Egy fél napon át senki nem vette észre, hogy egy halott ember ül a 17-es villamoson. A 73 éves férfinak múlt hét szerdán állt meg a szíve a budapesti járaton - írja a Bors. Az esetet a férfi felesége osztotta meg a lappal.
– Aznap reggel minden ugyanúgy indult, ahogy szokott. János szokás szerint frissen borotváltan, rendesen felöltözve indult munkába. A férjem nyugdíjasként dolgozott a Szerencsejáték Rt.-nél. Érden élünk, Jani mindennap vonattal utazott fel Budapestre – kezdett bele az özvegy.
A vonat aznap is háromnegyed hét körül ért be a Déli pályaudvarra. János munkahelye onnan két megállónyira van, a 17-es villamossal szokott utazni a Széna térig, onnan pedig pár perc séta után be is ért a munkahelyére, a kora reggeli, 7 óra 15-ös kezdésre. Mint a feleség elmondta: férje felszállás után leült, és két percen belül már meg is halt.
– Már hét óra körül beállhatott a halál, hisz két megállóval később Jani nem szállt le. Aztán a villamosvezetőnek fél kettő körül szólt valaki a Frankel Leó útnál, hogy úgy néz ki, mintha valaki rosszul lenne, de lehet, hogy már nem is él, mert nagyon sápadt. A vezető megállította a járművet, és akkor hívta a mentőket – idézte fel Szabó Jánosné.
Az asszony szerint a veze­tő észlelhette volna a férjét, mi­vel a járat végállomásán min­dig a szerelvényen halad át, hogy átüljön a másik vezetőfülkébe. Hat és fél óra alatt ez többször is megtehette, és észrevehetett egy ülő és semmire nem reagáló utast.
– Nem kelthette hajléktalan ember benyomását sem. Ha valaki időben hívja a mentőket, vagy azonnal elsősegélyben részesíti, az élete megmenthető lett volna – mondta határozottan az asszony. A boncolási jegyzőkönyv szívelégtelenséget és akut légzési problémát állapított meg, csupa olyan tünetet, amik feltűnhettek volna a hosszú órák alatt az utasokkal teli villa­moson.
BKV: nincs ideje a sofőrnek
A BKV a lap kérdésére azt közölte, hogy február 7-én 13.35-kor a Margit híd budai hídfőjénél jelezte a megállóban az egyik utas, hogy valaki vélhetően elhalálozott.
– A villamos vezetője hátrament, majd intézkedést kért. Mivel ezelőtt senki nem jelzett, pontosan nem tudjuk, mikor hunyt el az érintett. Egyébként a szerelvény végállomásra érkezésekor a leszálló utasokkal egyidejűleg a felszállás is megkezdődik, a járművezetőnek ilyenkor nincs olyan kötelezettsége és lehetősége sem mindig, hogy egy esetleg alvó utast felébresszen – írták. A következő indulásig a járművezető a végállomáson rendszerint vagy a tartózkodó helyiségben vagy a vezetőfülkében vár – tették hozzá.