2020. október 31., szombat, Farkas napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
16:53 A fekete péntekek nem számítanak az Amazonnak Franciaországban16:21 Nagy az érdeklődés a Felvidéken: akinek negatív a tesztje, arra a jövő héten már nem vonatkozik a kijárási tilalom16:07 Budaházy György: Tanács Orbán Viktornak15:48 Golán-fennsíki drúzok kimenekítették vallási elöljárójuk holttestét egy izraeli kórházból15:13 Elhunyt Sir Sean Connery14:54 Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt köröz a rendőrség valami YouTube-cigányt14:23 Örményország Oroszországhoz fordult segítségért Hegyi-Karabah ügyében13:48 Néhány napja még Olaszországban korzózott a nizzai fejlevagdosó13:34 Kari Geri is lájkolhatja a barcelonai tüntetéseket12:49 Emelkedett az égei-tengeri földrengés halálos áldozatainak száma12:30 Újabb niggerbűnöző halála miatt égnek az amerikai zászlók, ezúttal Vancouverben11:50 Közel négyezer új fertőzött és 52 halott a legújabb hazai koronamérleg11:39 Pécsen is megjelent a tigrisszúnyog11:08 Idén egy videomegosztón keresztül lehet követni az Országos Rajzfilmünnepet10:42 Elhunyt szeretteikre emlékeznek az emberek a hétvégén
24 óra legolvasottabbjai

Tanulmányok, Zsidóbűnözés :: :: Hozzászólások

Vádirat a zsidóság ellen (II. rész): az antiszemita tízparancsolat

Reklám

Az „antiszemita” szó mára már kellemetlen csengésű sokak számára, egyfajta „összeesküvés-elméleteknek” bedőlő gyűlölködő bolond mentális képét idézi a tömegekben, de persze ez a sztereotip kép a zsidó értelmiségi és kulturális aktivizmus eredménye: annak idején a jelző alatt a közember olyasvalakit értett, aki a zsidósággal kapcsolatos problémákat elemzi és igyekszik orvosolni. Egy intellektuálisan szabadabb korban a „szemitizmus” problámája, bár sokak számára nem volt jelentős, de egy jelenség volt, ahogy ma a szexuális aberrációk népszerűsítése egy jelenség, így a „homofób”, a „transzfób” egyszerűen devianciaellenes embert jelent, félretéve az érzelmileg manipulatív jelzőket. Ahogy az ún. „LMBTQ” a szexuális aberrációk logikus megnyilvánulása, úgy a „szemitizmus” a zsidó nép devianciájának társadalmi megnyilvánulása.
 
Az „antiszemita” az akkori gondolkodók szemében nem volt szitokszó és használata gyakran volt látható: Theodor Fritsch (1852-1933) kb. fél évszázadon keresztül írt elemzéseket és szervezett ellenállást a zsidók káros viselkedése ellen, a Német Antiszemita Egyesület (Deutsche Anti-semitische Vereinigung) keretein belül pedig a zsidók emancipációja ellen igyekezett lobbizni. Itt a név kapcsán a magyar hősökre is emlékezhetünk (mint Istóczy Győző), akik a 19. században az Országos Antiszemita Pártban kongatták a vészharangot. Nincs antiszemitizmus szemitizmus nélkül, és nincs szemitizmus zsidóság nélkül: a zsidó maga a probléma. Ha a zsidóság például a svábokhoz hasonlóan viselkedne, nem lenne antiszemitizmus, mert nem lenne szemitizmus, ahogy (periodikus etnikai konfliktusoktól eltekintve) nincs korokat és kultúrákat átívelő, azonos jelleggel rendelkező antisvábizmus. A svábok nem váltanak ki antiszemitizmust, mert nem viselkednek szemita módjára: a zsidó karakter a probléma forrása. Ezen probléma ellen igyekezett Fritsch felépíteni egy olyan rendszert, mely ezen zsidó jellemnek ellenáll, és lehetőség szerint azt kiiktatja minden hatalomból, s mindezt „a legális önvédelem tízparancsolatával”, avagy a többnyire csak az „antiszemita tízparancsolat”-ként ismert 10 alaptétellel kívánta megalapozni, megteremtve a szemitizmusra immunis Volk mentalitását az Antiszemita katekizmus című 1887-es könyvében, mely később A zsidókérdés kézikönyve cím alatt rendkívül népszerű lett és több mint 40 kiadást is megélt. A Hammer nevű folyóirata és könyvkiadója a völkish nacionalista mozgalom egyik pulzusa volt, beleértve konkrét mozgalmak megalapítását is, amikben Fritsch részt vett, s amikből tulajdonképpen a későbbi NSDAP is kinőtt – Hitler maga nagyra tartotta Fritsch munkásságát, azt a nemzetiszocialista mozgalom egyik megalapozójának tekintve. 1924-ben parlamenti képviselőnek választották a Nemzetiszocialista Szabadság Mozgalom tagjaként, a Harmadik Birodalomban pedig tiszteletére szobrot is állítottak.

Zoom
Theodor Fritsch agyoncsapja a zsidó szörnyet


Mielőtt megismernénk antiszemita tízparancsolatát, érdemes A zsidó sikerének talánya című klasszikusának segítségével betekintést nyerni gondolkodásába, analízisébe – s mint látni fogjuk, a „replikálhatóság” mentén Fritsch is ugyanazon alapvető „szemitizmussal” kellett küzdjön, amivel már évezredek óta küzd az emberiség. Könyve angolul 1927-ben is megjelent álnév alatt.

Fritsch az újabb, szekuláris, faji alapú antiszemitizmusnak volt a képviselője, amit könyve elején már világossá tesz: „egy dolgot tökéletesen tisztázni kell: vallásos nézetek és motivációk nem részei ennek a könyvnek. A szerző teljesen közömbös a vallási felek iránt, és nem tud fenntartások nélkül egyikkel se azonosulni. Amikor a zsidókról van szó végig ebben a könyvben, nem vallásos közösségre gondolunk, hanem inkább egy bizonyos népre, nemzetre, fajra” (F. Roderich-Stoltheim [Theodor Fritsch]: The Riddle of the Jew’s Success, 1927, 5-6. o.) Amint arra a szerző rámutat, már száz évvel ezelőtt is felmerült, hogy a zsidók, bár mindenféle fontos ágazatra (művészetektől a gazdaságon keresztül a politikáig) komoly befolyással vannak, mégis mindenki inkább félrenéz, nehogy kellemetlenségben legyen része. Sajnos ez a mentalitás szervesen megágyaz az agresszív törtetők sikerének, amint azt az akkori hatalmi ágak árulása is bizonyítja. Fritsch szintén helyesen látja, hogy a zsidók pénzimádatának és kapzsiságának (ami, amint azt láthattuk korábban, évezredes panasz rájuk) nem a pénz a célja, hanem a pénz által elért hatalom: ezt a mai zsidó oligarchák korában nagyon jól láthatjuk. Fritsch szintén rámutat egy azóta még inkább elfajult problémára: hogy a keresztények és a fehér ember eleve hajlamos az önhibáztatásra, önostorozásra, mert önkritikus adottsága és morális alkata miatt inkább tartják sokan könnyebb útnak azt (főleg ha ez egyfajta önelégült vezekléssel is jár), mint a zsidók kritikáját, ami nem járna az „úri körök” általi vállveregetéssel, sokkal inkább kellene áldozatot vállalni érte. Az „én vagyok a hibás, nézd milyen erkölcsös vagyok azáltal, hogy ostorozom magamat” esete a helyesebb és hosszútávon fontosabb „te vagy a hibás, és ezt a problémát most orvosolnunk kell” helyett – érthető, hogy a gyávák és árulók miért választják az előbbit... Fritsch minderről így ír:

...[a zsidók] lelkiismeretlenségét figyelmen kívül hagyják [a nem zsidók] azzal a megjegyzéssel, hogy őket gyakran érte igazságtalan üldöztetés „a régi időkben”, és ezért, úgymond kellemetlen szükségszerűségből, egy laza morális kód elfogadásába lettek kergetve. Ugyanígy sok „nemes lélek” hajlamos arra, holmi rosszul értelmezett kedvességtől vezérelve, hogy becsmérlően beszéljen saját nemzetéről azáltal, hogy keresztény őseikre hárítják a héberek morális hiányosságait. Ezek a finom emberek könnyen megállapíthatnák a Bibliából, hogy a héberek rossz etikája olyan régi, mint maga a nemzetük, és már azelőtt létezett, hogy keresztények lettek volna. A hébereket már akkor elítélték messzeföldön, az ősi Egyiptomban, Babilóniában, Szíriában kétséges erkölcsiségük és üzleti taktikáik miatt; ebből eredően a keresztényeket nem lehet hibáztatni a zsidó nép morális hiányosságáért. (I. m., 53. o.)

Bár Fritsch munkássága nem vallásos alapú, ennek ellenére könyvének 5. fejezetében hosszasan idéz a zsidó tanokból, és kielemzi azok moralitását, mert persze mindez elválaszthatatlan a zsidókérdéstől, főleg történelmi szemszögből. Ezen fejezetét a következő következtetéssel zárja:

Így hát ne feledd: háborúban állunk a zsidókkal. De ha a nemzet háborút hirdet ellenünk, és ellenséges szándékkal közelíti meg országunkat, már nem vagyunk kötelesek megkérdezni: ez a konkrét személy jó vagy rossz ember-e? Attól a pillanattól fogva mindannyiukat ellenségünknek kell tekintenünk, és ellenük meg kell védenünk magunkat. (I. m., 67. o.)
 
Zoom

Fritsch aztán felvázolta a korábban általam már idézett Zennert, Solowayt, Caplant, Foxmant és hasonló társaikat, mert mint az mostanra már világos lehet, a „szemitizmus” jellegének „replikációs” aránya olyan megbízhatóan magas, hogy az alább leírt évszázados profilban nagyon is mai zsidókra ismerhetünk:

Amikor már senki se mert arisztokrataként gondolkodni és viselkedni, minden vulgárissá és plebejussá vált; és a héber volt a vezértáncos a vulgaritás ezen kánkánjában. Ő az ilyen vulgaritásba süllyedést „progressziónak” nevezi, és másfelől minden arisztokratát és nemes természetűt idejétmúltnak, reakciósnak nevez.

Korábban a társadalom rendelkezett egy organikus struktúrával; gyakorlatilag automatikusan osztályokba rendszerezte magát, melyeknek jogai és kötelességei lelkiismeretesen lettek megszabva és garantálva. Így egy valódi szociális és morális rend alakult ki, ami biztosította minden embernek azt a jólétet, amit kiérdemelt, és felruházta saját jogaival, feladataival. A héber darabokra zúzta össze ezt az ősi rendet. Neki semmiféle víziója nincs egy ilyen erkölcsi rend kapcsán; számára mindez csupán szétválló részecskék zűrzavara; ő képtelen megérteni ennek a rendezett összefüggésnek a célját. Mindenféle korlátozást béklyónak tart, a szabadágának akadályaként. A haszonszerzés iránti kapzsiságán túl a hébert emiatt egy ellenállhatatlan impulzus vezérli, minden más felett, hogy minden régen lefektetett egységet megbontson, és hogy bomlasszon minden olyan megállapodást, ami a társadalmi szerveződés következménye. Ő ezt „szabadságnak” és „egyenlőségnek” nevezi, de hogy merő számításból, vagy valami sötét ösztönre reagálva teszi-e azt, nehéz megmondani; mindenesetre biztosan tudja azt, hogy minden társadalmi kötelék feloldásakor ő és kollaboráns társai szereznek majd fölényt a kibontakozó káoszban. Ezért követeli – hangosan és szüntelenül – a „mindenféle hatalom szabad gyakorlását”, mely a valóságban annyit tesz, mint „kiváltság a gátlástalanságnak, és uralom azok által, akik titokban játszanak össze”. (I. m., 141-142. o.)

A német hazafi szerint a „szabadság” és „progresszió” szavaival a zsidó „semmiképp nem teremtett szabadságot másoknak, de létrehozott egy lehetőséget saját maga számára, amivel megzavarhat és rávehet másokat arra, hogy elhagyják az időt próbált szerveződések egységét, hogy így, rendszertelenségben, elszigetelten, azok majd annál könnyebben hatalma alá kerüljenek”, Fritsch szerint ebben a felfordulásban az lesz a diadalmas, aki „a legkönyörtelenebb és leghazugabb”. (I. m., 142-143. o.)
 
Zoom
Fritsch klasszikusának két későbbi kiadása

Megjegyezve, hogy a kereszténység, mely egy „földöntúli idealizmus” mentén elveti a kézzelfogható világot, és hajlamos elnéző lenni, elfogadván a kisemmizettséget (ellenben a hatalomvágyó zsidósággal), Fritsch megkérdezi: „nem volt a kereszténység túlvilági vallása talán tudat alatt a zsidóság az árja nemzetekre helyezett arany béklyójának felgyorsítója?” (I. m., 189. o.) Mindez mára olyan szintre nőtt, hogy sok keresztény egyház, vezető és hívő szinte eufórikus az önostorozástól és „minden nemes érték” elveszejtésétől... Mintha erkölcsileg magasztos lenne aljasoknak és álnokoknak kiszolgáltatni eleink hagyatékát, akik aztán tönkreteszik azt, ami eredendően érték.

A szerző szerint a zsidók nem rendelkeznek egyéniséggel, csupán egy ősi „zsidó minta ismétlődései”, mechanikus emberek. Ha ez így van, az megmagyarázná miért olyan jellemző a zsidó művészetekre a bizarr, lelketlen, absztrakt forma: legyen az festészet vagy építészet, vagy akár a zene, ahogy Wagner is rámutatott. A zsidó alkotások visszatérő elemei a nihilizmus és torzság. Fritsch ezt a zsidó karaktert, az értéksemleges és egyéniségtől mentes „mechanikus összeillesztését a részeknek” társadalmi szinten is kivetítődni látta:

[A zsidó] képtelen megérteni, miért védekezik a rendezett társadalom ezen egyetlen minta általi leigázottság ellen, és elítéli ezt a bomlasztásra és feloldásra való törekvésének való ellenállást mint „reakció”. Valójában ez a reakció az a természetes és egészséges ellenállás, amit a rendezett társadalom kifejt a héber romlást és pusztulást okozó törekvései ellen; más szavakkal, ez az önfenntartás ösztöne. (I. m., 212. o.)

Mivel a zsidó sajátos alkata viszolyog a természettől, „arra vannak kárhoztatva, hogy megtévesszék azt, aki természetesen gondolkodik” – írja Fritsch. Szerinte „mivel a zsidó nem gondolkodik organikusan, és ebből adódóan nem gondolkodik természetesen, a romlatlan és őszinte ember képtelen lépést tartani spekulációival”, a zsidó gondolkodása ugyanis „perverz, elvetemült, felforgatott. Ennek eredményeképpen következtetései minden természetes logikát összezavarnak.” (I. m., 218. o.)

Egy másik azóta még inkább fontos témakört is elemez Fritsch, ez pedig a nők problematikája. Ezt két fő csoportra osztja: gazdasági és szexuális. Ahogy korábban derék nemzettársa, az antiszemita-szocialista Eugen Dühring is panaszkodott a zsidó-nő kapcsolatok problematikájáról, úgy Fritsch is fontosnak tartja minderről írni. A szerző bemutatja a zsidó gazdasági manipulációt, amivel a háztartási termékekre a férjeik által megkeresett pénzek jelentős összegeit elköltő nőket környékezik meg árusok, mely egy posztfeminista mai Nyugaton persze nagyon jól ismert: egész iparágak és reklámstratégiák léteznek a nők megcélzására.
 
Zoom
A sikszék iránti zsidó kéjvágy illusztrációja (prof. dr. Theodor Pugel: Antisemitismus der Welt in Wort und Bild, 1935)

Fritsch majd elborzadva írja le, hogy sajnos a német nők egy része nyitott a négerekkel való „szégyentelen” keveredésre, szerinte ez „egy melankólikus jele a nemzeti és faji önbecsülés rohamos hanyatlásának”. (I. m., 245. o.) Mindez persze azóta soha nem látott méreteket öltött és, valóban, ez a szemmel látható faji méltóság hanyatlásának biztos jele.

Ezt követően a zsidó férfiak a fehér nők, a sikszék iránti szexuális vágyódását elemzi a szerző, ami egy ősrégi és a mai napig megfigyelhető jelenség, elég csak a közelmúlt híresebb ilyen ügyeire gondolni, mint a Weinstein- és Epstein-esetek. Betekintést nyerünk több eset részleteibe, melyekben kirajzolódik a zsidók prostitúcióban való szerepe, vagy az inaslányaik kihasználása, amit jellemzően elnéznek, vagy akár támogatnak is a zsidók feleségei a szerző kutatásai szerint. Fritsch rámutat: „ez nem merő hajlam, érzéki vágy, mely a hébert a szőke nőkhöz vonzza, hanem inkább – gyűlölet és bosszú! Ezekből a nőkből annyit vágyik megrontani és megalázni, amennyit csak lehet”. (I. m., 254. o.) Nem tűnik túlzásnak a fenti következtetés, ha olyanokra gondolunk, mint a zsidó Philip Roth irodalma, vagy maga a Weinstein-ügy, ahol ez a faji megalázás és zsidó bosszú világosan megjelenik.
 
Zoom
Keresztény lányok zsidó általi megrontása (Eduard Fuchs: Die Juden in der Karikatur, 1921)

A nemes karakterű nők viszolyognak a zsidóktól, mondja Fritsch, s jobban felismerik „a zsidó természet gusztustalanságát”, mint a figyelmes férfiak, de „gyenge és hiú nők” bedőlnek a zsidónak: „Ebben az esetben úgy tűnik, mintha a fajok keverése szerepet játszana. Egy lény, mely fajilag tiszta és hű típusához, lelkesen éber a zsidó természet ellenségessége és idegensége kapcsán, és kerüli a rombolót akár tudatosan, akár ösztönösen. De a korcs vagy kevert fajban, ugyanakkor, mindez a finom ösztön, amennyire az megfigyelhető, kihalt és képtelen az ellenállásra, az így a csábító áldozatául esik.” (I. m., 264. o.)

Fritsch korában, 1910 környékén, a nők politikailag még nem voltak annyira meghatározó csoport, így egy ma már nagyon fontos probléma nem is került szóba könyvében: a nők manipulálása politikai célokra. Természetükből adódóan a nők (itt most főleg a fehér nők) érzelemalapúbbak és alkalmazkodóbbak, jellemzően a domináns réteg irányelveihez idomulnak: ha az éppen aktuális, tekintéllyel rendelkező (akadémia, média stb.) hatalmi elit kihirdet egy álláspontot (főleg, ha azt erkölcsös fényben tálalja), a nők jelentős része ahhoz idomul, s viszolyog mindentől, ami „alacsony státuszú” – mint egy politikai és kulturális „eretnek”, illetve annak álláspontjai. Köztudomású, hogy a (főleg a fiatalabb és gyermektelen) fehér nők jellemzően balra szavaznak, lásd: Lee & Ashton (Journal of Personality, 2020): „A nők aránylag jelentősen magasabban helyezkednek el az érzelmességben [a férfiakhoz képest]”; Harteveld et al. (Cambridge, 2017): „[A férfiak] valószínűbben szavaznak megbélyegzett vagy kisebb pártokra, míg a nők jelentősebb érzékenysége a szociális harmónia iránt azt vetíti előre, hogy emiatt kevésbé valószínűbben szavaznak szélsőséges pártokra”; Rosalind Shorrocks (Politics & Society, 2018): „A fiatalabb, szekulárisabb csoportban a nők jobban támogatják a gazdasági egyenlőséget és az állami beavatkozást, illetve, valamelyest kevésbé, a liberális értékek miatt baloldalibbak, mint a férfiak”.

Nem meglepő tehát, hogy a fehér nők felülreprezentáltak az utóbbi idők fehérellenes Black Lives Matter mozgalmában is, hiszen a jelenlegi hatalmi elit keretei között az az erkölcsös és domináns (nem holmi „gusztustalan rasszisták”). A Fritsch által felvázolt problémák a mai napig léteznek – sokkal nagyobb mértékben ráadásul –, de azontúl az elmúlt fél évszázadban a (fiatal, gyermektelen) fehér nő (csoportszinten) egy nagyon hasznos eszköz volt a hagyományos társadalom bomlasztásában: legyen szó a dominánsan zsidók által sikerre vitt fajkeveredésről, bevándorlásról, a deviancia normalizálásáról, a családot és nemi kapcsolatokat szétmaró feminizmusról. Ha a fehér férfi győzelemre juttatja a nemzetvédő nacionalizmust, a nők majd ahhoz fognak igazodni, de ameddig az ellenséges zsidó-globalista kör elitstátuszú pozíciókból tudja megszabni a moralitás és kultúra (s így a politika és demográfia) irányvonalát, addig ez várhatóan nem változik.
 
Zoom

Zoom
Aktuális példa: Fehéroroszországban is jelentős az EU-, deviancia- és migránspárti nők jelenléte a Lukasenka-ellenes demonstrációkon


Fritsch könyvében aztán végezetül kitér még egy másik folyton-folyvást felbukkanó manipulatív zsidó viselkedésre, a szánalom, részvét, igazságosság és kegyelmesség számukra kedvező kihasználásáról így ír:

Mindennek a következménye, hogy fiatal kortól kezdve hajlamosak vagyunk a filantrópiára, és kiváltképp együttérzőekké válunk a „szegény, ártatlan, üldözött zsidók” iránt. És, fiatalként, a „finomság” és „tolerancia” egyaránt szerepet játszik a héber minden kellemetlenségtől való megóvásában, amit középkori előítéletek miatt elszenvedne. Igen, saját magunkat sanyargatjuk, nem csak azért, hogy mindenféle kifogásokat találjunk a zsidók számára, azért a képzeletbeli szenvedésért, amiben állítólag élnek, de azért is, hogy segítsük őket, amikor csak tudjuk, mintha valami ősi vétek miatt fizetnénk kárpótlást, amit az eleink elvileg elkövettek ellenük. Egy ilyen érzület dicséretes a szívünk kapcsán – de mit árul ez el az intelligenciánkról? Mindenki, aki ismeri a történelmet, és az élet valós tényeit, tudja nagyon is jól, hogy a zsidók soha nem kerültek ki ártatlanul az alkalmankénti tragédiákból, melyekben részük volt (lásd a 25. oldaltól kezdve), és a kegyetlenségek meséi, amiket állítólag a héberek ellen követtek el, sokszor a képzelet szüleményei, máskor pedig durva túlzások. Így a középkor úgynevezett „zsidó harcai” többnyire kiűzést jelentettek, mert azok túl sokan voltak az olyan városokban és községekben, amelyekben a gazdasági nyomás, egyenesen az uzsorázásukból és manővereikből adódóan, már elviselhetetlenné vált. (I. m., 247-248. o.)

Fritsch idejében pedig éppen a valóban létező orosz és ukrán zsidóellenes felkelések néha horrorisztikus eltúlzásai segítségével sikerült nekik Amerikában is jelentősen megvetni a lábukat, a második világháború óta pedig egy minden eddiginél grandiózusabb mártírmítoszt sikerült teremteniük maguk köré – a bevándorlás támogatásától, hatalmas összegeken keresztül a háborús és diplomáciai segítségig, és, mint láthattuk az első részben, akár a körülmetélés tiltásának gáncsolásáig mindenre jól felhasználható a „szegény, ártatlan, üldözött” zsidókép, ami a fehér emberre jelentősen hat.
 
Zoom
„Napi szinten 13 zsidó jött Kelet-Európából Berlinbe 1910 és 1925 között”

Fritsch aztán előrevetíti, mi várható, ha a dolgok nem fordulnak jobbra:

Mindenesetre a fenti megfontolásokból arra a határozott meggyőződésre juthatunk, hogy ha a germán és zsidó fajok hosszútávon együtt kell éljenek közeli viszonyban, az az előbbire balsorsot hoz, és elkerülhetetlenül vezet majd a hanyatláshoz, illetve a germán etika és faji karakter eltűnéséhez. (I. m., 265. o.)

A helyzet (többek között Fritsch fáradhatatlan munkássága miatt is) jobbra fordult a ’30-as évekre, de ismerjük, miként alakultak a dolgok azóta: a mai merkeli Germanisztánban már a fenti jóslatot láthatjuk annak minden borzalmával. Fritsch talán el se tudta képzelni, hogy hatalmas idegen tömegek árasztják majd el hazáját, hordákba verődve molesztálják és alázzák meg a német nőket és lányokat, országszerte erőszakolnak, bűnöznek és gyilkolnak (statisztikailag kirívó szinten), miközben a hatalmi elit azokra rúgja rá az ajtót, akik mindez ellen felszólalnak. A germánok jelentős részéből elveszett „etika és faji karakter” eredménye ez.

Zárásul Fritsch a mai fertő elkerülésének fontosságáról beszél:

Bárki, aki összeveti azokat a tényeket, amiket ezen műben felvonultattam, meg fogja érteni mennyire könnyelműek és felszínesek azok a megnyilvánulások, melyek, a humánusság és tolerancia ruhájába öltöztetve, a zsidók beillesztéséről és az árja nemzet kultúrájával való összekeveréséről beszélnek. Csak a valós élet mérhetetlen szintű nem ismerése – mint Friedrich Nietzsche és egyéb otthonülők esetében – engedhet meg ilyen fantáziát. Az egész humanitárius asszimilációs gondolat nyomorúságosan összeomlik a faji örökletesség szörnyű komolyságával való első találkozáskor. Az a feltevés, miszerint minden kontraszt kiegyensúlyozható azzal, hogy az emberek közeli viszonyban élnek egymással, és az úgynevezett civilizáció segítségével, egy idealista értelmezésen alapul, melyet megcáfol, minden percben és minden alkalommal, az élet kemény valósága. Ez a doktrína, melyben minden erő szabad teret kap, a logika felfüggesztését igényli, mert az az egyedülálló végzet fennmarad, melyen belül a kór fertőzéssel működik, de az egészség nem. Egyetlen rothadó alma egy kosárban könnyen kiterjeszti a romlást száz egészségesre, de még ezer egészséges alma se gyógyíthat meg egy romlottat. Mindez nem a szelektív harc és felsőbbrendűség esete, hanem a fertőző kórtól való megóvása minden egészségesnek, a nemzeti méreg elhárítása. Az intelligencia megköveteli, hogy minden romlást hozó és fertőző erőt távol kell tartani az egészséges élettől, és minden eszközzel el kell azt fojtani. (I. m., 283-284. o.)
 
Zoom

Mivel a fertőzés okozójának a zsidóságot jelöli meg Fritsch, erre az önvédelemre dolgozta ki még korábban az antiszemita tízparancsolatot. Mint látható, ezek a pontok a mai napig megfontolandók:
 
1. Légy büszke arra, hogy német vagy, és törekedj komolyan és fokozatosan arra, hogy népünk megörökölt értékeit gyakorold – bátorság, hűség és igazmondás –, illetve arra, hogy gyermekeidben ezeket megihlesd és kifejleszd.

A faji-etnikai és nemzeti öntudat, az abba vetett büszkeség és önbecsülés minden ellenállás alapja – ezért is vannak ezek a legnagyobb hévvel támadva. Nem véletlen, hogy Fritsch ezt választotta az első pontnak.
 
2. Tudd, hogy együtt minden német társaddal, függetlenül a hittől és világnézettől, egy közös, könyörtelen ellenségetek van. A neve: zsidó.

Nem csak a szerző egész életművében, de, mint az első részben láthattuk, az egész emberiség feljegyzett „életművében” kirajzolódik, hogy miért is a zsidó a nemzetek ellensége, akit megnevezni és felismerni alapvető fontosságú.
 
3. Tartsd tisztán a véred. Tekintsd bűnnek néped nemes árja fajtájának összekeverését a zsidó fajtával. Tudd, hogy a zsidó vér örökös, rányomva a zsidó bélyeget a testre és lélekre a legtávolabbi nemzedékekben is.

Az első ponttal szoros kapcsolatban, ha a faji öntudat az alapja a nemzeti karakter védelmének, értelemszerűen a kevert fajtájú emberre ebben nem lehet számítani, sőt, az ilyen karakter gyakran ellenséges az egységes nemzet gondolata iránt, amire bőven találunk példát napjainkban. A zsidókkal való keveredés szintén egy fontos téma, hiszen ismert, hogy sokszor a félzsidók a legagresszívabbak, ahogy a zsidókkal kevert családok és hatalmi körök is kiszámíthatóan nemzetellenes, filoszemita irányt vesznek (lásd itt).
 
4. Segítsd német társadat, és minden a német öntudattal nem ellentétes ügyben támogasd őt, főleg ha zsidó sanyargatja. Vigyél bíróság elé minden sérelmet vagy bűncselekményt, amit egy zsidó követett el, tettben, szóban, levélben, amiről csak tudomást szerzel, nehogy a zsidó büntetlenül szegje meg országunk törvényeit.

Túl gyakran láthatjuk, hogy a fehér ember elnéző, és elengedi maga mellett a néha kirívó igazságtalanságot is. A zsidó ezzel szemben könyörtelenül és arcátlanul kihasznál minden jogi trükköt, ha pedig nincs elegendő, azért lobbizik, hogy legyenek jogi módszerei a faji érdekérvényesítésre – melynek alapvető része pont minden nemzeti önvédelem letörése, a gazdanép faji öntudatának kriminalizálása. A zsidók ellen Fritsch tehát egy erőteljesebb jogi agressziót javasol, ami persze máig fontos. Erre lehet példa, hogy miközben ők saját mártírmítoszaik kétségbevonásáért feljelenthetnek magyarokat (a magyarok pénzéből, lásd: TEV), addig zsidók és deviánsok büntetlenül gyalázhatják jelképeinket vagy nemzetünket.
 
5. Ne elegyedj semmilyen szociális kapcsolatba a zsidóval. Minden kapcsolatot és közösségvállalást kerülj a zsidóval, és tartsd őt távol magadtól, a családodtól, főképp a lányaidtól, nehogy testi vagy vérségi sérelmet szenvedjenek.

Bár minden csoportban vannak ellenpéldák, az alapvető szabály mégis az kell legyen, hogy se zsidóval, se – ma már ezt is ide kell venni – egyéb fajidegennel nem keveredünk, amennyire lehetséges. Ahogy hazánktól távol kívánatos tartani őket, úgy a már itt élők kisebb hazánktól, a családunktól is távol tartandók.
 
6. Ne üzletelj a zsidóval. Soha ne válassz zsidót üzlettársadnak, s ne kérj kölcsön, ne vegyél tőle semmit, és feleségednek se hagyd, hogy azt tegye. Ne adj el semmit se neki, s ne használd őt semmilyen ügyletben ügynökként, hogy szabad maradhass és ne válj a zsidó rabszolgájává, s ne segíts neki vagyonát gyarapítani, mely az a hatalom, amivel leigázza népünket.

Zoom
A 6. pont önmagáért beszél, ahogy azt annak idején magyar felmenőink is tudták
 
7. Űzd ki a zsidót mellkasodból, s ne vegyél példát a zsidó trükkökről és zsidó furfangról, mert soha nem érhetsz fel az ő szintjére trükközésben, de elveszíted méltóságod és a német társaid általi megvetés lesz a jutalmad, illetve a bíróságok büntetése.

A német nemzetiszocializmus legfőbb ideológusát, Alfred Rosenberget éri az a vád, hogy a judaizmusból merített, de a nemzetiszocialista és judaista közös pontok tulajdonképpen a józan ész fajvédő pontjai. Amiről Fritsch a fenti pontban beszél, az a fehér ember karakterének elvesztése: a „trükközés” és „furfang”, avagy a megtévesztés, hazugság, álnokság, mely jelzők végigkísérték a zsidóság múltját, mint tudjuk. Csak mert mindez hasznot hoz a zsidóságnak, nem válhatunk magunk is „zsidóvá” az ellenük vívott önvédelmi harcban. Valóban: maga Rosenberg egy remek elemzést is írt Erkölcstelenség a Talmudban címmel, melyet 1943-ban adott ki az NSDAP: „Ha a zsidó eltorzult gondolkodásmódja idegen és ellenséges a német számára, nem kevésbé az, ami a világosságot és tökéletességet illeti, a hellén és francia ember számára sem. A zsidó dialektikája egy belső terméketlenség eredménye, a szellem alapvető romlottságáé” – írta a 11. oldalon.
 
8. Ne bízz jogokat a zsidó ügyvédre, se gyerekeidet zsidó orvosra, se gyerekeidet zsidó tanárra, nehogy méltóságodban, testedben, lelkedben kár keletkezzen.

9. Ne figyelj rá és ne vedd komolyan a zsidót. Tarts német otthonodtól és szívedtől távol minden zsidó írást, nehogy lappangó mérgük meggyengítse és megrontsa családodat.

Az 5. pont mentén természetesen kerülni kell a zsidókat az élet minden területén: mint a „zsidó tanárok” (ideológusok, propagandisták stb.) esetében is láthatjuk, legyen az annak idején a kommunizmus, majd feminizmus vagy a manapság izmosodó genderelmélet, a zsidók verbális absztrakciói és bizarr elméletei – főleg baráti hátszéllel a médiában és az akadémián – borzasztó károkat képesek okozni egy egyre inkább gyökértelenné váló társadalomban.
 
10. Ne folyamodj erőszakhoz a zsidó ellen, mert nem méltó hozzád az, és a törvény bünteti. De ha zsidó támad rád, német dühvel verd vissza a zsidó arcátlanságot. (Theodor Fritsch: Antisemiten-Katechismus, 1883, 858. o.; idézve Paul R. Mendes-Flohr, Jehuda Reinharz: The Jew in the Modern World: A Documentary History, 1980, 350. o.)

A törvényszegés elkerülése alatt Fritsch valószínűleg azt érti, hogy a hazafi ne tegye magát egyszerű célponttá a jogi bürokráciában, ahol a zsidó amúgy is befolyásos – elég csak arra emlékezni, hogy a ’20-as években maga Fritsch is meg lett büntetve istenkáromlásért, mert megsértette a zsidó vallást. Ennek ellenére nem hallgatott el, de talán ezért jelentek meg néha művei álnéven. Amint azt a pittsburghi zsinagógabeli, majd az új-zélandi mecsetbeli mészárlás kapcsán írtam annak idején: egy küzdelemmel leélt élet hasznosabb az ügyünk számára, mint azt az életet eldobni (rácsok mögött leélni), mindössze pár teljesen jelentéktelen egyén megölése miatt. A zsidó hatalomba semmiféle rést nem hasít pár öreg zsidó lelövése, de a gyilkos, ha életét tanulásra, tanításra, aktivizmusra fordította volna, sokkal nagyobb lyukat vájhatott volna a zsidók pajzsába: nem véletlenül forgatnak fel minden követ azok, hogy könyveket és elemzéseket, az igazmondást magát büntessék. A meggondolatlan vérengzések pont ebben a cenzúrában nyújtanak nekik segítséget (egy olyan rendszerben, amin belül nagy a befolyásuk), morális és jogi alapot szolgáltatva számukra. Fritsch talán maga is erre gondolhatott, hiszen ha a zsidók betiltatják filoszemita kormányokkal a csoportjuk bírálatát (ami mára már jelentősen így is van Nyugat-szerte: lásd Soral, Ryssen és sok más szabadgondolkodó bebörtönzését), minden bizonnyal Fritsch se javasolná az elhallgatást. A biztonságos és hasznos stratégia nem pacifizmus, és nem zárja ki a fegyverfogás lehetőségét egy azt megkövetelő helyzetben.

Theodor Fritsch 1933. szeptember 8-i halálával még megélte, hogy lássa annak az NSDAP által képviselt völkisch antiszemita mozgalomnak a diadalát az év elején, aminek felépítésén annyit munkálkodott. Egy szebb korban tért nyugovóra, egy átdolgozott életet hagyva maga mögött. Bölcseletei, következtetései a mai napig érvényesek, hiszen, mint az emberi történelemben mindig és mindenhol, a zsidó alkat, tehát a szemitizmus, ugyanazt az eredményt, s idővel, ugyanazt a reakciót eredményezi. A zsidókkal kapcsolatos örök panaszok tudományos értelembe vett „megismételhetősége” és a zsidó viselkedést megjósoló „előrevetíthetőség” alapján kijelenthetjük, hogy az úgynevezett antiszemitizmus egy stabil alapokon nyugvó, tesztelt, igazolt álláspont: a zsidókkal kapcsolatos örökös probléma nem az antiszemiták cenzúrázásával, büntetésével, de csakis a zsidók megregulázásával kezelhető.

Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready