Az izraeli miniszterelnök a jövő miatt érkezett Magyarországra, és azt a lehetőséget kereste, hogy hogyan lehet Magyarországgal kölcsönös érdekek alapján együttműködni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, majd a nagy zsidóbarátság nevében bűnösnek nyilvánította hazánkat.
A köztévé riportere rögtön az interjú elején rákérdezett, hogy a Magyarországra látogató Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök miért nem reagált nyilvánosan Heisler András, a Mazsihisz elnökének kritikáira.
“Van közöttünk és az izraeli kormányzó párt között egy több mint 10 éves kapcsolat; mióta Izrael állam létezik, hivatalos látogatást nem tett a zsidó állam vezetője Magyarországon, ezért nem indokolatlan a történelmi jelző” - fogalmazott a magyar miniszterelnök.
Jelentős dolog az is, hogy bár Benjamin Netanjahu világossá tette, hogy semmilyen antiszemita megnyilvánulás nem fogadható el Izrael számára, és mindig fel fognak lépni ez ellen. Ám ide nem ezért, hanem a jövő miatt jött, és azt a lehetőséget kereste, hogy hogyan lehet Magyarországgal a következő évtizedekben kölcsönös érdekek alapján együttműködni – mondta Orbán Viktor, aki szerint a találkozó a V4-ektől függetlenül is összejöhetett volna az izraeli miniszterelnökkel.
Zoom
Orbán ma is felolvasást tartott a kóser kottából
"Evidens tény, hogy Magyarország bűnös volt a zsidók deportálásában" - válaszolta Orbán arra a kérdésre, hogy miért most beszélt erről. A miniszterelnök ezzel szembement az Alaptörvény preambulumával, amelynek fideszes történelemértelmezése szerint a gaznáci megszállás miatt elveszítettük a nemzeti önrendelkezésünket (a holokalendárium szerint 1944. május 15-én indultak meg a nagy deportálások):
Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk.
Orbán szerint manapság kétféle vezető van a világban: a hazafiak és a globalisták. Benjamin Netanjahu kemény ember (a fentiek szerint keményebb a gránitszilárdságú alalptörvényünknél is - a szerk.), de mi sem vagyunk balett-táncosok, tette hozzá a nem sorosi, hanem netanjahui zsidó ritmusra ugráló nagy szabadságharcos.
Brüsszel csak tehetetlenkedik migránskérdésben
Közölte: Benjamin Netanjahu tett egy nagyvonalú ajánlatot, amelyet a V4-ek elfogadtak. Ennek értelmében – mivel Izrael high-tech nagyhatalom – egyes izraeli cégekhez olyan magyar mérnököket, egyetemistákat és fejlesztőket fogadnak, akik később ebben az iparágban akarnak dolgozni, és így hozzáférhetnek az izraeli technológiákhoz is.
A miniszterelnök úgy fogalmazott: ha a terrorakciókat nem tudják megállítani, ha nem tartóztatják fel a migránsokat, és ha Izrael katonai erejével nem lép fel a militáns terrorcsoportokkal szemben, akkor újabb és újabb migránsáradat indul meg Európa felé, így Magyarország felé is.
Nem erődemonstráció, hanem erő – így jellemezte Orbán az elmúlt hetek magyar külpolitika "akcióit". Orbán korábban Törökországgal, Egyiptommal és most Izraellel tárgyalt. Szerinte ezek az országok kulcsfontosságúak az Európai Unió számára. Úgy fogalmazott: az unió külső védelmi vonalának felépítésén dolgozott.
Magyarország kész segíteni Olaszországnak és Németországnak, hogy megállítsák a migránsáradatot. "Menjünk le Líbiába, és oldjuk meg a bajt."
Hozzátette: Magyarország külső védelmi vonalának felépítése érdekében tárgyalt és jó megállapodásokat kötött.
Orbán Viktor szerint a Frontex nem tudta eddig sem megoldani a migránsproblémát. “Nekünk kell most megállítani a migránsáradatot” – fogalmazott a miniszterelnök, kiemelve, hogy Brüsszelben 3 hónap után sem történt megoldás, miközben nő a terrorveszély, százával fulladnak a tengerbe emberek, emellett pedig a migránsok Európába szállítása és az Európában növekvő antiszemitizmus között is van kapcsolat.
Csak az ország létezik, amelyik meg tudja védeni a határát
Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen – jelentette ki miniszterelnök, hozzátéve, hogy azzal, hogy Magyarország felállította a kerítést, megállította a migránsokat – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy azt javasolja minden nemzetnek, hogy maguknak kell megvédeni a saját határaikat.
Minden nemzet a marsallbotját a saját zsebében viseli, és amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát - fogalmazott Orbán Viktor, aki értelmes munkamegosztást szorgalmazott az unión belül.
Értékelése szerint az áradatot nem lehet Brüsszelből megállítani és jó migránspolitikát folytatni. “Nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára és nincs szükségünk közös európai menekültügynökségre, abból csak káosz, baj és szenvedés lesz” – fogalmazta meg.
A Soros-terv és a brüsszeli demokraták
Orbán Viktor aláhúzta: az NGO-k és az embercsempészek együttműködnek, hogy Európába szállítsák a migránsokat George Soros tervei alapján, ám ezek a szervezetek ”antidemokratikusak és rosszat akarnak a magyar embereknek”. Az NGO-k zsoldban állnak, ezt nyilvánosságra kell hozni.
A kötelezettségi eljárásokkal kapcsolatban azt mondta: nem másról van szó, mint a brüsszeli demokraták bosszújáról.
Hozzáfűzte, hogy van egy Soros-terv. “Évente legalább 1 millió migránst kell Európába szállítani, adjunk nekik 4,5 millió forintot az első évben, hozzunk létre kötelező európai szabályrendszert és állítsunk egy közös menekültügyi ügynükséget. Ezt meg kell akadályozni” – jelentette ki a magyar miniszterelnök.
Orbán szerint fölösleges lenne foci-vb-re stadionokat építeni
Orbánt megkérdezték, hogy elégedett-e a vizes vb szervezésével, illetve az eredményekkel. Remek munkát végeznek az önkéntesek, köszönet jár nekik, mondta. Az eredmények értékelését meghagyja a szakértőknek.
Magyarországot erős országgá kell tenni (erről tusványosi beszédében is szólni fog), ennek egyik lépcsőfoka például a vizes világbajnokság megrendezése, magyarázta:
“Nincs olyan rendezvény, amit Budapest ne tudna megszervezni. Bizonyíték erre a vizes vb. Ez nagy erő, ez nagy büszkeség.”
Vagyis mégis: Orbán szerint egyedül a foci-világbajnokságot nem tudnánk megrendezni, mert nincs elég stadionunk, és felesleges lenne csak ezért építeni.
(Kuruc.info - Híradó - MTI nyomán)
Kapcsolódó: