Az azóta eltelt rövid időszak alatt az egykori tévés műsorvezető neve sokat futott a közéletben, érthető módon. A család azonban zárt körű temetést szervez a váratlanul elhunyt Vágónak, aki egyébként előző nap még javában posztolgatott Facebook-oldalán. Ezen gyalázatos bejegyzések értékelése helyett azonban térjünk rá négy olyan következtetésre, amelyet a DK-s politikus halála nyomán hosszútávon is érdemes memorizálni, s amelyek igazából magától Vágó személyétől is elvonatkoztathatóak, hiszen nincs egyedül abban a tekintetben sem, hogy az élet különböző területeiről hagy maga után életművet. Halottról vagy az igazat, vagy semmit.

1. Hosszú televíziós pályafutása miatt a „kvízmester” és a „politikus” személye Vágó esetében élesen elkülönült – hibásan, ez pedig meglátszódott a róla írt nekrológokon is. Egyesek a tévés személyiséget, mások a DK-s politikust látták benne, ehhez mérten viszonyultak hozzá pozitív vagy negatív irányban, kerek egész pályafutását ritkábban vették górcső alá. Előbbi esetében – valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva – a magyarok egy jelentős hányada csupa pozitív élményt kapcsol Vágóhoz, amit igazából én nem tudok hová tenni, de erről majd mindjárt.

Kétségtelen azonban, hogy az elmúlt évek szereplései alapján személyét egyre inkább a DK-val való kapcsolat határozta meg, a politikai párt pedig nyilván mindent meg is tett, hogy ez így legyen. Vágót most is saját halottjuknak tartják, erősítve így a DK=Vágó képet. Ez a politikai érdek enyhíteni kíván azon, hogy külön legyen kezelve mint televíziós műsorvezető és szélsőbaloldali politikai szócső. Ez a részükről érthető, másrészről pedig a két szerepkör vegyítése, nem elkülönítése vezethet a teljes Vágó-kép megismeréséhez, tehát a nagy számok törvénye alapján kivételesen még igazuk is van.

2. Merthogy a káoszt jól jelzi, hogy még az úgynevezett magukat jobboldalinak definiálók közül is voltak olyanok (szemtanúja voltam), akik a „régi szép emlékek” miatt könnyes búcsút vettek a „kvízmestertől”. Ezt nyilván segítette az a legenda, amit sokan még ma is készpénznek vesznek, miszerint, hogy a Legyen Ön is milliomos! összes létező kérdésére „biztosan fejből tudta a válaszokat”, holott a kijelzőn ezeket előre láthatta. Erre az inkább tudálékos, semmint értelmes szerepkörre ő maga is ráerősített (nem állítom, hogy nem volt tudása, de a média jó pár lapáttal rápakolt erre), ám mivel ez a fajta – számomra rendkívül irritáló – stílusa politikai pályafutása alatt is megmaradt, gyanítom, hogy nem kellett különösebben megjátszania magát, tehát a műsorvezető és a politikai szereplő ebben az esetben sem különül el egymástól, ahogy egyébként Vágó világképe sem, hiszen már a kvízműsorok idejében is „Mr. Tudományt” játszotta mindenféle transzcendenssel szemben, ez később a DK berkein belül már nyílt és meglehetősen agresszív ateizmusba fordult át (íme egy példa arra, hogy az ember rossz szokásai idősebb korára felerősödnek), hiszen a tévével ellentétben itt már nem kellett mindenki számára eladhatóvá válnia.

A Legyen Ön is milliomos! című műsorról persze már vannak nekem is teljesen élő emlékeim, s noha megértem azokat, akik pozitív élményeket csatolnak hozzá, azt már nem, hogyha ezt Vágó személye miatt teszik. Családommal mi is rendszeresen néztük a műsort, így mint a „gondtalan gyermekévek övezte rendszeres esti családi program” pozitívvá teszi az összképet (a tudásbővítésről nem is beszélve), de az már gyerekfejjel is feltűnt, hogy Vágó sok esetben milyen lekicsinylően bánt a játékosokkal, a legtöbb esetben teljesen indokolatlan módon. Hogy, hogy nem, de később ezt a fajta stílust „DK-s nyugdíjasként” is kamatoztatni tudta, tehát a DK-s alapok már televíziós korában is ott voltak a fejében, a kettőt teljesen elválasztani egymástól nem lehet.

3. Sokan szemére vetik Vágónak – mármint nyilván csak a jobboldalon –, hogy ateista volt, ebből pedig sorban születtek a vélemények, hogy most aztán mennyire rossz lehet neki, hiszen nem hitt a túlvilágban. Valóban, a teljes hitnélküliség – s itt nem csak a kereszténységre, hanem általában a transzcendensre, vagy bármilyen belső hitre gondolok, ami valamire és nem a semmire épül – egy rendkívül destruktív és felőrlő lelkiállapot tud lenni, ugyanakkor azt sem gondolom, hogy minden ateista szükségszerűen rossz ember. Vágó Istvánnál az volt a probléma, hogy erre az ateizmusra kvázi politikai programot épített, legalábbis politikai világnézetének az ateizmus szerves részét képezte, ez pedig már társadalmilag is káros hatású.

Az pedig, hogy Vágónak mindezzel a hit nélküliséggel meg kell küzdenie ott, ahol most éppen van, az egyedül az ő problémája és feladata, személyének megítélése szempontjából ennek már nincs sem pozitív, sem negatív hozadéka.

4. Végül pedig Vágó István személyétől teljesen elvonatkoztatva, egy minőségbeli különbségre hívnám fel a figyelmet, nevezetesen arra, hogyan kezeli a jobb- és a baloldal, ha az ellentétes oldalon meghal valaki. Utóbbi közül sokan (kiváltképp a bővebb értelemben vett politikai tábor) rendszeresen szoktak örömködni egy velük ellentétes oldalon álló ember halálán, vagy éppen rég elhunyt történelmi szereplők sírjait rongálják meg, ahogy tette azt pont a DK nem is olyan régen.

Fordított esetben ez már jóval ritkább (nyilván ez nem azt jelenti, hogy krokodilkönnyeket hullajtunk Vágó Istvánért), mégis, a balliberálisok már akkor óbégatásba kezdenek, ha kedvenc kis ikonjaikról a halottról vagy igazat, vagy semmit elv alapján rossz szót mer mondani bárki is. Mert hát ők ugye köpködhetnek, rongálhatnak, de az ő hallottjaiknak csak a jó meg a pozitív összkép jár, semmi más.

Hát nem. Ezek az idők már lejártak, és mindenkit aszerint igyekszünk majd jellemezni, amilyen az éltében valójában volt. A jövőben is.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info