Egy "hazafi" szellemisége
A Kuruc.infónak is eljuttatott közleményében két fénykép kíséretében vállalta a kommunista tévétulajdonos és szervezett bűnöző megverését a magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező társaság. Bizonyítékként Csintalan sokat mondó, héber feliratos slusszkulcsáról csatoltak két képet, amit magukkal vittek a támadás után (közben Cs. S. is megerősítette ezt). Az is tény, hogy "Sanyi" a nemzeti oldal legjobbjainak rágalmazásán túl minden energiáját a hazánkat felvásárló zsidó gyarmatosítók védelmére fordítja, és fiacskája is Izraelben tanul. Alább a "Magyarok Nyilai"-nak levele, amely azt támasztja alá, hogy Csintalan összevissza hazudozik a részletekről, vagyis az egész zsidós történetet ő találta ki körítésnek. Mint ismeretes, portálunk már korábban is  hírt adott a szervezetről, akkor Molotov-koktéllal kedveskedtek szocialista politikusainknak.


Közlemény

Csintalan Sándor a mai politikai elit tipikus figurája, minden pártnak volt már a tagja, bűnözőkkel tartja a kapcsolatot.

Tény: vascsővel vertük meg, azért nem kapott többet, mert ez csak figyelmeztetés volt, nem akartuk megölni, könyörgött az életéért kétségbeesve.

A verés alatt egy mondat sem hangzott el.

Pénzről: szétlopták az országot az ilyenek. Ennyi járt.

Bizonyításképpen csatolva vannak a képek a kulcsáról, melyen héber feliratok vannak.

Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg



Kuruc kommentár: A Strabag Nemzet és álHír Tv  a szovjet időkre emlékeztetően elhallgatja a tényt, hogy Csintalan ügynök kulcsa héber feliratú, a lap csupán kicsinyítve, rossz felbontásban közli az egyik fotót. A szervezet közleményét pedig, szintén sztálinista hagyományként le sem hozzák, csupán idézgetnek belőle. Hát igen, még jórészt agymosott közönségüknek is nehéz pozitívan beadagolni a cionista, moszados kötődés újabb bizonyítékát. "Sanyi" saját tévéjének már úgy magyarázta, hogy valamilyen trianonos szimbólum is volt a kulcstartóján, nemcsak az izraeli cucc. Mintha ez mentség volna a kórt terjesztő, idegen hatalmat szolgáló őspatkánynak bármire is...

Csintalan bűncselekmények bizonyítékait rejtegeti, ezért börtön jár(na)

Csintalan egyébként a szélsőjobbot sejti a támadás mögött, amit szerinte Gyurcsány pénzel. Az MSZP volt alelnöke a  Magyar Nemzet szombati számában egy interjúban sajnáltatta magát. Bevallotta, hogy egy széfben iratokat rejteget politikusaink kínos ügyeiről - ez jelenti a köztörvényes bűnöző számára az életbiztosítást, és neki is köszönhető, hogy megússzák a politikusok a felelősségrevonást. "Sanyi" ezzel  újabb, súlyos bűncselekményt követ el, hiszen bizonyítékokat titkol el, ami több év börtönt ér a BTK szerint. Vajon az ÁVH miért nem vágja előzetesbe?

Az újságíró feltette a kérdést a hírTV-s maffiózónak:
"Sokakban - talán nem csak a szélsőjobboldaliakban - indulatot keltett, amikor a híradások ellenére kitartott azon álláspontja mellett, hogy Simon Peresz izraeli államfő nem beszélt Magyarország és Lengyelország felvásárlásáról. Még az izraeli nagykövetség is elismerte, hogy egy konferencián Peresz valóban szót ejtett erről. Nem lehet, hogy egyszerűbb lett volna, ha közli: tévedtem?"

Csintalan válaszában gátlástalanul hazudozik tovább:
"Ez a történet még nem ért véget. Azt mondtam, csak akkor hiszem el ezeket a szavakat, ha Peresz saját szájából hallom. Most is biztos vagyok abban, hogy az izraeli államfő nem beszélt az ország felvásárlásáról, bár sokaknak kapóra jönne ez a szövegértelmezés."

Mint ismeretes, azóta már mindenki elismerte, hogy Peresz valóban hazánk felvásárlásáról beszélt, sőt, még videó felvételen is tudjuk bizonyítani. Csintalan ennek ellenére a hírTV-ben kijelentette: ő ezt nem hiszi el, de ha ez tényleg igaz, akkor kiherélteti magát, és megeszi a cipőjét. Nem tette meg, vélhetően ezért is kínálták meg a bakancsukkal néhány napja mások.

Mert az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó!

Magyari Gábor - Kuruc.info

Kapcsolódó cikkeink:
- Csintalan a Csintalanok által pénzelteknek tulajdonítja a dádát
- Csintalan: "Én egy rohadt bűnöző vagyok"
- A lakitelekiek langyos levele Simon Peresznek
- Simon Peresz most már videónkon is mondja: „Fölvásároljuk Magyarországot”
- Csintalan nem eszi meg
- Ostoba Csintalan licitál: nem csak cipőt eszik, kasztráltatja is magát
- Simon Peresz szóvivője nem emlékszik
- Üzenet az izraeli nagykövetség szóvivőjének
- A zsidó nagykövetség elismerte: valóban hazánk felvásárlásáról beszélt Peresz
- A legnagyobb példányszámú izraeli lap is megerősítette: fölvásárolják hazánkat
- Csintalan megígérte: megeszi a cipőjét a Hősök terén. Vajon tényleg meg(t)eszi?
- A Strabag Nemzet nem hisz Izrael elnökének
- Az izraeli elnök kimondta, amit már tudunk: felvásárolják Magyarországot