Ma 1 éve, hogy a Fővárosi Törvényszéken a Budaházy és 16 vádlott társa ellen 8 éve folyó koncepciós eljárásban elsőfokon (nem jogerős) ítéletet hirdetett az azóta lemondott (felmentett/kirúgott?) Kenéz Andrea bírónő.
Zoom
125 év fegyházat osztott ki a vádlottaknak első fokon, egy koncepciós perben, 2016-ban, Magyarországon. Miközben a gyilkosok, a milliárdokat sikkasztók, idős embereket bántalmazók és kifosztók stb. ennél sokkal kevesebb büntetést kapnak.
Az elmúlt egy év alatt sok minden történt, de érdemi eredmény továbbra sincs. A vádlottak egy része ismét "élvezhette" a bv. intézetek "vendégszeretetét", mivel az ítélethirdetés után 2 hónappal a házi őrizeteseket előzetes letartóztatásba helyezték, a többieknél pedig egy fokozatot szigorítottak a kényszerintézkedésekkel kapcsolatban, akik lakhelyelhagyási tilalom alatt álltak, házi őrizetet kaptak, akik szabadlábon voltak, lakhelyelhagyási tilalom alá kerültek.
Mára szerencsére már mindannyian kint vannak, házi őrizetben, illetve lakhelyelhagyási tilalom alatt. Úgyhogy továbbra sem szabadok, de legalább a családjaikkal lehetnek.
Történt más is közben. Kenéz Andrea bírónő nemhogy a törvény által megszabott 60 napos (ami a bonyolult ügyeknél megengedett, egyébként 30 nap) határidőt lépte túl az elsőfokú ítélet írásbeli indoklásának írásba foglalásával, de azt 2017. április 30-ig, felmondási ideje utolsó napjáig sem sikerült (8 hónap alatt) megírnia. A bíróság végül májusban kipostázott egy ítéletféleséget, de az erősen megkérdőjelezhető, hogy törvényes-e. Vajon ki írhatta és mikor? Hiszen egyedül a bírónő volt jogosult rá a törvények értelmében, de ő akkor már nem volt ott... (Nagyon úgy tűnik, a törvények az állampolgárokra vonatkoznak, a bíróságokra pedig nem).
Történt más furcsaság is. A Fővárosi Törvényszék kiadta digitális formában 2017. május 11-én a tárgyalási jegyzőkönyveket, melyek közt a 2016. augusztus 22. és 30. között megtartott, a vádbeszédet tartalmazó tárgyalás jegyzőkönyvének szerzőjeként nem a büntetőügyet első fokon tárgyaló bíró, hanem az ügyész, Prancz Balázs van feltüntetve. Ami nonszensz, hiszen ez egy hivatalos bírósági irat, és kizárólag a bíróság írhatja.
Ezeket a jogsértéseket állítólag vizsgálja az OBH, legalábbis Handó Tünde azt ígérte...
Végül kiszignálták a Fővárosi Ítélőtáblán dr. Rédei Géza bíró tanácsára másodfokon az ügyet, de felfüggesztették az egészet, mert évekkel ezelőtt előzetes letartóztatással kapcsolatban döntöttek Budaházynál és a III. rendű vádlottnál, így az Ab eddigi állásfoglalásai alapján a tanács ki van zárva az eljárásból, viszont egy 2017 áprilisi büntetőeljárási törvénymódosítás (amit pont az Ab-állásfoglalások miatt hoztak a fideszesek) megengedné, hogy tárgyalják az ügyet, de a bírók szerint ez a módosítás alkotmányellenes, ezért fordult a bíróság az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság döntése a tapasztalatok szerint lehet fél év, vagy akár két év is. Azután indulhat a másodfokú eljárás, egy másik tanácson, ami valószínűleg nem a Fővárosi Ítélőtáblán lesz, mert ott minden tanácsból van olyan tanácstag, aki döntött kényszerintézkedéssel kapcsolatban. Ismét évekbe telik, mire a másodfok kimondja az ítéletet, ha egyáltalán kimondja és nem löki vissza a súlyos eljárási hibák miatt újra elsőfokra. Akkor indul az egész elölről...
Az ügyben egy év alatt sok minden történt, de semmilyen előrelépés nincs a bíróság részéről, ugyanott jár, mint 2016. augusztus 30-án és azelőtt. Két megoldás van, hogy rövidre legyen zárva ez az egész: vagy elnöki kegyelem, vagy parlament által hozott amnesztia- (vagy közkegyelmi) törvény.
Kerepes Város Önkormányzata közkegyelmet szorgalmaz, melyhez sok város, település és civil szervezet, sőt egy egész megye is csatlakozott már, folyamatosan bővül a lista, de még többnek kellene csatlakoznia, hogy eredmény szülessen.
Magánszemélyek itt csatlakozhatnak a petícióhoz (ez is nagyon fontos!).
A vádlottak igaz magyar emberek. Nem ezt az embertelen bánásmódot érdemlik, főleg nem a szeretett hazájukban, amiért tenni is mertek, nem csak a szájukat jártatták. Nem engedhetjük, hogy a 8 éve húzódó eljárás tovább keserítse az életüket, csak azért, mert egy romlott rendszer ellen felléptek, nevezetesen a Gyurcsány-kormánnyal szemben. Akik a mai napig mindent megúsztak, ahogy a parancsaikat végrehajtó, 2006 és 2010 között tüntetéseket szétoszlató rendőrterroristák is. Rendben van ez így?
Az igazságért és az igazságtalansággal szemben továbbra is kötelességünk kiállni!
Szabadságot végre Budaházynak, szabadságot a politikai foglyoknak!
Lencsi