A strassburgi bíróság fennhatósága alóli kivonásunkat szorgalmazza a Mi Hazánk, miután nemcsak a politikusbűnöző Hagyó Miklós perelte ott sikerrel az országot a szerinte méltatlan börtönkörülmények miatt, de az olaszliszkai lincselés egyik gyilkos cigánybűnözője is - hívta fel a figyelmet Novák Előd, a mozgalom alelnöke.
Zoom
Hozzátette: egy korábbi strassburgi ítélet szerint a magyar államnak összesen több mint 25 millió forint kártérítést kellett fizetnie hat rabnak pl. olyan "jogsérelem" miatt, miszerint az ágyneműt mindössze 4-6 hetente cserélik.
Novák Előd szerint a gyilkosoknak örülniük kellene egy huzat nélküli, évek óta nem mosott lópokrócnak is. Amíg azonban a strassburgi bíróság dönthet magyarországi "emberi jogi" ügyekben, addig nemhogy önfenntartó börtön nem lesz, de még a jelenlegi wellnessbörtönök is csak javulhatnak, vagy iparággá válnak az efféle kártérítési perek.
Ugyanakkor a jelenlegi jogrendben is volna lehetőség államközi szerződésekben szabályozott, külföldi, például szibériai bérrabtartásra, mely elrettentő hatása mellett jelentősen csökkenthetné a fogva tartás költségeit. Strassburg meg pereskedjen majd a gyilkosok jogairól Putyinnal, ha akar! - zárta gondolatait a Mi Hazánk Mozgalom politikusa.