/Bővített hír/
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központjában elhelyezettek közül ismeretlen személyek felgyújtották az intézmény 3 lakószobáját, valamint kitörték az épület ablakainak nagy részét - derül ki a Bevándorlási és Állampolgári Hivatal tájékoztatásából.
Zoom
A katasztrófavédelem a tüzet eloltotta, az esemény során - a jelenlegi információk alapján - személyi sérülés nem történt.
A Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban az esemény ideje alatt 192 fő menekültügyi őrizetben lévő külföldi, valamint 44 fő, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a rendőrség munkatársa tartózkodott.
A közlemény kitér arra, hogy a létesítmény olyan személyek elhelyezésére szolgál, akiknek a menekültügyi eljárása folyamatban van, tehát akikről a menekültügyi hatóság még nem állapította meg, hogy jogosultak-e nemzetközi védelemre.
Zoom
A károk felmérése jelenleg is folyik, a szálló lakóinak menekültügyi elhelyezésére az intézkedés megtörtént - zárul a közlemény.
Tóth Tibor, tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta: hat járművet, fecskendőt, magasból mentő szert és vízszállítót, valamint 26 tűzoltót és egy parancsnoki különítményt vezényeltek a helyszínre. Az első egységek a riasztástól számítva hét perc alatt megérkeztek és megkezdték az oltást. Szűk egy órával később, 14 óra 38 percre fékezték meg a lángokat.
Tóth Tibor a Beolnak elmondta, négy helyiségben kellett oltani és átégett a tetőtér is. A tűzoltók gondoskodtak a bentlévők kimenekítéséről, feladataik teljesítéséhez légzőkészüléket és hőkamerát is felhasználtak
- A kárfelmérés folyamatban van, jelenleg az érintett szobák alkalmatlanok a menekültek elszállásolására. Elindult a tűzvizsgálati eljárás is, az eset körülményeiknek felderítésére.
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
(Beol nyomán)