Köztudomásúan csak az USA-ban használtak gázkamrákat. Amikor bevezették az alkalmazásukat, azt azzal indokolták, hogy sokkal humánusabbak a korábbi (akasztásos) módszernél. A pikantériája a dolognak az, hogy a kivégzés során a halál okozója az a ciángáz (hidrogén-cianid), ami akkor szabadul fel, amikor a gázkamrában lévő egy vagy két kénsavval töltött tartályba kálium-cianid pasztillákat juttatnak (és amelynek gyilkolásra történő felhasználásával a nácikat vádolták). Ez egy heves reakciót eredményez és nagyságrendekkel gyorsabban kerül a levegőbe a halálos gáz, mintha a holokauszt-mítoszban szereplő módon, pusztán Zyklon-B pasztillákat szórnának a padlóra.

Jelenleg még 5 államban is lehetséges gázkamrában ciángázzal történő kivégzés, azonban a méreginjekciót most előnyben részesítik. Hozzáteszem, ezeknek a kivégzéseknek is a gázkamrák szolgálnak helyszínül. De hogy valami összefüggés mégis legyen a németek és a gázkamra között, el kell mondani, hogy az utolsó ciános likvidálás egy német állampolgárhoz kapcsolódik. Walter LeGrand-ot 1992-ben ítélték halálra, az ítéletet pedig 1999. március 03-án hajtották végre Arizónában. Az ő haláltusája 18 percig tartott a felgyorsított ciángázépződés mellett.

Néhány, az USA-ban gyártott filmben szerepel gázkamrás kivégzés. A tudomásom szerint legjobban sikerült ilyen jelenet az 1958-ban készült I Want to Live! c. alkotásban tekinthető meg, amelynek van egy 1983-as remake-je is.

Ebben szépen végigkövethető a procedúra, illetve szemügyre vehető egy valódi gázkamra is. A filmet az 1955. június 03-án a kaliforniai San Quentin börtönben kivégzett Barbara Graham története ihlette. A főszerepet Susan Hayward alakította, aki ezért megkapta a Filmakadémia Legjobb Színésznőnek járó díját is. A filmet egyébként a zsidó Robert Wise rendezte, aki még a kivégzésről készült filmfelvételt is megtekintette, minél hitelesebb legyen a prezentáció.

Kapcsolódó: Egy kis gázkamra-abszurd a "szemtanúk" és a hivatalos holotörténészek előadásában