Mondanivalóm kifejtése érdekében vessünk egy pillantást rám, tárjuk fel, ki is vagyok én. Közel fél éve raboskodok börtönben annak gyanújával, hogy tagja vagyok a Magyarok Nyilai szervezetnek, mi több, én készítettem a robbanószerkezeteket. Még tart a büntetőeljárás, így erről az ügyről itt és most nem, csak esetleg majd valamikor később beszélek.

Félek, hogy ha már most kiteregetném az ártatlanságomat bizonyító lapokat, a bírósági tárgyalásig túl sok idejük lenne megtorpedózni azokat. Gyanúm az ellenem szóló bizonyíték-gyártásra vonatkozóan nem alaptalan, hiszen volt már rá példa, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a Magyarok Nyilai próbarobbantását ábrázoló videóként mutatott be a sajtónak egy olyan felvételt, amelyről később bebizonyosodott, hogy semmi köze a Magyarok Nyilaihoz. Azt hiszem, joggal tartok attól, hogy nem minden álbizonyíték fog ilyen könnyen és nyilvánvalóan lelepleződni, így ártatlanságom mostani bizonygatásával nem kívánok tippeket adni arra vonatkozóan, hogy mely állításaim cáfolására kezdjenek újabb hamis bizonyítékok gyártásába.

Adódik a kérdés, hogy ha ártatlan vagyok, akkor miért vagyok börtönben. Talán magyarázatul szolgál erre egy másik ügyben játszott szerepem, amelyről a következőkben mesélek. Foglalkozásomat tekintve számítástechnikus lévén, én voltam az, aki a Budaházy György és Toroczkai László által életre hívott Hunnia internetes megjelenését biztosító számítógépes rendszer működtetését irányítottam. A Hunnia részét képező Razzia kezdeményezés révén robbant ki a Sukoró-botrány. Az én felügyeletem alatt készített és üzemeltetett Razzia internetes oldalra érkezett egy ismeretlen személytől a bejelentés, ami a gyanús telekcsere ügyletre irányította a figyelmünket.

Az érdekesnek ígérkező bejelentésre Budaházy György és néhány segítője eredt a nyomába ennek a „nyomozásnak”, és az eredményeképpen született egy cikk, ami idén tavasszal a Szent Korona Rádió és Kuruc.info internetes híroldalakon jelent meg.

Talán még emlékeznek, néhány éve volt egy botrány, aminek az volt az alapja, hogy a Magyar Nemzet napilap két újságíróját a titkosszolgálat dolgozói felkeresték azt követően, hogy a helyszínen érdeklődtek a titkosszolgálatokat felügyelő akkori miniszter, Szilvásy György Lesencefaluban épülő nyaralójával kapcsolatban. Ehhez hasonló történt a sukorói telekcsereügyletről szóló cikk kapcsán is, a titkosszolgálat munkatársai ezúttal is felléptek, természetesen nem a cikk által leleplezett korrupciós ügy szereplőivel szemben, hanem a Szent Korona Rádió Egyesület elnökét keresték fel otthonában.

A bevallottan hazánk felvásárlására, s ily módon a meghódításunkra törő zsidók helyi hatalombitorlói gyorsan reagáltak, a Sukoró-ügy tavaszi kirobbanását követően már május közepén a börtönben találtam magam. Azóta mások mellett Budaházy György és az a lány is sorstársam lett, aki a Szent Korona Rádió internetes híroldalára a Sukoró-ügyről szóló cikket kitette.

A Sukoró-botrány lényege röviden a következő: van egy Joav Blum nevű zsidó, aki a szintén zsidó Ronald S. Lauder és más befektetők képviseletében az albertirsai és pilisi telkeit a Velencei-tó partján lévő telekre cserélte, hogy ott a helyiek tudta és beleegyezése nélkül egy hatalmas kaszinóvárost építsen King's City (Királyok Városa) néven.

A beruházást a kormány kiemeltté nyilvánította, ezzel kapcsolatban a legmagasabb kormányzati körhöz tartozók egyeztettek a befektetőkkel. A Pest megyei telkek értékbecslésével a Perfectum Kft.-t bízták meg, amely a kétszáz milliót sem érő telkeket több mint hétszáz millióra értékelte. Nem mellékes, hogy ennek a Perfectum Kft.-nek a vezetője nyolc évvel ezelőtt (az akkori Fidesz-kormány idején!) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő elődjének, az ÁPV Rt.-nek volt a vezetője.

A magyar államot közel hatszázmillió forinttal megkárosító telekcsereügyletre a nemzeti ellenállás és a hozzánk fordult névtelen bejelentő fellépése következtében derült fény, s ennek a nyilvánosság elé tárásnak köszönhetően kerül majd sor valamikor a telekcsere-szerződés érvénytelenítésére. Egyéb eddigi eredményeink mellett ebben az esetben is sikerült megakadályoznunk a magyar nemzet megkárosítását, igaz, ezúttal aránytalanul nagy árat fizettünk érte.

Foglaljuk össze a fentiek tükrében, ki is vagyok én valójában? Egyike vagyok a nemzeti ellenállás egyéneinek, a tisztességesen elvégzett polgári foglalkozásom mellett a szabadidőm és saját anyagi erőforrásaim terhére felléptem a magyar nemzetet megkárosító és az országot felvásárolni szándékozó zsidó tőke és az őket szolgaként kiszolgáló magyar kormány ellen. Nem csak okoskodtam, nem csak jártattam a számat, nem csak dühöngtem, elégedetlenkedtem, hanem társakat kerestem, s közösen cselekedtünk, tettünk is a magyar nemzet, mindannyiunk érdekében. Így, és ezért kerültem én börtönbe.

A következőkben egy képzeletbeli, ám a valóságtól nem túlságosan elrugaszkodott történetet mesélek el, ami alapján képet alkothatunk majd egy börtönőrről. A megismerését követően elvégezhetjük majd az összehasonlítást a között, hogy ki vagyok én, és ki a börtönőr, az olvasó pedig eldöntheti, hogy melyikünk példáját tartja többre és esetleg követésre érdemesnek.

A börtön épületének alagsorában van egy üzlethelyiség, amelyben a fogvatartottak különböző korlátozásokkal kéthetente vásárolhatnak. Bár jelképesen szólva a légynek sem ártottam, a zsidók és a kormány ellensége lévén a legmagasabb őrzési fokozatba soroltak, ami azzal jár, hogy a zárkán kívül csak őrbilincsben és kettős kísérettel közlekedhetek, az intézeten kívül pedig még lábbilincset is rám tesznek. Mindeközben kétajtós szekrényméretű hústornyok, akik rablás, gyilkosság és egyéb erőszakos bűncselekmények gyanújával ülnek, néhány igazán ritka kivételtől eltekintve, mindenféle mozgáskorlátozás nélkül közlekedhetnek. A biztonsági előírásban nincs említve kivétel, de eddig még egyetlen börtönőrnek sem jutott eszébe, hogy a derékszíjszerű övhöz hozzábilincselt kézzel küldjön fürdéskor a zuhany alá, magától értetődőnek tartják az övbilincs levételét a fürdőhelyiségben. Az ügyvédi beszélőben, telefonáláskor, és a vásárlás idejére szintén szoktak könnyíteni annyit, hogy szabaddá teszik egyik kezemet, így téve lehetővé, hogy jegyzetelhessek, tárcsázhassak, vagy hogy válogathassak a megvásárolható termékek közül.

Ilyen előzményekkel került sor a legutóbbi kiétkezésre, idebent így nevezik a vásárlási lehetőséget. A főszereplő börtönőr részéről, akit a hajviselete alapján nevezzünk Elvisnek, már a készülődéskor elhangzott egy rosszmájú megjegyzés:

- Elég lesz egy szatyor, úgyis csak fejenként egy perc áll a rendelkezésükre.

Az üzlethelyiségbe érve odatartom felé az övhöz bilincselt kezem.

- Mi az? - kérdezte.

- Szeretném, hogy szabaddá tegye a kezem, jobbkezes vagyok - feleltem.

- Azt nem lehet! - jött az elutasító közlés.

Annyit még tudni kell, hogy a börtönben nem illik hivatkozni a korábbi könnyítésekre, mert ezzel a korábban szívességet tevőt árulná el az ember, így én sem hivatkoztam arra, hogy eddig mindig lehetett, hanem ehelyett így szóltam:

- Ez esetben nem kívánok élni a vásárlási lehetőséggel.

A sima bilincs csak azt akadályozza meg, hogy a két kéz egymástól függetlenül mozogjon, úgy még úgy ahogy le lehetne bonyolítani a vásárlást. Az övhöz bilincselt kézzel viszont képtelenség emberhez méltó módon vásárolni, mozgásomban ilyen módon korlátozva csak megalázóan nevetséges mozgások közepette lettem volna képes válogatni és pakolni.

- Miért nem? - kérdezte.

- Mert méltóság is van a világon! - vetettem oda a szavakat dacosan kihúzva magam, felemelt fejjel, határozottan a szemeibe nézve, közben egész testemben remegve a felháborodás szülte idegességtől. Elvis erre kissé zavarba jött és sajátos mentegetőzésbe kezdett:

- Van, amit és amikor lehet, van amit nem, most nem lehet - mondta kioktatóan.

- Nem érdekelnek a kifogásai! - hangzott az öntudatlanul kimondott gondolatom.

Zokon vette, s ellenségesen, alpári módon reagált:

- Engem sem érdekel, ha nem vásárol, legalább kevesebbet szarik!

- Szégyellje magát! - szaladt ki a számon az illetlen szóhasználat szülte feddés.

- Vegye tudomásul, jelenteni fogom, hogy tiszteletlenül beszélt a felügyelettel - pattant ki belőle a fenyegetőzés.

- Még én voltam tiszteletlen?- kérdeztem vissza számon kérően, pattanásig feszült idegekkel, ugrásra készen, hajszálnyira attól, hogy bilincsbe verve is lerohanjam, s alaposan megleckéztessem. Szerencsére sikerült türtőztetnem magam, de egy halk, sziszegve magam elé morgott megjegyzésen már nem tudtam úrrá lenni, s kiböktem:

- Hülye zsidóbérenc!

Egy pillanatra mindenki megdermedt, síri csend lett. Elvis először megdöbbent, aztán magyarázkodásba kezdett. Olyasmiket mondott, hogy ő nem zsidóbérenc, ellenkezőleg, ő a másik oldalon áll, vállalja, hogy utálja a zsidókat. Én is közbevetettem még, hogy ha utálja, akkor miért szolgálja őket, de a részletekre már nem emlékszem, akkorra már se nem látok – se nem hallok idegállapotba kerültem.

Ezen a ponton búcsút intve a történetnek, próbáljuk meg összefoglalni, hogy kicsoda is Elvis? Foglalkozását tekintve börtönőr. Alapjában véve semmi baj nincs a börtönőr szakmával. A társadalom egészségügyileg károsodottjait az ápolók gondozzák, a gazdaságilag elesetteket a szociális munkások segítik, az erkölcsileg eltévelyedettekkel pedig a börtönőrök dolgoznak. Az egyazon országhatáron belül élő emberek egymással együttműködnek, összetett társadalmi rendszert tartanak fenn, az együttélés szabályait megszegőkkel szemben fellépnek, az ilyen eseteket kivizsgálják, és a bűnösöket rövidebb-hosszabb időre börtönbe zárják. Az egész lényege, hogy a jók zárják börtönbe a gonoszakat. A börtönőr a jó emberek oldalán áll, a börtönbüntetésre ítélt gonosztevővel szemben erkölcsi fölényt élvez, ez az erkölcsi fölény jogosítja őt fel arra, hogy a másik, erkölcsileg bukott embert jogaiban korlátozza. Ez így rendben van, az ilyen alapon végzett börtönőri munka ugyanolyan tisztességes, mint bármilyen egyéb foglalkozás.

Baj akkor van, ha felborul a rend, ha a dolgok összekuszálódnak. Képzeljük el, hogy az egészségeseket adják gondozás végett az ápolók kezére, és a szociális munkások a lakhellyel és megélhetéssel rendelkezőket viszik a hajléktalan szállásra. Ugyanilyen képtelenség, ha nem nagyobb, amikor bűnöző csoportok kaparintják meg a hatalmat, és nem minden bűnözőt küldenek a rácsok mögé, csak azokat, akiket versenytársnak tekintenek.

Megalkotója minden bizonnyal viccnek szánta a „ne lopj, ne csalj, mert a kormány nem tűri a konkurenciát!” felszólítást, de alighanem a valóság ihlette. Igazán súlyossá akkor válik a helyzet, amikor már annyira feje tetejére áll a világ, hogy a hatalmat bitorló bűnözők zárják börtönbe a jókat, azokat akik megkísérlik leleplezni vagy megakadályozni a gaztetteiket.

A börtönőr nem gép, hanem ő is ember. Ezért elvárható tőle, hogy ne legyen közömbös számára, a jókat szolgálja azzal, hogy a gonoszakat őrzi, vagy fordítva, a gonoszokhoz tartozik, s a jókat (is) rácsok mögött tartja. Egyetlen ember sem mondhat le az erkölcsi mérlegelésről. Az nem nevezhető embernek, akinek mindegy, hogy az anyját, a testvérét, a jókat őrzi, egyvalami érdekli csak, hogy az őrzésért járó zsoldot felmarkolhassa. Az ilyen nem ember, hanem egy aljas pribék.

Térjünk vissza a mi Elvisünkhöz, és végezzük el a velem való összehasonlítást. Én az vagyok, aki szembeszállt a hazát felvásárolni és a magyar nemzetet megkárosítani akaró zsidóval. Elvisnek börtönőrként azért kell engem őriznie, övbilincsben, ütésre készen tartott gumibottal a kezében kísérgetnie, mert az a gyanú merült fel velem szemben, hogy társaimmal többször megtámadtuk a világuralomra törő zsidók hazai helytartóit, a csalással, milliók megtévesztése révén megkaparintott és brutális erőszak árán megtartott hatalom bitorlóit, s állítólag fel akartuk őket robbantani.

Akárhogy nézzük is, én a hatalombitorlókkal és a zsidókkal szemben helyezkedek el. Aki pedig engem láncra ver, rabságban tart, az mindenképpen velem szemben, azaz a hatalombitorlókkal és a zsidókkal egy oldalon áll. Ha meggyőződésből teszi ezt és azonosul velük, akkor közéjük tartozik, ellenségem nekem és a magyar nemzetnek. Ha pusztán a fizetség miatt engedelmeskedik nekik és szolgálja őket, akkor pribék, zsidóbérenc.

Szeretném, ha a börtönőrök, akik engem és társaimat őriznek, nem a hatalombitorlók és a zsidók emberei lennének, nem is zsidóbérenc pribékek, akik pusztán éhbérért a saját szüleiket, édes- és nemzettestvéreiket is készek őrizni. Azt szeretném, ha ők is a magyar nemzet hívei lennének, olyan jó magyar emberek, akik egykori tisztességes foglalkozását mára teljességgel tönkretették, arra kényszerítve őket, hogy a bűnözők mellett a saját nemzetükért küzdőket, a legértékesebb magyar nemzettestvéreiket is fogva tartsák. Elvis! Amikor olyan helyzetbe hoz a hatalom, hogy a sajátjaidat kell rabságban tartanod, ahhoz hogy neked és családodnak legyen mit ennetek, az olyan, mintha személy szerint őket etetné meg veled. Nem tűrheted tovább, hogy sajátjaidat felfaló kannibállá alacsonyítsanak le, hiszen neked is van lelkiismereted, benned is magyar szív dobog! A tieid közé kell tartoznod, a sajátjaidat kell szolgálnod, nem a nemzetednek mérhetetlen károkat okozó zsidókat és helytartóikat. Én elhiszem neked, Elvis, hogy szoros érzelmi szálak fűznek nemzetedhez, hogy te is utálod a zsidókat, hogy a sajátjaid, a magyar nemzet oldalán szeretnél felsorakozni. Most rajtad a sor, hogy felismerd, mi ketten egy és ugyanazon az oldalon állunk, hogy mindkettőnket ugyanaz az ellenség nyomorgat, engem éppen általad.

E felismerést követően meg kell változtatnod a viselkedésedet velem szemben, hisz a társainkat nem tartjuk fogva, nem bilincseljük meg, biztonsági vizsgálat címén tiltott tárgy után kutatva nem dúljuk fel az ágyát és szekrényét, nem teszünk rosszmájú megjegyzéseket, és nem panaszoljuk be őket. Ha közös ellenségeink ármánykodása miatt másként nem tudod biztosítani a magad és családod megélhetését, csak úgy ha tovább szolgálod őket, akkor engedélyt és bocsánatot kell kérned tőlem azért, amiért szükségből látszólag úgy teszel, mintha az ellenségem lennél és a hatalmat szolgálnád. Ez a látszattevékenység azonban pusztán a látszat fenntartásához szükséges mértékig terjedhet, s világos kell legyen számodra, hogy az így adódó kivitelezések miatt nem én tartozok hálával neked, hanem fordítva, te nekem, amiért a látszat érdekében tett intézkedéseidet elviselem. Ellenkező esetben valóban az ellenségem vagy, és ténylegesen a hatalmat szolgálod, amiért én - azt gondolom, hogy teljes joggal - mélységesen megvetlek, egy alávaló zsidóbérenc pribéknek tartalak és nevezlek.

A romagyilkosságok gyanúsítottjainak előzetes letartóztatásakor az MTI fényképésze, Koszticsák Szilárd készített egy olyan képet, amelyen az egyik gyanúsítottat az autóba tessékelő különleges rendőrségi alakulathoz tartozó fekete ruhás, maszkos rendőr csuklóján jól kivehető a rovásírás jeleket ábrázoló tetoválás. Ez a kép a Népszabadságban és a HVG augusztus 29-i számában is megjelent. Aki rovásírás-jeleket tetováltat a testére, az nyilván nemzeti rockot is hallgat, s talán éppen együtt mormolja a Kárpátia zenekarral: „Esküszöm a magyar Szent Koronára, hogy az ellenséggel soha, a legkisebb egyetértésbe sem bocsátkozom”, aztán kikapcsolja a zenelejátszót, vagy hazamegy a koncertről, és másnap már a zsidók irányította bábkormány szolgálatában pénzért, korai nyugdíjlehetőségért hazafiak elfogásában vesz részt.

Olyan börtönőr is bilincselt már meg, aki a kulcsokat nagy-magyarországos kulcstartón tartotta. Van, aki Kárpátia-dalt, vagy éppen a Romantikus Erőszak „100 % magyar” című dalát fütyörészi, miközben fogva tart. Nem egy közülük tudja, mert elpanaszoltam nekik, hogy az ügyész rosszindulatából kifolyólag a fél éves fogva tartásom alatt mindössze egy alkalommal, fél órára találkozhattam a szerelmemmel, levél is csak kettő érkezett tőle, ő pedig az én levelem fénymásolt, csonkított változatát kapta kézhez, a telefonos kapcsolattartási lehetőség nincs számomra engedélyezve. Mégsem akadt akárcsak egy is a börtönőrök közül, aki felajánlotta volna, hogy üzenetet visz a hozzátartozóimnak. Gyalázat!

Addig, amíg a rovásírás-jeleket magán viselő, nemzeti érzelmű, hazafias zenét hallgató személyek is maradéktalanul kiszolgálják a hatalmat, s a fizetségért készek elfogni és fogva tartani a hazafiakat, lehetünk bármilyen sokan is az úgynevezett nemzeti oldalon, nem megyünk vele semmire. A szabadidős tevékenységként űzött hazafiság fabatkát sem ér. Nem lehet heti 40-48 órát a hatalom szolgálatában tölteni, és csak a fennmaradó időben viselkedni, élni a magyar nemzet tagjaként. Vagy a nemzettestvérem vagy, bajtársam, aki segít a bajban, és sosem, semmi pénzért, senkinek a parancsára sem emel kezet rám, vagy az árulóm, az ellenségem, aki méltatlan arra, hogy rovásírásos jeleket viseljen magán, nagy-magyarországos kulcstartót hordjon, vagy hogy hazafias dalokat fütyörésszen.

Aki továbbra is az ellenségemként használja, s ezáltal meggyalázza az említett nemzeti értékeket, szimbólumokat, az vegye tudomásul, hogy számon lesz kérve: a Nagy-Magyarországot ábrázoló kulcstartót illetéktelenül hordozó és a szent jeleket magán viselő kéz bárddal választatik el a méltatlan testtől, a hazafias zenét hallgató és azt fütyörésző áruló fülébe és szájába forró ólom öntetik. Szörnyen hangzik, de máskülönben igazság és rend nem lesz itten. A férgesének hullnia kell, hogy az egésze megmaradhasson.

„Isten előtt ki-ki bűne szerint, 
méltó módon elszámoltatik. 
Nem marad semmi véka alatt, 
mi megtörtént a nap alatt. 
S tüzes paripákon jön el, élet és halál. 
Bizony mondom néktek, DÖNTSE EL MINDENKI, HOGY HOL ÁLL!”

Szaszka, 2009. november 9.

U.I..: Mivel a hazafi nem tűrte szó nélkül Elvis felháborító viselkedését, fegyelmi eljárás indult ellene, és magánelzárást kapott büntetésül. Nem megerősített információk szerint a maximumot, 30 napot szabtak ki rá.