Ami a nyugat-európai hatalmi konstellációt illeti, ott éppen a Habsburg-Valois, vagyis a Német Birodalom és Franciaország rivalizálása zajlott, ami eleve megakadályozta azt, hogy a német-római császár, V. Károly (1519-1556) nagyobb figyelmet szentelhessen a Duna-völgyi térségnek.. Ezen kívül két további, korszakfordító esemény is megakadályozta a Nyugat várt segítségnyújtását.

Az egyik az Újvilág, azaz Amerika felfedezése (1492) után meginduló  gyarmatosítás volt, melynek során addig elképzelhetetlen mennyiségű ezüst és arany áramlott Európába a konkvisztádorok tevékenységének köszönhetően.( Az egykori gyarmatosítás  örökségképpen a  mai  napig a spanyol a hivatalos nyelv Mexikótól Argentínáig, Brazília kivételével, ahol a portugál gyarmatosítók saját nyelvüket honosították meg). Az inka és azték birodalom elképesztő kiterjedésű és gazdagságú területeinek megszerzése és biztosítása nyilvánvalóan fontosabb volt a spanyol királyi címet is birtokló V. Károly (spanyol királyként I. Károly ) számára, mint a közép-európai térség viszonyainak rendezése.

A másik, világpolitikai horderejű esemény a Luther Márton nevéhez  köthető reformáció (1517) megindítása  volt. Ennek politikai következményeként vallásháború tört ki a német birodalom területén, melynek során szembekerültek egymással a katolikus és az evangélikus fejedelmek hadai,s a háború első szakasza 1555-ig, az augsburgi vallásbéke megkötéséig tartott.

Eközben a dinamikusan terjeszkedő Török Birodalom élére minden idők legtehetségesebb szultánja, I. (Nagy) Szulejmán (1520-1566) került, aki célul tűzte ki a törökök közép-európai befolyásának megszilárdítását, a Habsburg-világhatalom befolyásának korlátozását a térségben. A török történetírás a törvényalkotót, az államférfit, a kultúra mecénását, s legfőképp a nagy hódítót tiszteli benne. Valóban: ő döntötte el hazánk sorsát a következő másfél évszázadra azzal, hogy meghódította a középkori Magyar Királyság központi területeit, az ország mintegy 1/3 részét. I.Szulejmánról uralkodása kezdetén az a hír járta, hogy békésebb természetű az apjánál, I.( Rettenetes ) Szelimnél (1512-1520), ily módon a magyar politikai vezetés – meglehetősen rövidlátó módon – az új török uralkodó békeajánlatát visszautasította. Ennek lett a következménye az 1521. évi török hadjárat, melynek célja az első magyar végvári vonal kulcserődítményének, a Hunyadi János által 1456-ban,  több mint 50 évvel korábban dicsőségesen megvédett Nándorfehérvárnak az elfoglalása volt. A várat Piri Mehmed nagyvezír 1521. augusztus 29-én el is foglalta. Ezzel csaknem egy időben került török kézre a szintén stratégiai fontosságú Szabács vára, továbbá az egész Szerémség területe, vagyis (a szerbek és tájékozatlanabb magyarok által Vajdaságnak nevezett) Délvidék egy része, a Duna-Száva közötti terület, mely az akkori Magyarország gazdaságilag egyik legfejlettebb régiójának számított, a mezővárosok sűrűsége itt felülmúlta az országos átlagot. Nem beszélve arról, hogy Tokaj például még másodrangú borvidék volt: az ország szőlő és borközpontja, a király és az arisztokrácia beszállítója a Szerémség volt. Ekkoriban még színmagyar vidéknek számított, a török hódítást követően és mára szinte teljesen elszlávosodott, a borművesek északra menekültek és meghonosították az aszúkészítés tudományát  (amely szerémségi erdetű) Tokajban is.

1526-ban Szulejmán újabb nagy támadást indított hazánk ellen. A fentebb már vázolt nemzetközi diplomáciai és katonai helyzetből következően  Magyarország csupán saját hadi erejére számíthatott. Pontosabban, lévén II. Lajos (1516-1526)  cseh király is, a Magyarországgal perszonálunióban lévő Csehország haderejének egy része jöhetett még elvben számításba a törökkel való összecsapáskor.

Moháccsal kapcsolatban ma is számos tévhit forog a köztudatban. Ezek egyike, hogy az 1514. évi parasztfelkelés megtorlása lefegyverezte az országot a török veszedelem előtt. Nos, ez nem igaz. A jobbágyság egyrészt nem értett a hadi mesterséghez, nem az ő dolga volt, másrészt egy szabolcsi vagy nógrádi parasztot nehéz lett volna abban a korban a honvédelem zászlaja alatt hadba hívni, mivel perspektívája a falu határára korlátozódott, nem pedig a több száz kilométerre lévő Nándorfehérvárra vagy Mohácsra. A másik tévhit, hogy úgymond Szapolyai „elkésett” a mohácsi ütközetből. Ez sem igaz. Szapolyainak mint erdélyi vajdának kötelessége volt Erdély védelme, s 1526-ban igazán nem tudhatta, hogy a török vajon az ország közepe (Nándorfehérvár), Szlavónia-Horvátország, avagy éppen Erdély felől fog csapást mérni hazánkra. Tehát ameddig a  törökök nem érték el Nándorfehérvárt, Szapolyai nem tudhatta, merre lesz a török fő csapásiránya, s nem is mozdulhatott ki Tordáról, az erdélyi hadak  gyülekező helyéről. Egy pillantás a térképre bárkit meggyőzhet, hogy Nándorfehérvár közelebb van Mohácshoz, mint Torda….Ezért kellett II.Lajosnak szembenéznie a török veszedelemmel 1526. augusztus 29-én..