Miképpen csepp a tengerben, úgy tükrözik vissza azokat az országos destruktív közéleti folyamatokat azok a regionális szinten zajló események, amelyek a szabolcsi megyeszékhelyhez (is) kötődnek.
Történt szűkebb pátriámban jó három esztendeje, hogy alpolgármesterünk, Giba Tamás családi vállalkozása, az Axis Kft. nyerte el - természetesen pályáztatás nélkül - a város egyik reprezentatív, műemléki védettséggel rendelkező épületének, a Nyírvíz-palota homlokzat-felújításának projektjét.
Időközben Giba cége egy másik, önkormányzathoz köthető munkát is elnyert: a nyíregyházi Vay Ádám laktanya épületeinek bontásában is részt vehetett, itt tervezési és terület-előkészítési munkálatokat végzett. A tervezésért Giba családi kft-je 2,4 millió forintot kapott. Miután a helyi Fidesz nyilvánosságra hozta ezt a tipikus kis magyar históriát, immár „ügy” lett belőle, foglalkozni kellett vele önkormányzati szinten is, bármennyire is kínos lehetett ez a városháza szocialista-szabad demokrata főhatalmasságainak.
Miképpen az várható volt, az Axis laktanyabontásban való érdekeltségének kivizsgálására létrehozott eseti bizottság mindent rendben talált az ügyben. Olyannyira, hogy Nyíregyháza polgármester asszonya szükségtelennek ítélte, hogy személyesen is megjelenjen a bizottság előtt. Maga helyett egy írásbeli nyilatkozatot küldött, amelyben kijelenti, hogy a terület-előkészítésben részt vevő cégek kilétéről, nevéről nem volt tudomása. Magyarán nem tudta, hogy legközelebbi munkatársa, kollégája nagyon is érintett ebben a nyilván nem veszteséges ügyben.
No, ez a magyarázat felidéz bennem egy jó évtizedes - nem Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei településhez köthető - közéleti botrányt. Történt még talán a pufajkás antihős, Horn elvtárs országlása idején, hogy egy hazánkbéli kisváros egyik polgára a helyi videotékából játékfilmet kölcsönzött, otthon azonban meghökkenve tapasztalta, hogy televíziója képernyőjén egészen mást láthat, mint amit kellene, illetve mint amire számított: települése polgármestere - foglalkozására nézve orvos - asszisztensnői társaságában egy pornófilm főszereplőjeként vitézkedik, mégpedig nem is akárhogy. Nézőnk nyilvánosságra hozta, mondhatjuk közkinccsé tette polgártársai számára felfedezését, a többit ugye el tudjuk képzelni… Egy viszonylag kis településen…
A polgármester ügyvédje azonban megoldotta a gordiuszi csomót, s a nyíregyházi, Giba-féle cégügyet vizsgáló eseti bizottság végzéséhez hasonló, teljesen életszerű magyarázattal rukkolt elő, szólván ekképpen: Kérem szépen, nincs itt semmiféle közbotrány és erkölcsi alkalmatlanság. Köztudott dolog, hogy városunk első embere civilben orvos, így a szóban forgó film gyógyító munkájához kapcsolódó segédanyag: terápiás célból készült - impotenseknek. No, igen… Mindjárt gondolhattuk volna.
A fenti eseményhez kapcsolódva egyfajta hiányérzete is van jelen sorok írójának. Giba Tamás kollégája, a szocialista Nagy László alpolgármester - ismereteim szerint - a mai napig nem adott hangot ebben az összeférhetetlenségi ügyben mélységes felháborodásának és tiltakozásának, s nem követelte Giba azonnali eltávolítását tisztségéből, noha szerénységemet mint kirívóan szélsőséges politikai nézetek hirdetőjét, legszívesebben eltávolíttatta volna a közoktatásból egy Néphazugság-beli cikk tanúsága alapján. Jó bolsevik mentalitásukból kifolyólag ugyanis az elvtársak nem tudják azt elképzelni, hogy a hazafiaknak, nemzeti radikálisoknak más a véleménye hazánkról, a világról, a múltunkról és a lehetséges jövőnkről, mint nekik, az általuk elkövetett korrupciós és népnyúzó gazemberségeket pedig most már zéró toleranciával fogjuk kezelni, mert a városházi, de - szélesítve a horizontot - a parlamenti kabaréból is elég volt!
Lipusz Zsolt