„Már januárban, amikor a 'Mi jobbikosok' kampányunkkal elindultunk, megüzenték nekünk a Fideszből: ha sokáig csináljátok ezt, és 25 százalék köré tendál a támogatottságotok, keményen le lesztek verve.” „Jöhet a Jobbik ’befelé a centrumba’, jöhet még egy darabig, de egyszer csak belénk fog ütközni, mert ott mi vagyunk, és az nem lesz nekik jó.” A két kijelentés közül az első egy befolyásos jobbikos, a második egy befolyásos fideszes politikustól származik, utóbbi még az áprilisi parlamenti választások előttről.

A többit ismerjük: a „Mi jobbikosok” kampány – amely a készítők szerint azt hivatott bemutatni, hogy a párt szimpatizánsai „tisztességes, hétköznapi magyar emberek” – a nyitánya volt a Jobbik látványos középre húzásának, a média által csak „cukiságkampánynak" nevezett kampány csúcspontja pedig a vizslakölykökkel pózoló Vona Gábor volt. A stratégia kétségtelenül hatásosnak bizonyult: a 2010-es 16,6 százalékhoz képest a Jobbik 20,2 százalékot ért el listán – a kevesebb választókerületből – 41 helyen végzett a párt második helyen, ráadásul erős pozíciókat tudott kiépíteni a Dunántúlon, és az ország nyugati részén is, ahol addig kevésbé volt jelen.

A választások után az egyik fő kérdéssé vált, hogy a Jobbik második erővé lép-e majd elő, megelőzve az MSZP–DK–Együtt–PM alkotta pártszövetséget. Bár a radikálisok főhadiszállásán a választások éjszakáján érezhető csalódottság uralkodott, amiért ez akkor nem sikerült, és egyéni körzetet sem nyertek, ez múló hangulatnak bizonyult, a láthatóan elbizonytalanodó szocialisták mellett (akikben rövid időre még az is felmerült, hogy a Jobbik „rendpárti” retorikáját kellene valahogy adaptálni) a Jobbik egyre magabiztosabb formát mutatott. Főleg, hogy az európai parlamenti választások előrejelzései szerint a cél elérésére most valóban nyílhat esély: elképzelhetőnek látszott, hogy a Jobbik mandátumarányban beérheti, esetleg meg is előzheti az egyedül induló MSZP-t.

A helyzet némileg leegyszerűsítve a következő volt: adva van egy a választási eredményt komoly hasba rúgásként megélő, láthatóan megrendült, bizonytalan, helyét kereső baloldal, és vele szemben egy előre menetelő, magabiztos Jobbik. Azt még az MSZP több vezetője is elismerte a hvg.hu-nak, hogy amennyiben a Jobbik valóban beelőzné a pártot vasárnap, az olyan depressziós hangulatot teremthetne a szocialistáknál, ami kihathat az őszi önkormányzati választásokra. Ha pedig a Jobbik ősszel az önkormányzatokban is megveti a lábát, azzal tartósan komoly pozíciókat tudna kiépíteni magának, triviális okok miatt is: ha egy településen Jobbik-frakció alakulna, nekik már járna frakcióiroda, támogatás a helyi költségvetésből; egy jobbikos polgármester pedig kapcsolatokat építhet ki a helyi vállalkozókkal.

A Fidesz vezetői a Magyar Narancs cikke szerint 2009 decemberében, közvetlenül a választások előtt (amikor már csak az volt a kérdés, mekkora arányban nyernek majd) már komolyan foglalkoztak a Jobbikkal szemben folytatandó stratégiával, és fogadkoztak, hogy amint hatalomra kerülnek, ellehetetlenítik a Jobbikot. Ebből azonban az elmúlt négy évben nem sokat lehetett érezni, azt viszont igen, hogy a kormánypárt szimbolikus ügyekben engedményeket tesz a radikálisoknak. Végül csak a választások előtti hetekben, idén márciusban született meg a döntés a Fideszben, hogy mivel „már nem produktív a baloldal további bomlasztása, ezért hamarosan a Jobbikra koncentrál majd a Fidesz kampánya”. Ennek is volt az eredménye, hogy a Jobbik nem csak szervezetileg erősödött meg, de információink szerint az utóbbi időben hatékonyan, és tudatosan kezdtek kapcsolatot kiépíteni a hazai gazdasági elit tagjaival is.

Egy informátorunk szerint Vona Gábor top 10-es magyar üzletemberekkel találkozott a választásokat megelőző hónapokban különböző éttermekben, és több forrásból is úgy értesültünk, a Jobbik vezetése valóban a hazai gazdasági élet meghatározó szereplőivel, köztük a Mol és az OTP képviselőivel is tárgyalt. Találkoztak már „Fidesz-közelinek” tartott üzletemberekkel is, és ahogy egy pártközeli forrás fogalmazott, „a gazdasági vezetők részéről enyhén szólva nem volt cordon sanitaire a Jobbik felé". Úgy tudjuk, van olyan Magyarországon is működő multinacionális cég, melynek vezetése már tanácsadót is megbízott azzal, hogy dolgozza ki, hosszabb távon milyen viszonyban érdemes lenni a radikálisokkal (ez egyébként önmagában nem különleges, a nagy multik közül többnek van például „kormányzati kapcsolatokért felelős referense”), és egy külföldi vállalkozásokat tömörítő szakmai szervezet egyik vezetője is arról beszélt a hvg.hu-nak: „egyáltalán nem lenne meglepve, ha tagjaik nem utasítanák el a kapcsolatfelvételt, mivel a Jobbikot mára egy, a hazai politikai életben tartósan, erős befolyással jelen lévő pártnak tekintik.

Bár a Jobbik felé mutatott „fogadókészségen” információink szerint jelentősen rontott, hogy a Fidesz ismét kétharmados többséget szerzett, végül éppen az a szisztematikus építkezés volt az egyik tényező, ami miatt a kormánypárt elkezdett foglalkozni a Jobbik visszaszorításával. Ennek első jele az volt, hogy a kampány legvégén maga Orbán Viktor is többször felszólalt a Jobbikkal szemben (a jelek szerint már kevés hatással), majd a kormányfő beiktatási beszédében is üzent: a közép a Fideszé, aki pedig ki akar lépni az EU-ból, azt szélsőségesnek minősítik.

Igaz, ez a beszéd már nem csak a Jobbiknak szólt, hanem annak deklarálása is volt, hogy a Fidesz egyedül önmagát tartja centrumpártnak. Az újabb kétharmados győzelem mindenkit meggyőzött a pártban, hogy az Orbán Viktor által még 2009-ben Kötcsén megfogalmazott „centrális erőtér doktrína” igenis működhet – ehhez azonban két dologra van szükség: egyrészt a rendszer megszilárdításáig (ezt nevezik a Fideszben ma már „stabilizációnak” a korábban többször beígért „konszolidáció” helyett) nem szabad feladni a háborús retorikát, másrészt a centrális erőtér csak akkor működik, ha a legalább 40 százalék körüli támogatottságú Fidesz mellett egyik vetélytárs sem erősebb 25 százalékos támogatottságnál.

Azt ma már a baloldalon is elismerik, hogy a magyar politika háromosztatúvá vált, a Jobbik tartósan bejelentkezett a második, harmadik helyre. A Jobbikban éppen ezért tartják úgy, hogy a Kovács Béla-ügy időzítése nem véletlen, most próbálja a Fidesz elejét venni annak, hogy a párt túlzottan megerősödjön. Bár egy titkosszolgálati forrásunk szerint a szolgálatok január óta is gyűjtöttek bizonyítékokat Kovács Béla ellen – hiszen azóta él az a jogszabály, ami alapján nyomozást indíthattak ellene – és a gyanú megállhat, abban lehet igazsága a Jobbiknak, hogy az ügy tálalását gondosan előkészítette a kormánypárt. A nyomozás tényét először az ügyészséghez láthatóan jól becsatornázott Magyar Nemzet írta meg, múlt csütörtökön, majd egy nappal később Orbán Viktor Az Este különkiadásában adott terjedelmes interjút, ahol még a nemzetbiztonsági bizottság ülése előtt azt mondta, hogy „éppen eleget” tud az ügyről, majd hazaárulónak nevezte Kovács Bélát.

Értesüléseink szerint a Fidesz vezetősége még az április 6-i országgyűlési választások előtt értesült az AH feljelentéséről. Kormánypárti források szerint vita is volt arról, hogy megszólaljanak-e az ügyben, és nem fog-e úgy tűnni, hogy a szolgálatokat politikai célokra használják fel, ha beszélnek róla. Ám végül arra jutottak, hogy a feljelentés után foglalkozhat az üggyel a politika is, főleg, hogy információik szerint az AH „jelentős nemzetbiztonsági kockázatot tárt fel”. Csak vasárnap derül ki, hogy az ügynek milyen hatása lesz közvetlenül a Jobbik szereplésére az EP-választáson: az ellenzéki pártban úgy látják, szavazóikat ez nem fogja eltántorítani a részvételtől, azzal kapcsolatban azonban információink szerint komoly aggodalmak vannak, hogy „a Fidesz mennyire akar messze elmenni”, vagyis milyen lépéseket terveznek a közeljövőben a Jobbik ellen.