A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecseri Rendőrőrse kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást L. B. 27 éves berkeszi lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint 2020. augusztus 13-án éjszaka a 27 éves nő taxit hívott, hogy az általa megadott helyre szállítsa. Amikor Nyírbogdányon haladtak keresztül, az utas agresszíven kezdett el viselkedni, a sofőr megállt és felszólította, hogy szálljon ki az autóból. Ekkor a nő elővette a nála lévő kést, és azzal elkezdett hadonászni a taxiban. Miután mindketten kiszálltak a gépjárműből L. B. tovább folytatta a fenyegetőzést, majd a gépkocsiból kivette a sofőr pénztárcáját és elmenekült a helyszínről.
A bejelentést követően a rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, melynek eredményeként még aznap a lakóhelyén elfogták a "feltételezett" elkövetőt. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 éves nőt a rendőrőrsre előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették - közölték honlapjukon.
Frissítés: 20 centis késsel akart szúrni