November 30-án azonnali hatállyal kirúgtak újabb nyolc tanárt, akik részt vettek a hetek óta tartó polgári engedetlenségi akciókban. „Elég a megtorlásból!” szlogennel hirdette meg szombat délutánra demonstrációját a Klebelsberg Központ épülete elé a belvárosba a Tanárok a Tanárokért mozgalom, a Pedagógus Egységgel és a Tanítanék Mozgalommal együtt. A Bajcsy-Zsilinszky úton, a Klebelsberg Központ elé többezren gyűltek össze. A vidéki iskolákkal együtt csütörtök óta már több mint 800 pedagógus kezdett munkabeszüntetésbe. A Magyar Hang összefoglalója.
Tüntetést szervezett szombat délutánra a Tanítanék, a Tanárok a tanárokért csoport és a Pedagógus Egység szombat délutánra a Klebelsberg Központ elé. Az esemény Facebook-oldalán azt írják: „Mutassunk szolidaritást a megbüntetett pedagógusokkal, és vonjuk felelősségre a kegyetlen intézkedések végrehajtóit! Találkozunk szombaton 17:00-kor a Klebelsberg Központ előtt, a Bajcsy-Zsilinszky úton! Elég a megtorlásból!” A szervezők azt kérték, hogy a tüntetés résztvevői a Deák tértől közelítsék meg a helyszínt.
A tüntetés szervezői azért választották a délutáni tüntetés helyszínéül a Klebelsberg Központot, mert úgy vélik, felháborító, hogy miközben több ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből, megint tanárokat bocsátanak el.
A demonstrálók a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Klebelsberg Központ előtt gyülekeztek délután öt óra körül, a Hvg.hu tudósítójának becslése szerint már legalább ezren gyűltek össze a KK épülete előtt. A tömeg előtt elsőként Törley Katalin, a Kölcsey Gimnáziumból kirúgott tanár szólalt fel, becslése szerint „hihetetlenül sokan” vannak. Törley arról is beszélt, a tüntetés lényege, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen válságban van az oktatás ma Magyarországon. Arra buzdított mindenkit, hogy hétfőtől mindenki folytassa tovább az ellenállást.
– A diákok alapjoga sérül ma Magyarországon. Mi valamennyien mindent megtettünk azért, hogy ezt megváltoztassuk. 2022 az akciók éve volt, március óta folyamatosan sztrájkolunk – mondta Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, az egyik első felszólaló. 
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője arról beszélt, hogy most erőt gyűjtenek, és mindenképpen folytatják januártól. – Kulcsszereplők a szülők! – jelentette ki, majd hozzátette, akkor működik a sztrájk, ha szülök nem engedik be a gyerekeiket az iskolába. „Nem félünk, nem hagyjuk, folytatjuk” – skandálta eközben az egyre hízó tömeg. Nagy Erzsébet arra kér minden pedagógust, vegyen részt az általános sztrájkban december 8-án.
Zoom
Fotó: Bődey János / Telex
Utánuk az ADOM és az EDF diákjai beszéltek arról, hogy december 9-ére mindenki iskolájába ülősztrájkot kell szervezni. Egy diák pedig december 9-ére a Flórián térre hívta a tüntetőket, ahonnan a köztévé Kunigunda utcai épülete elé fognak vonulni.
Ezután az egyik érintett, az Eötvös József Gimnáziumból szerdán elküldött Kapin Lilla következik a felszólalók sorában: „Tőlem nem a hivatásomat vették el, hanem a teljes magyar jövőképemet! Miért van az, hogy több száz tudós, diák gyorsabban hagyja el az országot, mint egy süllyedő hajót. Lassan nem az a kérdés, hogy ki fog tanítani, hanem hogy kit fogunk tanítani”. Kapin korábban arról beszélt a Magyar Hangnak: az elbocsátása után már megkereste a TASZ-t, amely szerint van esély bíróságon sikerrel megtámadni a döntést. 
Solymoss Miklós – akit még nem küldtek el a gimnáziumból – feltette a kérdést: hogyan akar egy rendőrminiszter az oktatás ügyével foglalkozni. „Ehhez sok dolog nem kell, például arctalan terror, fenyegetés. A gumibot-logika megbicsaklik a tanárok, diákok és szülők ellenállásán” – mondta. Majd hozzátette: „Miniszter úr, miniszterelnök úr, egy rossz hírem azért lenne Önök felé: Ezt a generációt elvesztették”.
A Tanárok a tanárokért mozgalom képviselője, Berta Beáta a félelemről beszélt, illetve arról, hogy a ma pedagógusai élni akarnak és nem félni. Az oktatás felügyelői azonban ellenséget látnak a tanárokban. A Karinthyban dolgozó tanár hat kollégáját távolították el a héten rendkívüli felmentéssel. – Tovább nem akarunk csendben élni és szégyenkezni – hangsúlyozta. De mártírok sem akarnak lenni, pedig a hatalom megmutatta, ha nem maradnak csendben, akkor sorra leszedi őket. – De nem hagyjuk – jelentette ki, mire a tömeg ütemesen skandálta, hogy „nem hagyjuk”. Véleménye szerint most kell cselekedni, mert bizonytalan számú tanárt még el lehet távolítani, ha hagyják. Mozgalmuk elhatározta, hogy megvédi a levadászott kollégákat.
Sajnos Molnár Áronék "slammelgetését" nem tudták mellőzni
– Ha egy hitvány kormány huzamosabb ideig megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba – ezt már Pankotai Lili mondta (ahogy ő is, más is szeret ezekkel a gondolatokkal Széchenyire hivatkozni, de legalább egy okos tanárember vagy kiművelt ballib "tényellenőrző" felvilágosíthatná, hogy a "legnagyobb magyar" nem mondott ilyet - a szerk.), aki Molnár Áronnal állt a színpadon (miért jó a tanároknak ilyen alakokkal együtt mutatkozni? - a szerk.), egymásnak felelgetve slammelgettek az oktatásról, a kirúgott tanárokról és a propagandáról. Hozzátette, a hatalom nem foglalhatja el az iskolákat, nem veheti el a diákoktól a gondolkodást. A tanárok és a diákok együtt alkotják a jelent. 
Közben a Blikk tudósítója szerint egészen a Deák térig megtelt Bajcsy-Zsilinszky út a tüntetőkkel.
Zoom
Fotó: Bődey János / Telex
Színpadra lépett Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika, fizika és biológia szakos tanára, a Tanítanék Mozgalom alapítója, valamint Törley Katalin, és kitértek a Belügyminisztérium sokak által kritizált kérdőívére is. „Azért tiltakozunk, mert az oktatás romokban hever, és ezért önök a felelősök” – üzenték a kormánynak. A kirúgások mögött nincs logika szerintük, csak megtorlás és próbálják a tanárok ellen hergelni a társadalmat. „Most is tömegoszlatásra készítik fel a rendőröket” – tették hozzá.
Utánuk mind a 13 kirúgott tanár a színpadra lépett: „Folytassátok, folytassuk a harcot. Tartsatok ki!”, mondták az embereknek. Közülük Palya Tamás, a Kölcsey volt tanára feltette a kérdést: „Kinek volt jó ez? Jól járt a mi kirúgásunkkal a közoktatás?” Végül József Attila szavaival fejezte be a beszédet: „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”
Palya Tamás után a többiek is üzentek néhány mondatban a diákoknak, a szülőknek és a kollégáknak: megköszönték eddigi kiállásukat és további ellenállásra buzdítottak. 
A tüntetés hivatalosan este 7 óra 10 perckor véget ért, elhangzott a Mi vagyunk a Grund című szám, utána a tömeg elindult haza. 
Előzmények
A szombati demonstráció előzménye, hogy a Belügyminisztérium közleményben jelentette be szerdán, nyolc tanárt kirúgnak polgári engedetlenség miatt. Csak a Karinthy Frigyes Gimnáziumból hat, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból és az Eötvös József Gimnáziumból egy-egy tanárt bocsátottak el. A Belügyminisztérium indoklásában arról is írt, hogy a tanárok jogtalan munkamegtagadása miatt sérül a gyerekek tankötelezettségének teljesülése. Korábban ugyanezért bocsátották el a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát is. 
A Karinthy helyzete azért speciális, mert eddig ennyi tanárt egy iskolából nem küldtek el a polgári engedetlenség miatt. És azért is, mert az itt tanító tanárok aktívan és látványosan kiálltak az oktatás jövőjéért az elmúlt hónapokban. 
A szerdai kirúgások mindenkit megdöbbentettek, azóta országszerte több száz tanár jelentette be, hogy beszünteti a munkát, ülősztrájkok zajlottak több helyen, a Karinthy Frigyes Gimnáziumban pedig csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el, mert a kirúgottak és a tiltakozók száma együttesen már akkora volt, ami nem tette lehetővé a működést. 
Pénteken több százan tüntettek a Külső-Pesti Tankerületi Központ épülete előtt, amely a Karinthy fenntartója, ráadásul pénteken a gimnázium újabb hét tanárának küldtek figyelmeztető levelet. 
A Tanárok a Tanárokért mozgalom összesítése szerint csütörtökön és pénteken 26 vidéki és 62 fővárosi intézményben összesen 840 pedagógus kezdett munkabeszüntetésbe. Hétfőtől pedig még több iskolában még nagyobb számban kezdenek majd engedetlenségi akciókba.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a tüntetés ideje alatt ezúttal is bekapcsolta az úgynevezett gyülekezési jogi forródrótját (+36 30 722 3356), ahol az esetleges jogsértésekkel kapcsolatos megkereséseket fogadták.
Frissítés: Képgaléria
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom