A Historica zenekar 2011. március 12-én a bukaresti Ady Endre líceumba tervezett fellépését a szervezők március 4-én, egy héttel a fellépés előtt egy szűk szavú levélben lemondták. Bár az okokat nem közölték, a zenekar szombati közleményében azt írja, sejthető, hogy politikai nyomás áll a történtek mögött.
Amíg mások, a magyar fővárosban december elsején – nem egyszer a magyar kormány részvételével – nyugodtan parádézhatnak, addig a magyar nemzeti ünnepen az ott élő magyar közösségnek még ünnepelni sem lehet - írja a zenekar.
Mi nem akartuk a bukaresti Nemzeti Színházat kibérelni, nem akartuk provokálni az ott élő őslakosokat, és nem azt akartuk megünnepelni velük, hogy elvettünk tőlük valamit, amihez nekünk semmi közünk. A mi nemzeti ünnepünk nem mások javainak az elbitorlásának az ünnepe, hanem a sajátunk megtartásáé - szögezi le a Historica.
Az együttes elnézést kér mindenkitől, akik ezen az alkalmon részt vettek volna, és mindazoktól akik ezért utaztak volna ilyen messzire.
A zenekar közleményében megerősíti: habár anyagilag bizonytalanná vált erdélyi utazásuk, de a többi fellépésüket, minden körülmények között megtartják
Várunk mindenkit szeretettel a kézdivásárhelyi koncertünkön! Mindenkire szükség van! - zárul a dokumentum.
(MTI)