A Jobbik áttöréséről, néppárttá válásáról beszélt Vona Gábor a 2015 első félévét értékelő keddi sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerint a Fidesz megroppant, a baloldal pedig agonizál, így a következő választáson két alternatívájuk lesz az embereknek: a Fidesz, illetve a Jobbik. Azt mondta, hogy a baloldal próbálja összemosni a Jobbikot a kormánypártokkal, azonban ezt a parlamenti szavazások sem igazolják. A Jobbik a javaslatok tartalma és nem azok előterjesztője alapján dönt egy-egy kérdésben - fejtette ki.
A Fidesz és a Jobbik közötti világos választóvonalként az arroganciára és a korrupcióra hivatkozott. Értékelése szerint a Fidesz számtalan jelét mutatja a cinizmusnak, és miközben 2010 előtt úgy vélték, hogy az MSZP-t lehetetlen felülmúlni a korrupcióban, ezt megcáfolta az élet.
Vona Gábor képmutató hozzáállásnak minősítette, hogy a kormánypárti képviselők elzárkóztak a velük egy háztartásban élő hozzátartozók vagyonnyilatkozati nyilvánosságától, és azt is szóvá tette, hogy nem reagáltak arra az egyszerűen cáfolható gyanúra, hogy a Quaestorból menekítettek-e ki pénzt a bedőlése előtti napokban. A jobbikos politikus kifogásolta azt is, hogy semmilyen következménye nem volt a kormányközeli maffiózókat emlegető Tiffán Zsolt Facebook-bejegyzésének, miközben szerinte elvárható lenne, hogy feljelentés szülessen, és a sajtó is jobban érdeklődjön a téma iránt.
A Jobbik őszi törekvései között Vona Gábor a korrupcióellenes küzdelmet, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét, a magyar-cigány együttélés problémáinak megoldását és az Európai Unió jövőjének megvitatását említette. Kifejtette: a magyar-cigány együttélésre a bevándorlás miatt kevesebb hangsúly esett, azonban a mai napig problémát okoz. A Jobbik vezetője konstruktív szakmai vitákat sürgetve kijelentette: "szerintünk nincs rendben ez a kérdés, és égető a helyzet", megoldásokat kell találni.
Az unió helyzetére vonatkozóan azt hangoztatta: bízik benne, hogy a kormány a "verbális uniószkepticizmusán túl érdemben is hajlandó foglalkozni" a csatlakozási szerződés és az alapszerződések módosításával. A pártelnök nemzeti ütemterv, nemzeti minimum kidolgozását szorgalmazta.
(MTI)
Frissítés: Kossuth Rádió-interjú: