A legnagyobb példányszámú lengyel napilap közli a gyermekkel szembeni erőszakellenes kezdeményezés társalapítójának, Ewa Wanatnak a cikkét, melyben az a Polanski-üggyel kapcsolatos általános lengyel magatartást kritizálja. Wanat megállapítja: az a lelkes pártfogás, melyet a filmrendező viselt dolgaival kapcsolatban a lengyel társadalom egy igen nagy része – sőt, túlnyomó többsége – mutat és a filmrendező svájci őrizetbevételének hangos kritikája igazából olyan szemléleten alapul, mely azon családokat jellemzi, ahol az ilyen cselekedetek gyakorta előfordulnak.
A cikk emlékeztet rá: Roman Polanski valamivel több, mint harminc évvel ezelőtt szexuális kapcsolatba keveredett egy kiskorúval, méghozzá kollégája, a világhírű színész, Jack Nicholson lakásán. Wanat kijelenti: szinte hallja a nagybácsik és nagynénik szemforgató mentegetőzését azzal kapcsolatban, hogy ők nem láttak, nem hallottak semmit, nem tudnak semmiről. Hogy erőszak lett volna? Ugyan…
Az aktivistát leginkább a másik világhíres lengyel filmrendező érvelése háborította fel a leginkább. Krzysztof Zanussi – írja – nem átallotta azt mondani, hogy nem történt más, mint, hogy Polanski igénybe vette egy 13 éves prostituált szolgálatait. Nem először történik meg mindez a világtörténelemben, elvégre a Pygmalion pont erről szól: egy idősebb úr bevezeti a világba ifjú női pártfogoltját.
(Glóbusz)