A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) választási csalás gyanúja miatt indított eljárást a miskolci feketekassza-ügyben, a vizsgálat során azonban újabb bűncselekmény gyanúja merült fel – erről tájékoztatta a nyomozó hatóság az ügyben vizsgálatot kezdeményező Jobbikot. A rendőrség a nyomozás során olyan tényállásokat tárt fel, ami miatt indokoltnak látták, hogy ne csak választási csalás, de hivatali visszaélés gyanúja miatt is vizsgálatot indítsanak. Ez utóbbit az NNI Korrupciós Bűnözés Elleni Osztálya folytatja le.
Ismert, Lakatos Miklós építési vállalkozó azt állította, hogy a Fidesz miskolci választási győzelmében táskából elszámolás nélkül osztott milliók is szerepet játszottak, illetve Kriza kampányának támogatásáért neki ígérték a diósgyőri stadion bontását. Az is kiderült, hogy a vállalkozó telefonszámláit több mint egy évig a Miskolc Holding fizette úgy, hogy Lakatos és az önkormányzat között semmilyen jogviszony nem volt. Ennek ellenére a városvezetés úgy nyilatkozott: lezártnak tekintik az ügyet. A rendőrség viszont nemhogy nem tekinti lezártnak, de hivatali visszaélés gyanúja miatt is vizsgálatot indítanak.
"Beszédes, hogy egy magát nemzetinek, konzervatívnak és kereszténynek nevező városvezetés ilyen botrányba keveredik, ugyanakkor bízunk benne, hogy a rendőrség alapos munkát végez, és kideríti, kik is vezetik Miskolcot" - írja közleményében Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője.