Mind a mai Magyar Nemzet, ill. Magyar Hírlap megírta, hogy Kolompár Orbán, természetesen, büntetett előéletű és nyolc általánost végzett. Tisztára, mint a népe.
“Valamiért” a Népszabadság mai, hosszú (lett volna hely erre is…) cikkéből (“Kolompár Orbán adminisztratív tévedései”) ez az aprócska, de annál fontosabb információ hiányzik. Nesze neked korrekt tájékoztatás…A lap az első számú, MSZP-s cigányvezető nyolc általános iskolai végzettségéről is mélyen hallgatott. Ki érti ezt…

Alább a Magyar Nemzet általunk szkennelt cikke. (Ez azt is jelenti, hogy, természetesen, nálunk olvasható az legelőször a világhálón.)

Bíróság előtt Kolompár 
Nálunk, romáknál a családi tradíció nagyon erős — védekezett a kisebbségi vezető  

Elsősorban a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette került szóba azon a tegnapi első tárgyaláson, amelyen az Országos Cigány Önkormányzat elnökének, Kolompár Orbánnak, valamint öt vádlott-társának kellett a Kecskeméti Városi Bíróság elé állnia. Az említett bűntetten túl jelentős értékre elkövetett sikkasztás és magánokirat-hamisítás a vád velük szemben. Kolompár adminisztratív tévedéseknek nevezte azokat a hiányosságokat, amelyek alapján vádat emeltek ellene egy állami támogatás felhasználása kapcsán.  

Érdekes adalékok derültek ki Kolompár Orbán és öt társa  egyesített két büntetőügyének tegnapi nyitótárgyalásán a cigány kisebbségi önkormányzatiság első számú vezetőjének személyéről. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke saját bevallása szerint nyolc általánost és egy földmérő tanfolyamot végzett. Emellett már két ízben is büntetve volt: először orvhalászatért, majd garázdaságért. - Nem érzem magam bűnösnek - jelentette ki a tárgyalásra többládányi irattal érkező OCÖ-elnök. A büntetőper egyik ügye a szintén Kolompár Orbán által elnökölt Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet 2006-2007 közötti tevékenységére vonatkozik, a másik az OCÖ 2003-2004 közötti gazdálkodására. Utóbbiban a vádirat szerint nemcsak arról van szó, hogy Kolompárék megszegték a számvitelről szóló törvényben előírt valódiság és világosság követelményét, hanem az elnök 2004 őszén többször arra utasította az OCÖ pénztárát, hogy különböző összegeket fizessen ki neki - utólagos elszámolásra. A vádirat értelmében több mint ötmilliót vett fel úgy, hogy később nem számolt el vele, illetve vissza sem fizette azt. Innen adódik a jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetet sikkasztás bűntettének, illetve a számvitel rendjének megsértése vétségének a vádja. Ezt az ügyet azonban most még nem tárgyalták. 

Hamis dokumentumok, fiktív bizonylatolás - ezek voltak a kulcsfogalmai a tegnapi tárgyalásnak, melyen az elsőrendű vádlott Kolompárt hallgatták meg. Az előzmény: Kolompár kiskunmajsai roma szervezete 2005-ben 13,079 ,illió forintos támogatást nyert el zártkörű meghívásos pályázaton az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA). A szervezet ezzel egy roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására vállalkozott. A cigány pályázati nyertesek azonban csak 7,2 milliót tudtak lehívni a vissza nem térítendő támogatásból, mert időközben az OFA elállt a szerződéstől. A vád szerint a benyújtott bizonylatok valótlan tartalmúak voltak, korántsem tükrözték a rajtuk feltüntetett gazdasági tevékenységeket. A tárgyaláson hosszan taglalták egy fénymásoló-vásárlás ügyét. A vádirat értelmében a gépet nem a programvégrehajtó szervezet közgyűlése által kijelölt cég szerezte be, hanem Kolompárék családi cége, a Zor Kft. E cég ügyvezetője a harmadrendű vádlott, Kolompár Orbánné. Elhangzott: a gép korábban került a szervezet birtokába, mint amely napra szólóan leszámlázták, és hasonlóan különös módon a lekönyvelés a legkorábbi dátumú, ráadásul a fénymásoló ára eltér nemcsak a pályaműben tervezettől, de a valódi vételártól is. Kolompár Orbán azt állította, családi cége sosem fizettette ki a roma szervezettel a beszerzett fénymásolót. Arra a kérdésre, miként történhetett, hogy a projekt beruházásait a roma szervezet elnökének családi cége végezhette el, Kolompár öntudatosan úgy válaszolt: „Nálunk, romáknál a családi tradíció nagyon erős." Az OCÖ-elnök a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének vádja ellen azzal is védekezett: a rendszerből egy fillér sem került ki, a lehívott pályázati pénzt bérekre, járulékokra fizették ki, az OFA-t viszont beperelték, mert szerintük jogtalanul bontotta fel a szerződést.