafordíthatatlan következményekkel járnak.
Transzideológia: mit mutatnak a valódi kutatások?
Az „agy nemével” kapcsolatos tanulmányokat a transzaktivisták gyakran félreértelmezik, és szelektíven használják fel érvrendszerükben. Egyes kutatások valóban kimutattak bizonyos neurológiai eltéréseket a transzneműeknél, de azok nem azt igazolják, hogy egy férfi „női aggyal” születhet, vagy fordítva. Inkább az a valószínű, hogy valamilyen gyermekkori trauma miatt deformitások alakultak ki az agyukban.
Az LMBTQ-lobbi örömmel hivatkozza érveiben Simon Lajos és szerzőtársainak tanulmányát, akik vizsgálatukban arra a következtetésre jutottak, hogy a transz férfiak (biológiai nők) agyszerkezete jobban hasonlít a férfiakéhoz, mint a nőkéhez. Azonban későbbi elemzések ezt megcáfolták, éppen az ellenkező eredményre jutottak: például Ivanka Savic és Stefan Arver kutatásai azt mutatták ki, hogy a transzneműek agya nem igazán tér el a biológiai nemük szerinti kontrollcsoporttól.
 Különböző csoportok szürkeállomány-méretének páronkénti összehasonlítása. A színezés mutatja, hogy az adott csoport átlagos agyméretei hol nagyobbak a másikénál. Az A ábra bal oldalon a normál női agy nagyobb területeit mutatja a normál férfiagyhoz képest, jobb oldalon fordítva. A B ábra a magát nőnek érző férfi agyát veti össze ugyanígy a normál női aggyal – jelentős különbségek figyelhetők meg. A C ábra pedig a magát nőnek érző férfi agyát veti össze a normál férfiaggyal – láthatóan nincs sok különbség. (Forrás: Ivanka Savic és Stefan Arver – Sex Dimorphism of the Brain in Male-to-Female Transsexuals) |
A születési nemükkel azonosuló (normális) agytól való eltérések nem az ellenkező nemhez hasonlítanak, hanem egyedi neurológiai mintázatok. Ez azt sugallja, hogy a transzneműek központi szervének sajátosságai nem a másik nemhez való tartozást tükrözik, hanem teljesen más agyi eltérésre utalnak: például mentális betegség, idegrendszeri probléma, vagy akár a hosszú távú hormonkezelések hatása is lehet a hátterében.
Az egyik legnagyobb módszertani hiba a korábbi tanulmányokban az volt, hogy nem vették figyelembe a szexuális orientációt. Ez azért lényeges, mert több analízis kimutatta, hogy a homoszexuálisok agyszerkezete bizonyos esetekben eltérhet a heteroszexuálisokétól, függetlenül attól, hogy transzneműek-e vagy sem. Amikor a kutatók ezt a tényezőt külön kezelik, vagyis csak az azonos szexuális orientációjú személyeket hasonlítják össze egymással, akkor az állítólagos agyi eltérések teljesen eltűnnek. Tehát ha például egy férfiakhoz vonzódó, magát nőnek érző férfit egy normális heteroszexuális férfihoz hasonlítanak, az eltérések nem feltétlenül a transzneműségből fakadnak, hanem egyszerűen abból, hogy a szexuális orientáció önmagában is hatással lehet az agyi mintázatokra. Más szóval, nincs bizonyíték arra, hogy ezeknek az embereknek „női agyuk” lenne.
Mindezek fényében a „női agy férfitestben” narratíva nem tudományos tényeken, hanem félreértelmezett vagy szelektíven idézett kutatásokon alapszik.
A média általi sulykolásnak tragikus következményei vannak
Az említett téves elképzelést a popkultúra, a gyerekkönyvek és a média is felerősíti. Már a legfiatalabb generációkat is szándékosan ezzel célozzák – mesékben, rajzfilmekben, ifjúsági regényekben és népszerű sorozatokban egyre gyakrabban jelenik meg az a leegyszerűsített üzenet, hogy ha egy fiú inkább lányos dolgokat szeret, az azért van, mert valójában női agya van.
 "Az agyam lány, de a testem fiú. Ezt hívják transzneműnek. Én így születtem!" – mondja a kislány az I am Jazz című gyerekkönyvben (Kép forrása: https://www.aycaramba.us/product-page/i-am-jazz) |
A média pedig elnagyolja és leegyszerűsíti a tudományos konklúziókat ahelyett, hogy bemutatnák a kutatások közötti ellentmondásokat, vagy a genderidentitás és az agyszerkezet kapcsolatának tisztázatlanságát. Egyetlen elfogadott igazságként tálalják a „női agy férfitestben” elméletét.
Jogi vitákban is előveszik ezt – az egyik legfrissebb példa a Talbott v. Trump ügy, amiben egy magát férfinak valló női katona, Nicolas Talbott perelte be az amerikai kormányt Trump azon rendelete miatt, amely megtiltotta a transzneműek besorozását a hadseregbe. A per egyik központi érve az volt, hogy a transznemű emberek agya már születésüktől fogva az ellenkező nemhez hasonlít, ezért őket a biológiai nemük szerinti kategóriákba sorolni igazságtalan és diszkriminatív.
Texasban pedig a gyermekeken végrehajtott „nemi megerősítő” műtétek betiltása ellen szakvéleményt nyújtott Daniel Shumer, a Michigani Egyetem gyermekendokrinológusa, aki eskü alatt állította, hogy „a tudományos kutatások bizonyítják a transznemű identitás biológiai alapját”.
A kapcsolódó amerikai jogrendszer tehát egy politikailag motivált hazugságra épül, hiszen a genderaktivisták a hibás vagy hiányos, szemezgetett eredményeket használják fel a bíróság előtt is, hogy jogi elismerést harcoljanak ki a torz ideológiának.
Yarden Silveira tragédiája – amikor az agymosás emberéletbe kerül
A propaganda nem csupán elméleti vita tárgya – a valóságban tragikus következményekkel járhat. Yarden Silveira története pontosan ezt mutatja be.
 Yarden Silveira (kép forrása: City Journal) |
2014-re a popkultúra és a közbeszéd egyre jobban a transzneműség elfogadtatása felé tolódott. Yarden, egy fiatal fiú, ekkor mondta el családjának, hogy úgy érzi, „női agya van”. A média által erőltetett narratíva teljesen meggyőzte arról, hogy a teste és a tudata nincsenek összhangban, ezért számára az egyetlen megoldás a tranzíció.
15 éves korában hormonkezelésbe kezdett, majd műtéti átalakításokon esett át. Anyja – akit szintén befolyásolt az akkori közbeszéd és a szakmai ajánlások – még nyíltan felszólalt Trump egyik intézkedése ellen, ami betiltotta a gyermekeken végzett orvosi és műtéti nemváltásokat. Úgy gondolta, hogy ezek a korlátozások feleslegesen gátolják a gyermekek „szükséges” klinikai ellátását.
A valóság azonban kegyetlenebb volt: a hormonkezelések és műtétek után Yardennek súlyos egészségügyi komplikációi lettek.
Megpróbálta kérni az őt eredetileg átoperáló orvost, hogy csinálja vissza, azonban ő erre csak akkor lett volna hajlandó, ha vár vele hat hónapot és legalább három hónapig terápiára jár.
Végül 2021 májusában meghalt – a halotti anyakönyvi kivonat szerint ismeretlen körülmények között – anyja szerint saját kezével vetett véget életének.
Yarden tragédiája rávilágít arra, hogy a „női agy férfitestben” elmélet nem csupán egy ártalmatlan gondolatkísérlet – hanem egy olyan ideológiai fegyver, amely valós, végleges és olykor végzetes következményekkel jár. Az esettel kapcsolatban így fogalmazott a közös cikkükben Colin Wright, Samuel Stagg és Christina Buttons:
„Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez a narratíva milyen erővel képes meggyőzni az embereket arról, hogy visszafordíthatatlan orvosi beavatkozásokat hajtsanak végre, vagy engedjék meg gyermekeiknek, hogy ezeket elvégezzék.”
A Mi Hazánk Emlékezetpolitikai Kabinetének elnöke és a Magyar Életvédők Egyesületének alapítóelnöke, Vékony Csongor A nemi identitás válsága című könyvében beszámolt egy kanadai esetről is, ahol egy 11 éves kanadai autista kislányt ösztönöztek az iskolában fiúként való viselkedésre a szülők tudta nélkül – az apa és az anya már csak azután értesült erről a tanintézménytől, hogy öngyilkosságra való hajlamokat mutatott.
Autista fiatalokkal kísérleteznek
Az autizmus diagnózisának elmaradása vagy késlekedése gyakran vezethet a nemi diszfória téves megállapításához, és ezt a jelenséget a „nemi megerősítő ellátás” égisze alatt figyelmen kívül hagyják. Dr. John Strang például egyértelműen a transzideológia szolgálatába állítja a kutatásait. Strang nyelvezetében a nemüket visszaalakítók csak „megváltoztatják a genderutazásukat”. Ez a cinikus és manipulatív megfogalmazás tökéletesen megmutatja, hogy a „gendertudomány” hogyan próbálja megkerülni a valóságot és eltussolni a visszaváltás problémáját.
A Christina Buttons által bemutatott felmérés szerint az autista serdülők és fiatal felnőttek három-négyszer nagyobb valószínűséggel kapnak genderdiszfória-diagnózist, mint nem autista társaik.
Ráadásul az ilyen rendellenességgel küzdő fiatalok jelentős része egyszerűen félreérti saját állapotát, hiszen a nemi szerepek követése ugyanolyan nehézséget okoz számukra, mint más társadalmi normák követése.
A kapcsolódó transztámogató médiapropaganda pedig tökéletes táptalajt biztosít a téves beazonosításnak. Az autisták jellemzően naivabbak is, így hajlamosabbak lehetnek a nemiszerep-zavar megállapítását elhinni.
Az egyik legfelháborítóbb megállapítás, amit Buttons említ, hogy az autizmusos fiatalok 85,7 százalékának egészségügyi dolgozó vagy doktor mondta, hogy ők veleszületetten transzneműek, és ez orvosi beavatkozást igényel. Ezenfelül a kutatásban szereplő autista detranzícionálók 95 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az orvosi vagy pszichológiai szakemberek anélkül erősítették meg transznemű identitásukat, hogy alapos vizsgálatot végeztek volna arról, milyen más okai lehetnek a nemükkel kapcsolatos bizonytalanságnak.
 |
 Aggasztóan sok autistát félrevezet az egészségügy a nemi diszfóriával kapcsolatban (illusztráció: Remenyiczki Éva/Magyar Jelen, Christina Buttons felmérése alapján) |
Az autisták egy sebezhető csoport, akiket kihasználnak egy szélsőséges ideológiai program érdekében, a naivitásuk által jóformán kísérletezve rajtuk. A spektrumzavar utólagos diagnózisa sokuk számára világossá tette, hogy valójában nem transzneműek. Egyikük így fogalmazott: „Az autizmus diagnózisa volt az egyik fő dolog, ami miatt megkérdőjeleztem a nemváltásomat.”
Christina Buttons az előadásában nyomatékosítja, hogy
„SENKI – sem gyerek, sem felnőtt – nem adhat tájékozott beleegyezést egy orvosi kezeléshez, ha az orvosuk félrevezeti őket az állapotuk természetével kapcsolatban.”
Kettős mérce: a „meleg agy” létezésének kutatását ellenezték
Az agyi szkennelés egy rendkívül erőteljes eszköz lehet az akadémiai kutatásban, de azt sem a szexualitás, sem a nemi identitászavar kimutatására nem lehet felhasználni. Az olyan állítások, hogy „a transznemű emberek agya női vagy férfi agyként működik”, egyszerűen nem felelnek meg a valóságnak. Bár transzok esetén az LMBTQ-közösség előszeretettel hivatkozik agyi vizsgálatokra érveikben, a homoszexualitás agyi alapjairól szóló tanulmányokat viszont a melegjogi (sic!) aktivisták hevesen ellenezték.
Tehát ugyanazt a logikát maga az LMBT-mozgalom is elutasítja, amikor arról van szó, hogy a "melegek" agya mutathat bizonyos eltéréseket.
Mindezt annak ellenére, hogy évtizedekre visszamenő kutatások világítanak rá a „meleg agy” létezésére, egy homoszexuális agya ugyanis egyértelmű hasonlóságokat mutat az ellenkező neműek agyához. Tehát például egy homokos férfi agyában vannak nőies jegyek – ettől viszont még ő sem lesz nő.
A nemi identitás válsága című könyvében Vékony Csongor össze is gyűjtött a homoszexualitással kapcsolatos tudományos tanulmányokat, álláspontokat, eredményeket. Megemlíti, hogy 1974-ben szexuálisorientáció-zavarként tartották számon,
1977-ben pedig az Amerikai Pszichiátriai Társaság tagjainak 68 százaléka úgy nyilatkozott róla, mint mentális betegség. Vékony számos olyan orvost kiemel a művében, akik egyébként sikereket értek el a homoszexualitás gyógyításában.
Schren-Notzig például szuggesztiós terápiát alkalmazott a homoszexualitás teljes kezelésére, Aardweg úgy nyilatkozott, hogy az általa ismert páciensek 30–40 százaléka kigyógyult. Hatterernek szintén sikerült hasonló arányokat elérnie, Socarides betegeinek egyharmada megnősült, és gyermekei is születtek.
2019-ben pedig egy félmillió emberen elvégzett kutatás megmutatta, hogy a születés és genetika helyett inkább a neveltetésnek és szocializációnak van szerepe a homoszexualitás kialakulásában.
Kapcsolódó:
