Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára. Bizonyára sokan ismerik még ezt a dalt. A mai gyerekek valószínűleg már alig, hiszen a gőzös a múlté, s ahogy elnézem kicsiny hazámat, lassan az egész vasút is azé, elvész valami fojtogató, sűrű ködben, amelyet hivatásos zsebmetszők gomolyogtatnak nekünk, hogy ne lássunk, vaktában tapogatózzunk, hiszekegy legyen a Fidesz, mert van, akinek hajózni, van, akinek lopni muszáj.

Visszatérve a gőzösre, ez a mostani, amiről beszélek, nem is hasonlít parazsas vasparipára, inkább hajaz valami hüllőszerű lényre. Ez is gőzös agyú és füstöt okád, de úgy hívják: politika.
Azt írja az újság, közelebbről a Kanizsa című hetilap, hogy az új Széchenyi Terv keretében a Debreceni Javítóintézet szakmai irányításával megkezdődik egy intézmény építése, amely „jelentős mértékben segíti majd a magyarországi gyermekvédelmi munkát”.
Arról van szó, hogy a nyakasságáról elhíresült, de Kósa Lajos jóvoltából ma már csak szamárnak nevezhető Debrecen városa segítő kezet nyújt ahhoz a tervhez, hogy Nagykanizsán javítóintézet épüljön, ahol tárt karokkal várják a megújhodni vágyó és erkölcsös életet élni kívánó, jelen pillanatban azonban előzetes letartóztatásban lévő „fiatalokat”. Magyarán a már gyerekkorban bűnöző életmódot folytatókat.
Több mint kétmilliárd elköltendő forint (egészen pontosan kétmilliárd és még kettőszázötvenmillió), 108 csintalan bikfic és 130 új munkahely. Vagyis Nagykanizsa lakosainak 2-3 ezreléke kaphat munkát ott, ha egyáltalán kibírja.
Egy kedves ismerősöm dolgozik olyan iskolában, ahol azokat a bizonyos, soha néven nem nevezett fiatalokat tanítja. A haját tépné tehetetlenségében, ha ugyan ki nem hullott volna azóta már az idegességtől. Reménytelen, pedig már nagyon keveset kérek tőlük, mondja. Belebetegedtem. Nem csinálom tovább.
Ő nagyon becsületes, tisztességes tanár, szelíd is, türelmes is. A kitartását becsülni lehet, de abból már veszített valamicskét, mert kibírhatatlanok. Nem, tévedés ne essék, ők nem javítóintézetesek, egyszerűen csak cigányok.
20 833 333 forint. Ennyi pénzt költenek el a vásott ifjakra fejenként. A fenntartási költségek, élelmezés, ruhanemű ebben még nincsen benne. Az majd ezután jön. Az adódból. A te pénzedből. Neked is adnak húszmilliócskát, ha szépen kéred? Igen. Uzsorakamatra. Aztán mehetsz világgá, ha nem sikerül visszafizetni a visszafizethetetlent.
Halász János az Emmi (vagyis: ez meg mi a fene?) állítólag a kultúráért felelős államtitkára. Azt mondja, halleluja, így megvalósul a nyugati országrészben is az egyenlő esélyű hozzáférés az ellátáshoz! Úgy ám!
Hülye magyar, miért nem bűnözöl? Akkor adnak neked is meleg ételt és ruhát. Nem, te még azt sem kapnál. Két egyformát balról és jobbról, börtönt, ahol nem te vered meg az őröket, de téged k… s…-be. (ez majdnem olyan, mint a KSH, de mégsem teljesen, ugye?) A tervezett intézet ellen több lakossági fórumot tartottak, aláírásokat is gyűjtöttek, mindhiába. Kanizsa torkán lenyomták a békát. Egyél szépen. Ügyes vagy.
Enni kell.
Kiskanizsa ezért dolgozott, termelte a répát, burgonyát, növesztette a salátát, spenótot, borsót. A közétkeztető intézetek felvásárolták tőlük a friss zöldségeket. Aztán jött egy fővárosi cég, és lenyelte őket szőröstül-bőröstül. Mint mondtam, enni kell, hát nincs mit csodálkozni egyes vállalatok étvágyán Kiskanizsa mit tehetett? Széttárta a karját és nyelt. Hogy mi lett a káposztájukkal, hagymájukkal, karalábéjukkal? Nem tudom. Talán megették.
Ám az ilyesmitől az életkedv nem jön meg, inkább hanyatlik.
A születések és halálozások aránya Nagykanizsán 2008-ban 0, vagyis 41-en jöttek világra, és ugyanannyian távoztak. Ugyanez az arány 2013-ban: feleannyian születtek, mint amennyien elhunytak. Apad a város. Nem akar szaporodni. Talán mégis csak jó, hogy odaviszik a nemileg korán érő fiatalokat, majd ők megteremtik az új nemzedéket. Talán erőszakkal is, ha kell. Mert nem hagyható annyiban, hogy fogyjanak az emberek.
Nem azok, akik megpróbálnak a szabályokat megtartva élni, de nem hagyják őket. Célzok itt arra az idős emberre, aki áramot vezetett a kerítésén belül, mert az összes termését ellopták a cigányok. Vagy arra a hölgyre, akinek a nyílt utcán bemostak egyet, s akit aztán garázdaságért el is ítéltek.
Végül magamra, akinek a végrehajtó irodából küldtek egy felszólítást azonnali fizetésre, mert 2010-ben valami közlekedési kihágást követtem volna el. Fizessek tehát, de ízibe! Hogy milyen disznóság terheli a lelkemet, azt nem tudom, de hivatkoznak egy paragrafusra, amelyből 1988. évi I. törvény alapján négy pontjából lehet szemezgetni.
6. § (1) Járművel az út-, a forgalmi, az időjárási és a látási viszonyoknak megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra.
(2) Járművel az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és a forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell haladni.
(3) Aki járművel irányt változtat, köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni. Az irányváltoztatást jól láthatóan és kellő ideig jelezni kell.
(4) Útkereszteződésben - ha közúti jelzésből vagy forgalmi szabályból más nem következik - a jobbról érkező járműnek van elsőbbsége.
Azt, hogy melyiket választom, teljességgel rám bízták. Vétkes vagyok tehát, de nem tudom, miben vétkeztem, mikor, hol és miképp? (Bocs, Miklós!)
Rendőr nem állított meg, fényképet nem kaptam, és bár rendes állampolgár lévén 2010. őszén bejelentettem a hivatalban hogy hol is lakom, 2014-ig nem sikerült megtalálniuk. Hogy akkor milyen hivatalban jelentkeztem be? Nyilván a Sóhivatalban, ezért tartott nekik a keresés ilyen sokáig. Ezért is én vagyok a hibás, ez nyilvánvaló. Munkadíjat, költségátalányt, készkiadást, MBVK általános költségátalányt, jutalékot számoltak még a 30 000 forintos tőkének nevezett büntetésre, így hízott 43 000 forintra a számla. Minden elismerésem!
Tudom, hogy van olyan, aki piacon vesz magának jogosítványt, de ő kivételezett lehet, mert nem kap ilyen levelet. Én igen.
Ezért is mondom, hogy nem. Köszönöm, ebből nem kérek. S bár ezt megelőzően sem szavaztam a Fideszre, ezt követően sem fogok. A voksomat a Jobbikra adom.
Kanizsa is meggondolhatná, kell-e neki ilyen kormány és polgármester, amilyenje most van. Ha igen, hát igen, de akkor később nyivákolni tilos.
Mert megmondatott: elöl ül a masiniszta, hátul meg a krumplifejű palacsinta.
Kucsera Zsuzsa
(Kuruc.info)
A szerző korábbi írása: Szerelem