Eljött az idő, amikor Djurcan istenség, aki az egyik szomorú sorsú nép főistene volt, kinézett az Istenek Termének ablakán, mert a nevét hallotta lentről. Látta ő, hogy a nép, amelynek ő volt a főistene, nem elégedett, és nem éppen áldó hálálkodással emlegeti az isteni nevet, azt, hogy Djurcan.
Djurcan istenség a Karvalyorrú Ősistenek Tanácsától kapta az erőt, hogy itt uralkodhasson.
Ez akkor történt, amikor a karvalyorrú ősistenek a „Média Nyájas Átka” és annak lovasai, Balau és a Heti Hetes segítségével rózsaszín ködöt borítottak az emberek egy részének elméjére, akik imádni kezdték Djurcant. Ő lett hát a főisten és egyben az emberi szenvedés istene.
Mivel az idők kezdetétől fogva másképpen akarták elérni az emberek pusztulását, az istenek két táborba osztva nyomorították a népet. Az egyik tábort, akik Djurcan isten mellett állottak, a főisten asszonya, Topref istenasszony, Véres istenség, akit azért neveztek így, mert az Istenek Termének folyosóin járva öklelte halomra az embereket, továbbá más kisebb istenek alkották.
A másik oldal, akiket Kokka isten vezetett, aki a szegénység istene volt, Ánges asszonyból, a malacképű istennőből, aki ezen állat képében járt az emberek között, és aki az emberek megbetegítésének istene volt, Démiszk nagyúrból, és más kisebb istenekből állott. Démiszk nagyúr aki az istenek kegyeltje volt, a legnagyobb város ura, aki azért volt felelős, hogy a Nagy Város poros útjait lyukakkal szórja tele és az ott élőkre egy életre szomorúságot bocsásson. Ő volt az, aki olyan nagy sárga férgeket is a Nagy Városba hozatott, amik az utakat járva elnyelték az embereket, és csak miután a bendőjeikben, a szellőzetlen forróságban szenvedtek, azután engedte szabadon őket.
Mikoron a karvalyorrú ősistenek látták, hogy a nép lázong, és már csak alig néhányan áldoznak Djurcannak, és a cserépdarabok nagy részére azt vésték, hogy „Djurcan takarodj!”, akkor a főisten kezdett kiesni legfőbb ősistenek kegyeiből, és egyre inkább Kokka élvezte a támogatásukat. Amikor Djurcan az ő tiszteletére állított templomban zengett a követőinek, és azt zengte, hogy Ánges istennőt letaszítja a trónjáról, akkor a karvalyorrú ősistenek végleg Kokkához pártoltak. Ezen felbuzdulva Kokka isten, a szegényítő istenség haragra gerjedt, és azzal fenyegette meg a főistent, hogy akkor minden kisebb istene felhagy nyomorúságos tevékenységével. Ekkortájt az éterben a két csoport között sűrűn cikáztak a villámok…
Djurcan, a karvalyorrú istenek hatalmától tartva, akik más országok és más népek istenei is voltak, az isteni lakban búslakodik. Még asszonya, Topref istenség sem tudja felvidítani, aki máskülönben egy letűnt kor régi isteneinek leszármazottja, Aprau ősi istenség vére csörgedez az ereiben. Talán még ma is Djurcan a búsuló főisten, hacsak a karvalyorrúak meg nem vonták tőle a hatalmat, vagy ha a felnyílt szemű emberek összefogva el nem kergették a földjükről.
Tibeerius
Djurcan istenség a Karvalyorrú Ősistenek Tanácsától kapta az erőt, hogy itt uralkodhasson.
Ez akkor történt, amikor a karvalyorrú ősistenek a „Média Nyájas Átka” és annak lovasai, Balau és a Heti Hetes segítségével rózsaszín ködöt borítottak az emberek egy részének elméjére, akik imádni kezdték Djurcant. Ő lett hát a főisten és egyben az emberi szenvedés istene.
Mivel az idők kezdetétől fogva másképpen akarták elérni az emberek pusztulását, az istenek két táborba osztva nyomorították a népet. Az egyik tábort, akik Djurcan isten mellett állottak, a főisten asszonya, Topref istenasszony, Véres istenség, akit azért neveztek így, mert az Istenek Termének folyosóin járva öklelte halomra az embereket, továbbá más kisebb istenek alkották.
A másik oldal, akiket Kokka isten vezetett, aki a szegénység istene volt, Ánges asszonyból, a malacképű istennőből, aki ezen állat képében járt az emberek között, és aki az emberek megbetegítésének istene volt, Démiszk nagyúrból, és más kisebb istenekből állott. Démiszk nagyúr aki az istenek kegyeltje volt, a legnagyobb város ura, aki azért volt felelős, hogy a Nagy Város poros útjait lyukakkal szórja tele és az ott élőkre egy életre szomorúságot bocsásson. Ő volt az, aki olyan nagy sárga férgeket is a Nagy Városba hozatott, amik az utakat járva elnyelték az embereket, és csak miután a bendőjeikben, a szellőzetlen forróságban szenvedtek, azután engedte szabadon őket.
Mikoron a karvalyorrú ősistenek látták, hogy a nép lázong, és már csak alig néhányan áldoznak Djurcannak, és a cserépdarabok nagy részére azt vésték, hogy „Djurcan takarodj!”, akkor a főisten kezdett kiesni legfőbb ősistenek kegyeiből, és egyre inkább Kokka élvezte a támogatásukat. Amikor Djurcan az ő tiszteletére állított templomban zengett a követőinek, és azt zengte, hogy Ánges istennőt letaszítja a trónjáról, akkor a karvalyorrú ősistenek végleg Kokkához pártoltak. Ezen felbuzdulva Kokka isten, a szegényítő istenség haragra gerjedt, és azzal fenyegette meg a főistent, hogy akkor minden kisebb istene felhagy nyomorúságos tevékenységével. Ekkortájt az éterben a két csoport között sűrűn cikáztak a villámok…
Djurcan, a karvalyorrú istenek hatalmától tartva, akik más országok és más népek istenei is voltak, az isteni lakban búslakodik. Még asszonya, Topref istenség sem tudja felvidítani, aki máskülönben egy letűnt kor régi isteneinek leszármazottja, Aprau ősi istenség vére csörgedez az ereiben. Talán még ma is Djurcan a búsuló főisten, hacsak a karvalyorrúak meg nem vonták tőle a hatalmat, vagy ha a felnyílt szemű emberek összefogva el nem kergették a földjükről.
Tibeerius
