Január 29-én írtuk: A zsidó sajtó még a réztolvaj cigányokból is képes "magyar gazdasági menekülteket" varázsolni
Alig egy héttel később a Zsindex is felfedezte a hírt, akkor is egy bulvárlapban. És ezzel a talmudi gyönyörrel tálalják a nyilvánvaló hazugságot, ötször írva le azt, hogy 'magyar':
Újabb magyar siker: Dánia is megismerkedett a kábeltolvajlássalHárom magyar férfit állítanak bíróság elé Koppenhágában, miután egy hét alatt hatszor állt le az elővárosi közlekedés azért, mert összesen 900 méternyi rézkábelt loptak el, írja a Bors.A magyar kábeltolvajok akár hatéves börtönbüntetést is kaphatnak, de az ügy kimenetele bizonytalan, ugyanis Dániában eddig még senkit nem ítéltek el ilyesmi miatt. A dán főváros polgárai igencsak meglepődtek, amikor bemondták a vasútállomásokon, hogy kábellopás miatt nem közlekednek a vonatok, ugyanis ez a bűncselekményfajta ismeretlen volt az országban. A koppenhágai elővárosi vonatokon naponta 350 ezer ember közlekedik.A dán hatóságok a lopások után az összes fémátvevő telepet meglátogatták, és találtak is olyan rézkábeleket, amelyek a vasúthálózatot szolgálták ki. A három magyar férfi a 900 méternyi kábel ellopásával 108 ezer dán korona, vagyis 4,5 millió forint értékű kárt okozott.Frissítés: Egy Dániában élő olvasónk tájékoztatása szerint nem teljesen igaz, hogy ismeretlen lett volna idáig a kábellopás az országban. Mint dán lapokra hivatkozva írta, 2014-ben 173 esetben volt kábellopás a hálózatokon, az elkövetők 80 százaléka kelet-európai volt, köztük a magyarokon kívül litvánok, szlovákok és románok.
Frissítés: a másik fajzsidó lap, a HVG is gyorsan felzárkózott, ők sem akarnak kimaradni a gazdanép-gyalázásból:
Magyarok lopták a kábelt Koppenhágában – a dánok még nem láttak ilyetHáromtagú magyar banda bénította meg többször is az elővárosi vonatközlekedést a dán fővárosban. Egy héten hatszor is álltak miattuk a vonatok. Bíróság elé állították őket, akár hat évet is kaphatnak a Dániában eddig precedens nélküli ügyben.Több száz méter rézkábelt lopott el Koppenhága környéki vasútvonalakról egy magyar bűnbanda. A három magyar férfit már bíróság elé állították. Összesen 108 ezer korona (kb. 4,5 millió forint) értékben loptak – értesült a Bors koppenhágában élő magyaroktól.A három vádlottat akár hat év börtönre is ítélhetik, de eddig még nem ítéltek el senkit ilyesmi miatt.A kábellopás miatt egy időre megbénult az elővárosi vonatközlekedés, amit 350 ezeren vesznek igénybe nap mint nap Koppenhágában. A dánok értetlenül álltak a számukra eddig ismeretlen jelenség előtt: valaki kábeleket lop, hogy aztán koronára váltsa a hulladéktelepen. Egy hét alatt hatszor álltak a vonatok a sorozatos lopások miatt.A hatóságok végül a hulladéktelepeket végiglátogatva akadtak a gyanúsítottak nyomára.A dán lapok nem írták meg, hogy magyarokról van szó, de árulkodó, hogy a hatóságok magyar tolmácsot kértek a kihallgatásokra.
2. frissítés: a Zsindex egyszerűen nem bír betelni a magyarmocskolás élvezetével, Facebookon "tovább is fejlesztették" már: