A történelemóráknak megvan a maga helye és ideje, s nem titkolt célom elsősorban aktuálpolitikai vetületek mentén taglalni az eseményt, de annyit azért jegyezzünk meg, hogy a korabeli körülmények is erősen sántítanak. Először is a népbíróság, élén a Népbíróságok Országos Tanácsával (NOT) sem jogi, sem pedig erkölcsi értelemben nem lett volna abban a helyzetben, hogy akárki felett ítéletet hirdessen – egy normális világban legalábbis biztosan nem. Másodszor pedig, Budapest a saját pusztulását nem a nemzetiszocialistáknak, hanem a kommunistáknak, az ázsiai hordáknak és minden olyan középutas félbolondnak köszönhette, akik képesek voltak az ellenséggel egyezkedni a világtörténelem egyik legnagyobb élet-halál harcának kellős közepén. Ezt a tettet természetesen soha nem fogjuk nekik megbocsájtani, mentegesse őket akárhogyan az utókor. S akkor ennyit a történelmi háttérről.

A „gregesített” Szálasi-kép akkorát robbant a magyar közélet pöcegödreiben, hogy még a világ másik végén is hallani lehetett. Bal- és „jobboldalon” zajlik az egymásra licitálás, hogy ki „mennyire nem náci”. Elég unalmas, százszor hallott, olvasott, látott lemez ez már, de azért az embernek csak felmegy a vérnyomása, amikor olvasgatja ezt a sok polkorrekt demokratát.

Kezdjük mindjárt Szabó Tímeával, aki – ki tudja, miért – kötelességének érezte, hogy megszólaljon az ügyben, biztos érezte a szenzora, hogy „fasizmus van a levegőben”. Ilyenkor meg le kell csapni ugyebár.

„Embertelenség és érzéketlen aljasság, Fidesz a neved!” – kezdi rögtön az „érdekfeszítő” sorokat. A politikusnő „szolidáris mindenkivel, akinek a kép láttán fájdalom hasított a szívébe”, s nagy sajnálattal sejtem, hogy nem éppen rám gondolt, pedig én is szomorú vagyok ám: ugyanis rettenetes érzés látni (jobban mondva a kép háttértörténetét ismerve: tudni), hogy az erkölcsi nullákból és közönséges bűnözőkből álló népbíróság olyan lánglelkű, tehetséges politikusokat és katonákat ítélt halálra, mint amilyen Szálasi Ferenc is volt. Nyilván az én fájdalmammal a „kabuli rózsa” mit sem törődik, de hát kénytelen-kelletlen elfogadom, hogy az ő írásainak nem a magamfajták a célközönsége.

Persze Greg is kiakadt, s ahogy portálunk már remekül megfogalmazta: mi is felháborítónak tartjuk, hogy egy teljes politikai eszmerendszert kidolgozó politikushoz és államférfihez hasonlítgatják egyesek a főváros jelenlegi vezetőjét (ha lenne rá elég pénzem, nagy tétben fogadnék rá, hogy Karácsony Gergelyre 70, de még 50 év múltán sem fog már senki emlékezni). De lapozzunk, mert most jön a java!

A demokrata játékba ugyanis fejest ugrott a Fidesz is, akik rögtön azzal védekeztek, hogy kollégájuk „nem ismerte fel a képet”. Pedig ha van világháborús kép, amit még egy tengeri szivacs is felismerne, akkor ez pontosan ez a kép. Ez logikus is, hiszen ezért készült: bosszú és elrettentés gyanánt. Ilyetén ezt a felszínes magyarázatot szerintem még azok sem hitték el, akik amúgy éjt nappallá téve isszák a kormánypárt szavait.

Aztán jött a valódi kontrázás is, persze nem kultúrpolitikai téren, hanem egy unalmas csiki-csuki játszma képében, ahol megkezdődött a versenyfutás a „ki mennyire nem náci” kupáért. Orbánt „náci diktátornak” ábrázoló karikatúrák jönnek szembe velem, illetőleg az unalomig ismételt mutogatás, hogy „bezzeg a baloldali média ezt megteheti” stb-stb. Bokor Gábor PestiSrácok.hu-n olvasható cikke is ilyen, melyet csak azért emeltem ki, mert állatorvosi lónak tökéletes.

Valódi kultúrharcot vívni ő sem mer, csak addig, amíg a gazdái engedik a pórázát. A nyugati média zászlóshajóinak kritizálása nyilván belefér (velük ugyebár most nem vagyunk jóban, mondjuk ez érthető), s, hogy még véletlenül se haragudjon meg az országhódító elit, levonja a 10 millió dolláros következtetést: „Karácsony nem náci, csak pontosan annyira kevés esze van, mint Szálasinak”.

Nyilván, ha Szálasi ma is köztünk járna, akkor maximum annyit kérdezne, hogy „ki az a Bokor Gábor”, szóval, hogy a publicista milyen úton-módon jutott el erre a következtetésre, nem derül ki, de igazából – sejtve az ilyenkor adható panelválaszok szintjét – nem is nagyon érdekel.

Van viszont még két momentum, ami miatt érdemes volt szemlézni az írást...

Az egyik, hogy Bokor idecitálja még Hadházy Ákos egy korábbi kijelentését, ahol a Fidesz családpolitikáját a Harmadik Birodalom családpolitikájához hasonlítja, alapul véve Öhquist Németországról szóló könyvét. Erről aztán tételesen bebizonyítottam, hogy mekkora baromság (életem első cikke volt portálunk hasábjain, így élénken emlékszem rá), de nyilván a Hadházy-idézet csak addig volt fontos a PestiSrácoknak, amíg alá nem támasztják vele, hogy „bezzeg a baloldal nácizhatja Orbánékat”.

A másik pedig szintén egy korábbi, magyar vonatkozású idézet, Szily László balliberális újságíró tollából, aki éppen a jófiú szerepét játssza az ominózus cikkben, hiszen, ahogy Bokor feleleveníti mondatait: „Azt nem értem, ha már nácizták és elmebetegezték, miért nem cigányozták is le Orsós Adolfot. De tudom is már. Talán meghagyták a lehetőséget a Kurucinfó nevű testvérlapnak.” A szöveg arra vonatkozik, hogy Szilynek nem tetszett a Magyar Narancs egy akkori címlapja, ahol a miniszterelnököt kerítésbajusszal ábrázolják, félreérthetetlenül utalva az Orbán=Hitler elnevezésű elborult tézisre. Hiába, olykor-olykor még egy balliberális újságíró szavai is jól jöhetnek, ha éppen a „nácizmus vádja alól” kell fejvesztve menekülni.

 

A Magyar Narancs korábbi címlapja az elhíresült Orbán-képpel. Gulyás Gergely anno itt is megragadta a lényeget, és "visszanácizott". Unalmas már eléggé...

Összefoglalva tehát, a kép valóban nem vicces. De nem azért, amiért Gregék szerint nem az. Egész egyszerűen méltatlan a jelen politikai légkör ahhoz, hogy ezeket a képeket akár csak poén szintjén is felhasználják, a Szálasi-Karácsony hasonlatról már nem is beszélve. De ami még ennél is rosszabb, az az idézőjeles „jobboldali” hozzáállás, ahogy izzadva futják a „ki a kevésbé náci” nevű futóversenyt. Bokor a cikke végén kijelenti, hogy „a humor jobboldali műfaj”. Ez igaz is, csakhogy ez maximum populista „humornak” nevezhető, jobboldalinak semmiképp.

Nota bene egy kedves olvasónk felhívta rá a figyelmem, hogy bizonyos források szerint a kép eredetileg nem is a fővárosi Fidesz agyszüleménye, hanem az MKKP – Baranya megye, bevéve Komló nevű Facebook-oldalé, ami a Kétfarkú Kutya Párt helyi szervezetének oldala. A megosztások alapján a kép abszolút beleillik az oldal profiljába, szóval akár helyet is lehetne adni a feltételezésnek (a képernyőfotón az időmegjelölés a Fidesz megosztása előtti napot jelöli, azóta persze már ők is törölték). Ez a fő mondanivalómat tekintve lényegtelen, de mégis érdekes szegmense a történetnek.

A „fotóbotrány” újabb ékes bizonyítéka annak, hogy milyen sekélyes és ócska színvonalon áll mind a magyar politikai élet, mind pedig a jobboldali kultúrharc. A balliberális és a populista szekértábor egyaránt a saját védett növényeit istápolja, a lényeg pedig elveszik ebben az undorító légkörben. De hát végtére valahol erről szól maga a fotó is: a nemzetvezető még utoljára végigpásztázza tekintetét a romvároson, amelyből jól tudta, hogy egy új, sötétebb világ fog feléledni. Ő meghalt az új világ születésekor, mi pedig – kisebb és nagyobb változásokkal ugyan – de még mindig benne élünk. Bizonyára nem irigyel minket.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info