A Jobbik saját sikerének tartja, hogy a kormány eredeti szándékával ellentétben nem kötelező, hanem csak választható lesz az ujjlenyomatvétel az új típusú személyigazolványok kiállításakor.
Erről Staudt Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Kiemelte, a Jobbik egyedüli ellenzéki pártként vett részt az új személyigazolványról, más néven e-kártyáról szóló kormányzati törvényjavaslat politikai egyeztetésén, amely szerinte azért jöhetett létre, mert a Fidesz elvesztette kétharmados parlamenti többségét.
Staudt Gábor elmondta, a megbeszéléseken egyrészt azt szerették volna elérni, hogy az új okmány kiállítása ne legyen drágább az állampolgároknak akkor sem, ha az államnak ez többe kerül.
A Jobbik emellett úgy gondolja, hogy a modern technikák alkalmazása nem veszélyeztetheti az emberi szabadságjogokat, ezért a kötelező helyett választható ujjlenyomatvétel bevezetését javasolták, amit a kormány elfogadott - közölte, hozzátéve: reményeik szerint az előterjesztés végleges szövegében is ez a szabályozás marad.
Frissítés: Videón is megtekinthető a sajtótájékoztató
(MTI)