Olvasónk írja:
Látszólag, amolyan fideszes, álnemzeti módon betiltották a rendezvényüket, majd a Széna téren a rendőrség keblére ölelte őket, a gyülekezésükhöz védelmet biztosítottak, közben pedig helyettük, a környéken fellelhető, az antifa módszer szerint, a ruházatuk alapján beazonosítottnak vélt magyar hazafiakat vegzálták, igazoltatták, majd ezután védelmezőn szépen felkísérték a hazai és a köztük megbúvó gyilkos nemzetközi terroristákat a várba, ahol biztosították nekik a fideszesen betiltott rendezvényüket. Közben megengedték nekik, hogy illegálisan plakátoljanak, és felmatricázzák a környéket.
Hogy nehogy véletlenül is azonosíthassa őket bárki, természetesen engedélyezték számukra azt is, hogy jogellenesen a rendezvényen eltakarják az arcukat. Egyetlen esetben láttam igazoltatni őket, amikor a Németországból idehívott, és éppen akciózni induló terrorista egységük után egy hazafi nyíltan és a lehető legfeltűnőbben filmezve utánuk eredt, és ezzel késztette a rendőröket cselekvésre. Ezeket viszont tényleg hosszasan átvizsgálták, majd elengedték. A rendezvény után elkísérték őket a metróhoz, bár nagyjából szabadon maguktól szétszéledtek.
Csak a négy súlyos gyilkossági kísérlet és egy sikertelen támadás, a magyarság felháborodása, valamint a terroristákkal a színfalak mögötti összejátszás nyilvánvalóvá válása késztette végül az álnemzeti cionista kormányt arra, hogy négy terroristát mégiscsak elkapjanak, hogy az agyhalott híveiknek mégis legyen valamit mutatni, amivel tovább folytatható a vég nélküli kábításuk.
Természetesen, mint ahogy az elmúlt évek zsidó terrorista támadásai esetében, amelyeket teljesen megúsztak, Orbánék valószínűleg most is arra fognak törekedni, hogy ne érje őket nagyobb retorzió, mint amennyire rákényszerülnek. Azt gondolom, amennyiben tényleg nem számolnak most már le végleg az antifákkal, a hazafiak lesznek kénytelenek ezt elvégezni, de akkor Orbánék arcáról is le fog fagyni a mosoly!
Korábban írtuk: