Krisztus születése után 680-ban történt, hogy Mohamed próféta unokáját, Husszein imámot – 72 követőjével együtt – a mai Irak területén található Karbalában brutálisan lemészárolták Jazid kalifa katonái. A mészárlás kiváltó oka az a szakadás, amely a próféta halála után nem sokkal következett be a muzulmánok soraiban. Egy részük ugyanis úgy gondolta, a legrátermettebb személyt kell megválasztani kalifának, vagyis az „igazhitűek” legfőbb politikai és vallási vezérének. Meg is választották Ali Bakr-t, Mohamed apósát, őt azonban Omar, majd Oszman követte a kalifa tisztségében, akik nem álltak rokoni kapcsolatban a prófétával. Ezzel szemben Ali, Mohamed unokaöccse és lányának, Fatimának férje, unokáinak, Haszánnak és Huszeinnek apja is igényt formált az öröklésre, és egy időben sikerült is átvennie a muzulmán közösség irányítását. Nem sokkal később azonban ellenfelei meggyilkolták. Két tábor alakult ki.   Azokat, akik a „legrátermettebb személy” kalifává választása mellett kardoskodtak, szunnitáknak nevezték (a szó hagyományt jelent). Az „Ali pártjának követői” – arab nyelven síiták – azonban nem ismerték el az Ali halálát követően hatalomra került Omajjád dinasztia uralmát. 680-ban az Omajjad kalifa hadserege leszámolt a síiták vezérével, és közvetlen híveivel Karbalában, akik ugyanis nem voltak hajlandók engedelmeskedni parancsainak.

Erre a tragikus eseményre emlékeznek Ashura napján a síiták, mégpedig úgy, hogy összegyűlnek az utcákon és a mecsetekben, fekete ruhákba öltöznek, és előadásokkal, versekkel idézik föl Husszein imám és híveinek hősi halálát. Sokan vannak olyanok is, akik botokkal, korbáccsal verik a mellkasukat, sőt a fejüket. (Hasonló önkorbácsolás a keresztények körében sem volt ismeretlen, gondoljunk csak a középkori szerzetesekre, vagy a flagellánsokra.) Iránban az Ashura megemlékezések idején mindenütt fekete zászlókat tűznek ki, és zarándokok tíz és százezrei indulnak útnak elsősorban Mashhad, Qom valamint az iraki Karbala városa felé. Ezen a napon egyébként az emberek a síiták lakta vidékeken a szokásosnál is barátságosabbak, és sokan ennivalót juttatnak a szegényebb rokonaiknak. Az Ashara megemlékezések legfőbb tanulságát idehaza is megszívlelhetnénk: a törvénytelen hatalom, illetve a zsarnokság ellen bátran, akár életünk feláldozása árán is harcolni kell. Úgy, ahogyan Husszein imám és 72 híve is tette.

A síiták Iránban és Irakban a lakosság többségét alkotják, de jelentős számban élnek Libanonban, Szíriában, Jemenben és Pakisztánban is.  Mindegyik muzulmán országban találunk síita közösségeket, habár arányszámuk az iszlám világ népességén belül alig haladja meg a 15%-ot. Politikai jelentőségük azonban az iráni forradalom óta egyre nő, hiszen a perzsa állam hivatalos államvallása a síita iszlám. A muzulmán hit két irányzatának követői általában békésen megfértek egymás mellett a történelem folyamán, és csak ritkán törtek egymás életére. Az USA és Izrael azonban az „oszd meg és uralkodj” módszerét is alkalmazza a muzulmán világ teljes meghódítására irányuló törekvésében, ezért aztán nem csoda, hogy  az elmúlt néhány évtizedben kiéleződtek a szunniták és a síiták ellentétei.
 
Zábori László