Soron következő tanulmányunkat Ráttkay-Radich Kálmán jegyzi. Ráttkay 1894. szeptember 30-án született Záhonyban. Budapesten jogot végzett, harcolt az első világháborúban. A két világháború között íróként, újságíróként és szerkesztőként dolgozott, több – 1945 után betiltott – kötet őrzi a nevét. Felelős szerkesztője volt többek között a Magyarság című lapnak is, amely a szóban forgó tanulmánykötetet is kiadta.
 |
1945 után Nyugatra távozott, az Attersee mellett egy parasztgazdaságban lett napszámos, később pedig az emigráns újságírás egyik ikonikus alakja, több emigráns lapba is rendszeresen publikált. Münchenben telepedett le, itt is halt meg 1974. június 28-án.
Természetesen nem elfogultságból, de véleményem szerint Ráttkay tanulmánya sikerült az egyik legjobban a kötetben szereplő írások közül. Még azzal kapcsolatban is gondban vagyok, hogy melyik részt lenne érdemes elsősorban kiemelni, hiszen az Európa sorsközösséggel kapcsolatos gondolatai, így majdnem 80 év elteltével még talán aktuálisabbak manapság, mint akkor voltak. Szokták mondani, hogy a legértékesebb írások az idő múlásával sem vesztik el jelentőségüket, ennek az elképzelésnek pedig ez a Ráttkay-tanulmány bőven eleget tesz.
Kortörténeti szempontból az író által felvázolt európai történések több érdekes mozzanatot tartalmaznak. A kedves olvasó több olyan névvel találkozhat, amelyeket Magyarországon tényleg csak elvétve ismerhetnek, Ráttkay azonban megemlíti őket, így pusztán történelmileg is különleges forrást olvashatunk.
Tisztán, világosan megfogalmazza, milyen is az az Új Európa, amely ránk vár – s amely végül sajnálatos módon sosem jött el. Ennek hiányát és a mai kor csökevényességét az ember annál inkább érzi, minél tovább olvassa jelen tanulmányunkat.
Dr. Ráttkay R. Kálmán: Európa politikai története 1942-ben
Nem könnyű téma, de rendkívül hálás azok számára, akik lelkükben az új és győzelmes Európa képét hordozzák és rendkívül tanulságos azok számára, akik még haboznak, tapogatóznak és keresik a bizonyosságokat.
"1942" Európája háborús, háborút viselő Európa volt; Amikor pedig a fegyverek mérkőznek, akkor nem politikusoké a döntő szó, hanem miként azt Hitler egyik beszédében kifejezte: – a tábornokoké! Mégis tévednénk, ha azt hinnők, hogy Európa politikai vonalán ebben a küzdelmes háborús évben nem történtek döntő és elhatározó lépések. De mennyi történt! Csak meg kell találnunk az esetek tömkelegében ezeket a lépéseket, csak össze kell gyűjteni a háborús híranyag garmadája alól Európa politikai újjárendezésének sokszor elsikkadt jelentéseit, híranyagát- és máris látjuk, hogy gazdag volt 1942-ben Európa politikai integrálódása.
Talán a legfontosabb jelenség az, hogy Európa politikai nyelvezetében és sajtójában egyre gyakrabban ismétlődik egy szó, amelyet az elmúlt évtizedekben ritkán hallottunk, – egy kifejezés, amelyet ezelőtt csak az "álmodozók" használtak, ez a kifejezés pedig ez: Európai sorsközösség. E roppant mérkőzés, amelynek tanúi és szenvedői vagyunk, közvetlen közelbe dobta elénk egész életjelentőségében ezt a szürke fogalmat: Európa földrajzi egység. Ha erről a multban írtak és beszéltek, nem értettek alatta többet, mint földrajzi meghatározást, – csak úgy, mint amikor földrajzi meghatározásként ezt a szót használták: Afrika, Ázsia, Amerika, Ausztrália. Ma azonban, amikor Európa két fronton harcol fogcsikorgatva a kenyeréért és az életéért és két ellenség egyazonos halálos veszedelmet jelent számára, a nemzetközi kapitalizmus és a nemzetközi kommunizmus halálos veszedelmét, – ma a szemeink előtt és az ösztöneinkben óriásira tágult a valamikor szürke földrajzi fogalom: Európa. Megtelítődött élettel ez a szó, eleven tartalommal és mindnyájan érezzük, hogy ami valamikor csak földrajzi egységet jelentett a tankönyvekben, – az ma az életben és a politikában valóban a sorsközösséget jelenti Európa háromszázötvenmilliónyi népessége számára. A köös veszély tudata egyaránt megmarkolta Európa minden nemzetét, – aminthogy a közös halálos veszedelem összehozza mindig azokat, akiket azelőtt apró, kis ellentétek, sérelmek, hiúsági, vagy hatalmi érdekek elválasztottak. Mert Európának nem volt más választása, mint az, hogy a nemzetközi kapitalizmus által kilátásba helyezett Gyarmat-Európa, vagy pedig a Moszkva által kilátásba helyezett Szovjetizált-Európa között válasszon, – ezért választotta az emberi kultúra és haladás bölcsője, a mi kontinensünk a harmadik útat: A fegyveres küzdelem útját, azzal a céllal, hogy ebből a küzdelemből az az új Európa kerüljön ki győztesül, amely nem lesz sem gyarmat, sem bolsevizált Európa.
Uj Európa lesz ez, – amelynek életformáját az európai népek és nemzetek együttélésének törvényei határozzák meg. Az együttélés törvényei pedig egyszerűek, aminthogy az élet minden törvénye egyszerű és megváltoztathatatlan: alkalmazkodás, a falat kenyér jogának elismerése és biztosítása, rend és munka, nemzetek egymás iránti kölcsönös megbecsülése és loyalitása.
Borzasztó árat fizetett az emberi kultúra letéteményese, Európa azért, hogy ezeket az egyszerű életigazságokat már eddig is nem ültette át a gyakorlatba. Uralkodók nagyravágyása és túltengő gazdasági érdekek, egy, a liberalizmus által kitenyésztett veszedelmes sovinizmus olyankor is szembeállította Európa nemzeteit egymással, amikor a józanész a békés megoldást biztosíthatta volna. Elérkezett az új kor embere az elektromosság csodájához, a repülés, a drótnélkül repített hang és kép lenyügöző csodájához, de még mindíg nem jutott el az egyszerű életigazság felismeréséhez, ahhoz, hogy akik egymás mellett akarnak élni és munkában és építő békében akarják leszüretelni erőik és tehetségeik gyümölcseit, – azoknak kölcsönösen alkalmazkodni kell egymáshoz.
Annál tragikusabb volt Európa népeinek ez a tévedése, mert viszont ez a földrajzi térség a világ legsűrűbben lakott térsége. A napoleoni háborúk óta száztíz millióról a háromszorosára szökött fel az Anglia és Oroszország nélkül számított Európa népessége. És ez a hatalmas, megsűrűlt embererdő eddig egymást emésztette és pusztította, – mert hiányzott a földrajzi fogalom mögül a sorsközösség tudata. Jellemző szám ez világviszonylatban: a szorosan vett Európában négyszögkilométerenként 46 ember akar megélni, – Ázsiában csak 28 lélek esik egy négyzetkilométerre, Amerikában 16 és a lakatlan világrészben, Ausztráliában csak 1 lélek. A geopolitika nyelvén kifejezve ez annyit jelent, hogy a túlsűrű népességű Európa problémái súlyban is sokszorosai más világrészek problémáinak. Ilyen adottságok mellett miként volna elképzelhető a kultúr-Európa fejlődése a jövőben anélkül, hogy valóra váltanánk a sorsközösség tényének minden parancsát. Világtörténelmi játszma ez, hiszen végeredményben mégiscsak arról van szó, hogy Európa nem akarja a kezéből kiengedni az emberi haladás irányítását, meg akarja tartani vezetőszerepét a Földön, azt a gyönyörű szerepet, amelyet évezredek óta betöltött, amikor tudása és tehetsége, szellemi és technikai képességei csodáit szétárasztotta a Földön és ma az egész Föld az európai szellem erejéből és vivmányaiból él!
Ez a vezetőszerepéhez ragaszkodó Európa a fegyverek zajában építette ki 1942-ben gazdasági, politikai és szellemi támaszpontjait: – azok után, hogy már a háború kitörésekor, 1939-ben megkezdte ezeknek a támaszpontoknak kiépítését. Ahogy a háborús veszély nagysága növekedett, ahogy az angolszász blokád által és a szovjet multévi támadása által létében fenyegetett Európa egyre inkább önmagára utaltatott, – ugyanilyen arányban épültek ezek a szellemi és politikai, gazdasági és technikai támaszpontok a Jeges-tengertől a kékvízű Adriáig és tovább, délre Közel-Kelet kapújáig. Fontos tudtunk azt, hogy a harcból és vérből, könnyekből és áldozatokból most a szemeink előtt megszülető Uj-Európa nemcsak gazdasági egység kíván lenni a háború után, – de politikai és szellemi integrálódásra is tör, éppen azért, hogy az új európai szellem közössége végre az évszázadok óta áhított termékeny béke hosszú periódusával ajándékozhasson meg bennünket.
Mi történt hát a szellemi és politikai integrálódás során ebben az évben a harcbanálló Európában? A felsorolás, amit itt alább adunk, rövidnek látszik, – pedig Európa újkori történelmének grandiózus fordulója rejtőzik e jelenségek mögött.
Kezdjük talán északon, a Skandináv félszigeten: A norvég nemzetiszocialista mozgalom Quisling vezetése alatt megszilárdult és ma ez a rendszer a liberalizmus felszámolása után a totalitás igényével vezeti a norvég népet az európai világnézeti együttesben.
Folytathatjuk talán Dániával: Itt kormányátalakulás történt ez év őszén és Scavenius elnök bemutatkozó beszédében hitet tett a dán nemzetre is kötelező európai sorsközösség imperativusza mellett. Azt mondotta, hogy: Dánia tisztában van azzal, hogy jobb sorsát és életlehetőségeit csak Európában találhatja meg a háború után és ezért is tartja kötelességének azt, hogy segítse küzdelmében a harcbanállókat.
Folytathatjuk Hollandiában: Ez a határtalanul meggazdagodott és hatalmas gyarmatokkal rendelkező kicsi ország ma, gyarmatai elvesztése után együtt szenved és nélkülöz a háborús Európával. Akarva, nem akarva, fel kellett fedezni a hollandusoknak azt, hogy aki távoli, tengerentúli gyarmatokra épít, az egy történelmi fordulat idején az éhezéssel találja szembe magát. De tovább fűzik ma a gondolatot Hollandiában: eljutottak egy gazdasági igazság felismeréséhez, – ahhoz, hogy Európa azokkal az orosz területekkel, amelyeket a német és szövetséges fegyverek meghódítottak, nemcsak egy darab sovány kenyeret, de mindenki számára kalácsot is képes biztosítani, ha Európa nemzetei kollektív erőfeszítéssel építik ki gazdasági lehetőségeiket. Ez a felismerés duzzasztja fel hetenként ezrekkel a holland kékinges mozgalom táborát és ez ad módot Mussert-nek, a holland nemzetiszocialista tábor vezetőjének arra, hogy necsak önkénteseket küldjön a keleti frontra, – de épp úgy, mint a dán gazdák, úgynevezett "keleti századokat" állítanak fel, s ezek máris elfoglalták gazdasági őrhelyeiket hónapokkal ezelőtt a lengyel kormányzóságban, Ukrajnában, a Krim-i félszigeten és a nagy termékeny Donec medencében, – hogy szaktudásukkal és páratlan szorgalmukkal a meghódított keleti területek egész Európa javát szolgáló újjáépítését segítsék.
Tragikus fejezete 1942 Európájának a francia fejezet: Itt a novemberi amerikai-angol partraszállás az északafrikai francia gyarmatokon dobta a kérlelhetetlen valóságot a soviniszta francia nemzet elé: az a nemzet, amely Európában él, – csak Európa kenyeréből táplálkozhat ma biztonságosan és nem Afrika termékeny asztala adja meg az életbiztonságát. Ha a francia nemzet élni akar a jövőben, – csak Európa erejéből és kenyeréből meríthet. De ha ebből meríteni akar, – akkor ennek az európai életnek a védelmében és kenyerének kimunkálásában részt kell vállalnia! Ez a lelki erjedés jellemzi ma a francia közéletet: mivel nincs választás, – ki kell kötnie az európai sorsközösségnél a francia nemzetnek is. Amikor e sorokat írjuk 1942-ben éppen az a vichyi politika van felszámolás alatt, amely ezt az egyszerű, elemi igazságot az 1940-es francia összeomlás óta nem volt képes felfedezni. Európa történelmének nagy és tragikus csalódása volna az, ha a francia nemzetből kiveszett volna a latin lelkiséget jellemző logikus és tiszta gondolkodás képessége. Biztató jelek hogy ez a tiszta és logikus gondolkozás még megvan és szót kér: Marcell Deat és Jacques Doriot hatalmas arányokban terjedő népi mozgalma, s e két nagy népi mozgalom közül egyik sem tagadja azt, hogy a nemzet újjászületését csakis a nemzeti és szocialisztikus gondolat szintézisében, – tehát a nemzetiszocializmusban tudja elképzelni.
Néhány szót kell ejtenünk még a fallangista Spanyolországról: az angolszászok afrikai rablóhadjárata közelvitte az Ibériai-félszigethez a háború lángjait. Az angolszász megkörnyékezés és terror nem maradt el a spanyolokkal szemben és bár módjuk van a terrorra, hiszen Spanyolország tengerentúlról történő behozatalát elvághatja az angol blokád, – a fallangista Spanyolország mégis döntött: döntése a tengely-Európa mellett történt, mert ezzel összekapcsolja a fallangizmus szélsőjobboldali világnézete. Nyolc korosztályt mozgósított Franco és az újjáalakított törvényhozáshoz intézett első üzenetében november utolsó napjaiban bejelentette, hogy Spanyolország vállalja a háborút, ha rákényszerítik! Ez logikus elhatározás, hiszen a világnézetek nem alkudoznak: ha ezt tennék, ha megalkudnának, már nem lennének világnézet!
Egy rövid mondatban utalnunk kell még az európai integrálódás egy örvendetes, 1942. évi bagy eseményére: Európa ifjúsága, a német birodalmi ifjúsági vezető meghívására ez év koraőszén találkozót adott egymásnak a Harmadik Birodalom fővárosában: tizenöt nemzet ifjúsága szorított kezet egymással és helyezett koszorút Berlinben az Ismeretlen Katona, Münchenben a nemzetiszocialista mozgalom hősi halottainak sírköveire. Ma már az új Európa új ifjúságának sok nyelven szerkesztett és nyomott folyóiratát, "Az Ifjú Európa" címmel röpíti szét havonta százezres példányszámban a posta, – mintegy összekapcsolva a nyomtatott szó erejével és csodálatos varázsával Európa soknyelvű, de egylelkű és lelkiségű ifjúságát. Az az Európa, amely ma áldozatokból, könnyből és vérből születik meg, – nem a történelem színpadáról lelépő nemzedék, hanem a soronkövetkező ifjú nemzedék Európája lesz! És ez az ifjúság megtalálta egymást és a berlini kézadás erkölcsi parancsa immár kötelező reájuk. Az új európai gondolat meghódította az ifjúságot és e nagy küzdelem lezárása után ez az új lelkű és új arcú ifjúság meg fogja hódítani az új Európát: az építés, a haladás, az új kultúra ragyogása számára. Aki megnyerte az ifjúság lelkét, az megnyerte harcát!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
A Magyarság Évkönyv eddig megjelent publikációi:
