A TEV honlapján értékeli, hogyan viselkedik a magyar állam a pofátlan követeléseik ügyében. Közleményükben megsimogatják a Pesti Központi Kerületi Bíróság buksiját az Orosházi-ügyben hozott ítélet miatt (véleménynyilvánításért közmunka), de "problémásnak tartják", hogy Holokamu rovatunkat még mindig nem tudták betiltatni, az ebben szereplő írások ugyanis érezhetően sok kényelmetlen pillanatot okoztak nekik.
Zoom
Kordokumentumnak is jó az alábbi szöveg, melyben egy maroknyi követelőző idegen dicséri vagy meginti egy egész ország intézményrendszerét a saját kizárólagos szempontjai alapján...
Holokauszttagadás – technikai okok miatt megtűrve?
A Tett és Védelem Alapítványt (TEV) üdvözli a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn nyilvánossá váló döntését, mely szerint nem jogerős ítéletében 300 óra közérdekű munkára ítélte azt a férfit, akit egy nyilvános beszédében elhangzottak miatt Holokauszttagadással vádoltak meg. A szervezet ugyanakkor problémásnak látja, hogy egy szélsőséges gondolatokat terjesztő oldal, a kuruc.infó „Holokamu” nevű aloldalát, mely kifejezetten Holokauszttagadó írások közzétételére „szakosodott” a mai napig nem sikerült elérhetetlenné tenni, technikai problémákra hivatkozva.
2012-ben a XIV. kerületi 56-osok terén a “Horthy Miklós kormányzó becsületéért” címmel meghirdetett nyilvános demonstráción olvasott fel olyan össze nem függő idézeteket a most elítélt férfi, melyekkel azt próbálta igazolni, hogy nem volt Holokauszt. A megismételt eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat nem jogerős ítéletében bűnösnek mondta ki, és 300 óra közérdekű munkára ítélte. A TEV üdvözli a döntést, és mindent meg fog tenni a jövőben is annak érdekében, hogy a Holokauszt borzalmait tagadó eszmék ne terjedhessenek hazánkban.
Ezzel a céllal összefüggésben a TEV, még 2013-ban tett feljelentést, melynek célja a kuruc.infó nevű szélsőséges eszméket hirdető portál „Holokamu” aloldalának elérhetetlenné tétele volt. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség kezdeményezte is az aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét a nemzetiszocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt, majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. június 11-i jogerős döntésével elrendelte az elérhetetlenné tételt.
Mivel a portál szervere az Amerikai Egyesült Államokban található, így a bíróság jogsegély keretében az Igazságügyminisztérium közvetítésével megküldte a kérést az USA illetékes szervének. Tekintettel arra, hogy a jogsegélyben kért elérhetetlenné tétel nem vezetett eredményre, a Bíróság értesítette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot (NMHH) a kuruc.info „Holokamu” aloldalának végleges elérhetetlenné tételéről.
A Bíróság éa az NMHH között lezajlott többszöri levélváltás eredményeként annyit sikerült tisztázni, hogy technikai problémák miatt nem képes a Hatóság az aloldal elérhetetlenné tételére. Ugyan az NMHH-nál azóta megvalósult technikai fejlesztéseknek köszönhetően jelenleg már megoldható lenne az aloldal elérhetetlenné tétele, azonban ez is csak azokban az esetekben, amikor nem a főoldalról kattint valaki a holokauszttagadó tartalmakra, máskülönben az egész oldal válna elérhetetlenné.
A TEV álláspontja szerint jogerős Bírósági ítélet végrahajtására meg kell találnia az állami szerveknek azt a megoldást, mely megnyugtatóan pontot tehet az 5 éve zajló ügy végére. Megengedhetetlen az a helyzet, melyben mindenfajta jogkövetkezmény nélkül lehet jogerős bírósági ítéleteket kijátszani és azok végrehajtását homályos technikai nehézségekre való hivatkozással elodázni.
Eddig tehát a zsidó követelőzés. Addig is, amíg megpróbálják megtalálni a technikai megoldást, javasoljuk Bodnáréknak, próbálkozzanak a hagyományos módszerrel:
Zoom