Számtalanszor beszámoltunk már arról, hogy orvosaink menekülnek a cigányok lakta településekről. Nem, nem csupán azért, mert eleve pénzügyileg is élve temeti magát el az, aki oda megy. Az a legkisebb dolog, hogy cigóktól – természetesen – hálapénzt nem kap a nemcigány orvos. A gyerekei, családja sorsáról nem is beszélve – ezek közé az előemberek közé kellene őket iskolába járatni. Ki az, aki erre vágyik, ki az, aki a saját gyerekének (ennyire) rosszat akar?
Aztán: azért se mennek cigánylakta falvakba, településekre orvosok, amit jól tudunk: szegínromákok előszeretettel lincselik, verik (az egyik legújabb támadás Sümegen; a régebbi esetekre plusz hivatkozások vannak a cikkben), gyilkolják (lásd néhai Földessy Máriát) a nem fajtabeli orvost. (Akarattal nem írunk magyart: mint az alábbi cikkből kiderül, még az arab származásúak életét is pokollá teszik.) Még az a legenyhébb eset, hogy éjszakánként nem hagyják aludni: folyamatosan zavarják, felkeltik, vélhetően olyan piszlicsáré “problémák” miatt is, mint például a gyomorrontás. Költői kérdés: ilyen esetben egy magyar felverné az orvost, vagy elismerné, hogy ő is ember, és neki is szüksége van pihenésre, alvásra? (Kapcsolódó idézet a cikkből: “A telefonom éjjel-nappal szólt, a többórás egybefüggő alvásról le kellett szoknom. Korábban soha nem dohányoztam, negyvenöt évesen itt szoktam rá, mert a cigaretta segített ébren maradni. Nagyon rövid idő alatt erős dohányos lettem.” Ezt is kapja az az orvos, akit szerencsétlensége cigányfaluba vet… Kinek kell ez? Ki akarja 10-20 évvel megrövidíteni a saját életét?)
A Népszabadság már tudósított arról, hogy az immár színcigány településre, Tiszabőre, lasszóval sem lehet orvost fogni. Természetesen ezer másik, hasonló falu van, amely hasonló cipőben jár.
A cikk az orvosok menekülésének, továbbállásának (fent vázolt) okát (deviánscigány-“kultúra”) nem nevezi néven. Szép látleletét adja viszont annak, hogy egy ilyen, erősen mokkafertőzött településen milyen is az orvos élete, és hogy mekkora a fluktuáció - lásd hetekkel(!) a megérkezésük után “rejtélyes módon” kereket oldó dokik esetét. Vajon miért léptek meg? Addig bírták csak az embertelen munkakörülményeket, az antiszociális, verekedő, óbégató, szó szerint tetves, szaros cigányokat, akik annyira nincsenek tekintettel az orvos magánéletére, hogy még éjjel háromkor is felverik, ha fáj a hasuk? Mindezen okokat, természetesen, nem nevezi meg egyenesen a lap – a sorok között olvasva azonban csak kiderül, miért nem akarnak orvosok menni ilyen helyekre.
Az anyag utolsó három bekezdés talán a legfontosabb. Idézgessünk: “különösen a kisebbség ellátása jelent komoly kihívást. A gyermekorvosi körzetet öt év alatt két olyan kolléga hagyta el, akit Prügyön a rendelés alatt fizikai atrocitás ért.” Nos, erről beszéltünk – cigóink válogatás nélkül verik, ütik az érdekükben dolgozó(!) orvosokat. Nem csoda, hogy, ahogy a cikk is írja, a “prügyi körzeti orvos emlékszik olyan esetre, amikor a betöltetlen gyermekorvosi állás iránt érdeklődő kolléga a rendelő elől fordult vissza, hogy köszöni szépen, eleget látott.” (Gyengébbek kedvéért: deviánscigó-hegyeket látott). Ahogy az sem, hogy a szintén mokkafertőzött Taktakenézre sem találnak orvost, immár négy (!) éve – még lasszóval sem… Sebaj, majd küldünk helyettük cigány politológusokat (a Fidesz Balogh Artúrja jó lesz, tessék mondani?), romológusokat, szociológusokat, azokkal úgyis Dunát lehet rekeszteni, ha már értelmes, alkotó, a társadalom számára hasznos egyetemeken (legfőképp: orvosi, műszaki) mutatóban sincs cigány. Biztosan “jó” orvos lesz belőlük.
Az eredeti írás:
Szabó doktor betegei
Szabó István kenézlői háziorvos egyszemélyes autója leengedett ablakokkal parkol a faluközpontban a rendelő előtt. A citromsárga Suzuki afféle mozgó rendelőként szolgál: a csomagtartó dobozaiban kisebb műszerek és alapvető gyógyszerek kaptak helyet, a hátsó ülés táskái az infúziós palackokat rejtik, míg az autó szélességéhez méretezett házi gyártású állvány az ülések előtt fekszik.
A felszerelésre bárhol szükség lehet. A legközelebbi ügyeleti központ Sárospatakon, kórház Sátoraljaújhelyen van. Volt, amikor egy időben két, életveszélyes állapotba került beteghez hívták, és neki döntenie kellett, melyiküket hagyja magára a mentő megérkezéséig. Akkor kapóra jött a nála lévő infúziós készlet, egy fulladó fiatalember állapotát sikerült vele stabilizálni. A másik beteg, egy idős aszszony, később a kórházban elhunyt. Máskor azt kellett eldöntenie, gégemetszést hajt-e végre egy gyermeken, és megvárja a mentőt, vagy maga próbál eljutni vele a kórházba. Végül félúton találkoztak a mentővel, épp időben tudta átadni nekik a beteget.
Szabó doktor munkanapja Vissen kezdődik, ahol évek óta helyettesít. A sürgős betegek ellátása után Kenézlőn rendel, majd a hét három napján még visszamegy Vissre is. Egy időben Zalkodon is helyettesített, így naponta 160-180 beteget vizsgált meg, de be kellett látnia, hogy közben eljutott fizikai teljesítőképessége határáig.
- Kilenc és fél éven át folyamatosan szolgálatban voltam, nappal rendeltem, délután négytől 8-ig ügyeletet adtam, mert nem volt kivel megosztani a feladatot - mondja. - Eleinte Kenézlőn laktunk a szolgálati lakásban, de a feleségem nem találta helyét, beköltözött Sárospatakra a gyerekekkel. Éjjelente sokáig felébredtem, és az üres házban bámultam a plafont. A családomat akkor láttam, amikor meglátogattak, mert én nem hagyhattam el a körzetet, hétvégén sem. Kenézlőn ezernégyszázan laknak, Vissen hétszáz körül. A telefonom éjjel-nappal szólt, a többórás egybefüggő alvásról le kellett szoknom. Korábban soha nem dohányoztam, negyvenöt évesen itt szoktam rá, mert a cigaretta segített ébren maradni. Nagyon rövid idő alatt erős dohányos lettem.
Két és fél éve újjászervezték az orvosi ügyeletet a Sárospatakhoz tartozó tizenhat településen. Szabó István a kenézlői szolgálati lakásból Sárospatakra költözött, ahol éjjelente már nem kopogtatnak az ablakon, ha orvosra van szükség.
Az Országos Alapellátási Intézet nyilvántartása szerint az országban harminckét, öt évnél hosszabb ideje betöltetlen háziorvosi körzet található. A harminckét körzet negyvenhárom ellátandó települést jelent. Ezeken a hiányzó orvos helyettesítése jelenthet átmenetinek nevezett megoldást. A helyettesítő orvos olykor ötven-hatvan kilométert is autózik egy-egy rendelésért.
Györgytarlón kilenc éve üresedett meg az orvosi rendelőhöz tartozó szolgálati lakás, a településen azóta helyettesítő orvosok váltják egymást. Oláh István polgármester emlékei szerint kilenc év alatt a következők történtek:
- Néhány hónapig a Vissen lakó orvos járt ki Györgytarlóra, de mire megszokták volna az emberek, elköltözött. Majd megegyeztünk egy nyugdíjas orvosssal, de a működési engedélyét éppen visszavonta az ÁNTSZ. Azután egy arab orvossal állapodtunk meg, aki másfél év után egyik napról a másikra továbbállt. Akkor megkérdeztem a kenézlői orvost, nem tudna-e elvállalni minket is. Innen szakítottunk egy órát, onnan egyet, azután bejelentettük az ÁNTSZ-nél, hogy Szabó doktor helyettesít Györgytarlón is. A tisztiorvos csóválta a fejét, hogy Szabó Pista nem lehet egyszerre két faluban, mivel Viss és Györgytarló mellett Zalkodon is helyettesít, miközben Kenézlőn rendel. Végül a vajdácskai orvossal kötöttünk szerződést, hetente háromszor ő rendel a településen. Nem jön messziről, Vajdácska alig tizenhat kilométer.
Györgytarló száznyolcvan aktív korú lakójából nyolcvan állandóan segélyből él, az önkormányzatnak nincsenek szabad forrásai. Testületi ülésen olykor felvetődik, hogy tanulmányi szerződést kellene kötni egy orvostanhallgatóval, de a tandíj költségeit egyszerűen nem tudja kigazdálkodni a település.
- Jogszabály írja elő, így rendszeresen hirdetjük a betöltetlen orvosi állást - mondja Oláh István. - 2002 decemberében Budapestről jelentkezett egy orvos. December 15-én be is költözött a szolgálati lakásba. Harmincegyedikén már nem volt itt, úgy eltűnt, azt se tudjuk, hová ment.
A hátrányos helyzetű borsodi települések nem túl vonzók a távolról érkező orvosok számára. Bazsó Péter nyugdíj mellett dolgozó prügyi körzeti orvos emlékszik olyan esetre, amikor a betölteten gyermekorvosi állás iránt érdeklődő kolléga a rendelő elől fordult vissza, hogy köszöni szépen, eleget látott.
- Tavaly nyugdíjas lettem, de föl sem merült, hogy visszavonuljak -, mondja Bazsó Péter - különösen, amikor kiderült, hogy százhúszezer forint a nyugdíjam. Ügyeletet már nem vállalok, de helyettesítek Taktakenézen, és a két település együtt épp elég munkát ad, különösen a kisebbség ellátása jelent komoly kihívást. A gyermekorvosi körzetet öt év alatt két olyan kolléga hagyta el, akit Prügyön a rendelés alatt fizikai atrocitás ért.
- Havonta 32 ezer forintot fizetünk csak azért, hogy a nálunk helyettesítő nyugdíjas orvost ne osszák be éjszakai ügyeletre, a ráeső alkalmakat oldják meg máshonnan behívott doktorokkal - mondja Molnár Tibor taktakenézi polgármester. - Négy éve modern egészségházat építettünk pályázati pénzből, orvost azonban sem a felnőtt-, sem a gyermekrendelőbe nem kapunk. Az utóbbi időben öt hirdetést adtunk fel, de meg sem csörrent a telefonom. Attól tartok, nem is fog, amíg a finanszírozási rendszerben valamilyen többlet juttatással el nem ismerik a hátrányos helyzetű településeken végzett munkát.
(Romhányi Tamás)
Aztán: azért se mennek cigánylakta falvakba, településekre orvosok, amit jól tudunk: szegínromákok előszeretettel lincselik, verik (az egyik legújabb támadás Sümegen; a régebbi esetekre plusz hivatkozások vannak a cikkben), gyilkolják (lásd néhai Földessy Máriát) a nem fajtabeli orvost. (Akarattal nem írunk magyart: mint az alábbi cikkből kiderül, még az arab származásúak életét is pokollá teszik.) Még az a legenyhébb eset, hogy éjszakánként nem hagyják aludni: folyamatosan zavarják, felkeltik, vélhetően olyan piszlicsáré “problémák” miatt is, mint például a gyomorrontás. Költői kérdés: ilyen esetben egy magyar felverné az orvost, vagy elismerné, hogy ő is ember, és neki is szüksége van pihenésre, alvásra? (Kapcsolódó idézet a cikkből: “A telefonom éjjel-nappal szólt, a többórás egybefüggő alvásról le kellett szoknom. Korábban soha nem dohányoztam, negyvenöt évesen itt szoktam rá, mert a cigaretta segített ébren maradni. Nagyon rövid idő alatt erős dohányos lettem.” Ezt is kapja az az orvos, akit szerencsétlensége cigányfaluba vet… Kinek kell ez? Ki akarja 10-20 évvel megrövidíteni a saját életét?)
A Népszabadság már tudósított arról, hogy az immár színcigány településre, Tiszabőre, lasszóval sem lehet orvost fogni. Természetesen ezer másik, hasonló falu van, amely hasonló cipőben jár.
A cikk az orvosok menekülésének, továbbállásának (fent vázolt) okát (deviánscigány-“kultúra”) nem nevezi néven. Szép látleletét adja viszont annak, hogy egy ilyen, erősen mokkafertőzött településen milyen is az orvos élete, és hogy mekkora a fluktuáció - lásd hetekkel(!) a megérkezésük után “rejtélyes módon” kereket oldó dokik esetét. Vajon miért léptek meg? Addig bírták csak az embertelen munkakörülményeket, az antiszociális, verekedő, óbégató, szó szerint tetves, szaros cigányokat, akik annyira nincsenek tekintettel az orvos magánéletére, hogy még éjjel háromkor is felverik, ha fáj a hasuk? Mindezen okokat, természetesen, nem nevezi meg egyenesen a lap – a sorok között olvasva azonban csak kiderül, miért nem akarnak orvosok menni ilyen helyekre.
Az anyag utolsó három bekezdés talán a legfontosabb. Idézgessünk: “különösen a kisebbség ellátása jelent komoly kihívást. A gyermekorvosi körzetet öt év alatt két olyan kolléga hagyta el, akit Prügyön a rendelés alatt fizikai atrocitás ért.” Nos, erről beszéltünk – cigóink válogatás nélkül verik, ütik az érdekükben dolgozó(!) orvosokat. Nem csoda, hogy, ahogy a cikk is írja, a “prügyi körzeti orvos emlékszik olyan esetre, amikor a betöltetlen gyermekorvosi állás iránt érdeklődő kolléga a rendelő elől fordult vissza, hogy köszöni szépen, eleget látott.” (Gyengébbek kedvéért: deviánscigó-hegyeket látott). Ahogy az sem, hogy a szintén mokkafertőzött Taktakenézre sem találnak orvost, immár négy (!) éve – még lasszóval sem… Sebaj, majd küldünk helyettük cigány politológusokat (a Fidesz Balogh Artúrja jó lesz, tessék mondani?), romológusokat, szociológusokat, azokkal úgyis Dunát lehet rekeszteni, ha már értelmes, alkotó, a társadalom számára hasznos egyetemeken (legfőképp: orvosi, műszaki) mutatóban sincs cigány. Biztosan “jó” orvos lesz belőlük.
Az eredeti írás:
Szabó doktor betegei
Szabó István kenézlői háziorvos egyszemélyes autója leengedett ablakokkal parkol a faluközpontban a rendelő előtt. A citromsárga Suzuki afféle mozgó rendelőként szolgál: a csomagtartó dobozaiban kisebb műszerek és alapvető gyógyszerek kaptak helyet, a hátsó ülés táskái az infúziós palackokat rejtik, míg az autó szélességéhez méretezett házi gyártású állvány az ülések előtt fekszik.
A felszerelésre bárhol szükség lehet. A legközelebbi ügyeleti központ Sárospatakon, kórház Sátoraljaújhelyen van. Volt, amikor egy időben két, életveszélyes állapotba került beteghez hívták, és neki döntenie kellett, melyiküket hagyja magára a mentő megérkezéséig. Akkor kapóra jött a nála lévő infúziós készlet, egy fulladó fiatalember állapotát sikerült vele stabilizálni. A másik beteg, egy idős aszszony, később a kórházban elhunyt. Máskor azt kellett eldöntenie, gégemetszést hajt-e végre egy gyermeken, és megvárja a mentőt, vagy maga próbál eljutni vele a kórházba. Végül félúton találkoztak a mentővel, épp időben tudta átadni nekik a beteget.
Szabó doktor munkanapja Vissen kezdődik, ahol évek óta helyettesít. A sürgős betegek ellátása után Kenézlőn rendel, majd a hét három napján még visszamegy Vissre is. Egy időben Zalkodon is helyettesített, így naponta 160-180 beteget vizsgált meg, de be kellett látnia, hogy közben eljutott fizikai teljesítőképessége határáig.
- Kilenc és fél éven át folyamatosan szolgálatban voltam, nappal rendeltem, délután négytől 8-ig ügyeletet adtam, mert nem volt kivel megosztani a feladatot - mondja. - Eleinte Kenézlőn laktunk a szolgálati lakásban, de a feleségem nem találta helyét, beköltözött Sárospatakra a gyerekekkel. Éjjelente sokáig felébredtem, és az üres házban bámultam a plafont. A családomat akkor láttam, amikor meglátogattak, mert én nem hagyhattam el a körzetet, hétvégén sem. Kenézlőn ezernégyszázan laknak, Vissen hétszáz körül. A telefonom éjjel-nappal szólt, a többórás egybefüggő alvásról le kellett szoknom. Korábban soha nem dohányoztam, negyvenöt évesen itt szoktam rá, mert a cigaretta segített ébren maradni. Nagyon rövid idő alatt erős dohányos lettem.
Két és fél éve újjászervezték az orvosi ügyeletet a Sárospatakhoz tartozó tizenhat településen. Szabó István a kenézlői szolgálati lakásból Sárospatakra költözött, ahol éjjelente már nem kopogtatnak az ablakon, ha orvosra van szükség.
Az Országos Alapellátási Intézet nyilvántartása szerint az országban harminckét, öt évnél hosszabb ideje betöltetlen háziorvosi körzet található. A harminckét körzet negyvenhárom ellátandó települést jelent. Ezeken a hiányzó orvos helyettesítése jelenthet átmenetinek nevezett megoldást. A helyettesítő orvos olykor ötven-hatvan kilométert is autózik egy-egy rendelésért.
Györgytarlón kilenc éve üresedett meg az orvosi rendelőhöz tartozó szolgálati lakás, a településen azóta helyettesítő orvosok váltják egymást. Oláh István polgármester emlékei szerint kilenc év alatt a következők történtek:
- Néhány hónapig a Vissen lakó orvos járt ki Györgytarlóra, de mire megszokták volna az emberek, elköltözött. Majd megegyeztünk egy nyugdíjas orvosssal, de a működési engedélyét éppen visszavonta az ÁNTSZ. Azután egy arab orvossal állapodtunk meg, aki másfél év után egyik napról a másikra továbbállt. Akkor megkérdeztem a kenézlői orvost, nem tudna-e elvállalni minket is. Innen szakítottunk egy órát, onnan egyet, azután bejelentettük az ÁNTSZ-nél, hogy Szabó doktor helyettesít Györgytarlón is. A tisztiorvos csóválta a fejét, hogy Szabó Pista nem lehet egyszerre két faluban, mivel Viss és Györgytarló mellett Zalkodon is helyettesít, miközben Kenézlőn rendel. Végül a vajdácskai orvossal kötöttünk szerződést, hetente háromszor ő rendel a településen. Nem jön messziről, Vajdácska alig tizenhat kilométer.
Györgytarló száznyolcvan aktív korú lakójából nyolcvan állandóan segélyből él, az önkormányzatnak nincsenek szabad forrásai. Testületi ülésen olykor felvetődik, hogy tanulmányi szerződést kellene kötni egy orvostanhallgatóval, de a tandíj költségeit egyszerűen nem tudja kigazdálkodni a település.
- Jogszabály írja elő, így rendszeresen hirdetjük a betöltetlen orvosi állást - mondja Oláh István. - 2002 decemberében Budapestről jelentkezett egy orvos. December 15-én be is költözött a szolgálati lakásba. Harmincegyedikén már nem volt itt, úgy eltűnt, azt se tudjuk, hová ment.
A hátrányos helyzetű borsodi települések nem túl vonzók a távolról érkező orvosok számára. Bazsó Péter nyugdíj mellett dolgozó prügyi körzeti orvos emlékszik olyan esetre, amikor a betölteten gyermekorvosi állás iránt érdeklődő kolléga a rendelő elől fordult vissza, hogy köszöni szépen, eleget látott.
- Tavaly nyugdíjas lettem, de föl sem merült, hogy visszavonuljak -, mondja Bazsó Péter - különösen, amikor kiderült, hogy százhúszezer forint a nyugdíjam. Ügyeletet már nem vállalok, de helyettesítek Taktakenézen, és a két település együtt épp elég munkát ad, különösen a kisebbség ellátása jelent komoly kihívást. A gyermekorvosi körzetet öt év alatt két olyan kolléga hagyta el, akit Prügyön a rendelés alatt fizikai atrocitás ért.
- Havonta 32 ezer forintot fizetünk csak azért, hogy a nálunk helyettesítő nyugdíjas orvost ne osszák be éjszakai ügyeletre, a ráeső alkalmakat oldják meg máshonnan behívott doktorokkal - mondja Molnár Tibor taktakenézi polgármester. - Négy éve modern egészségházat építettünk pályázati pénzből, orvost azonban sem a felnőtt-, sem a gyermekrendelőbe nem kapunk. Az utóbbi időben öt hirdetést adtunk fel, de meg sem csörrent a telefonom. Attól tartok, nem is fog, amíg a finanszírozási rendszerben valamilyen többlet juttatással el nem ismerik a hátrányos helyzetű településeken végzett munkát.
(Romhányi Tamás)
Ajánló: Cigánykérdés cigányúton - Megdöbbentő történetek (x)
