Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozott Robert Levinson, aki csaknem hét évvel ezelőtt tűnt el Iránban - közölte pénteken egybehangzóan a The Washington Post című napilap és az AP hírügynökség.
A sajtóhoz eljutott iratok és név nélkül nyilatkozó amerikai és külföldi illetékesek szerint Levinson egy hivatalosan jóvá nem hagyott hírszerző küldetést hajtott végre, amikor 2007 márciusában az Iránhoz tartozó, a csempészek paradicsomának tartott Kis szigeten nyoma veszett. Az amerikai hivatalos kommunikáció szerint a férfi - aki a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyugalmazott ügynöke volt - magánemberként, üzleti útra utazott az iszlám köztársaságba.
Robert Levinsont CIA-elemzők egy csoportja fizette, amelynek nem volt felhatalmazása arra, hogy önálló kémtevékenységet folytasson és terepen ügynöki munkát végeztessen. Ennek lelepleződése után botrány robbant ki a kémszervezetnél, ezt azonban a közvélemény elől sikerült elleplezni.
A csoport tagjai közül hármat 2008-ban elbocsátottak, további hetet pedig fenyítésben részesítettek. A CIA bocsánatot kért és 2,5 millió dollárt fizetett az eltűnt férfi családjának, hogy elkerülje a bírósági eljárást.
Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője pénteken kijelentette, hogy Levinson az eltűnésekor nem állt a kormány alkalmazásában. A szóvivő "nagyon felelőtlennek" nevezte a sajtóközléseket és rámutatott, hogy a kormányzat még mindig dolgozik a férfi kiszabadításán, és még mindig folyamatban van az a vizsgálat, amely azt kívánja kideríteni, hogy mit keresett Kisen a volt FBI-ügynök.
Robert Levinson hollétéről sorsáról az amerikai hivatalos szervek három év óta semmit sem tudnak. Noha az Egyesült Államok hatóságai megvizsgálták a terroristákhoz és a drogcsempészekhez vezető szálakat is, a legtöbb szakértő egyetért azzal, hogy a volt FBI-ügynököt vagy Irán tartja fogva, vagy Teheránnak tudomása van a hollétéről. A fogva tartóknak ugyanakkor feltehetően tudomásuk van Levinson és a CIA kapcsolatról.
A család utoljára 2010-ben és 2011-ben kapott ismeretlenektől róla készült videó és fotófelvételeket. A fényképeken - az első guantánamói rabokhoz hasonlóan - narancssárga kezeslábasban, megláncolva ábrázolták a férfit. Levinson egy papírt tartott a kezében, amely szerint már negyedik éve raboskodik, és amelyen az a kérdés is szerepelt, hogy nem akarják vagy nem tudják kiszabadítani. A The Washington Post szerint az FBI megállapította, hogy a fotókat Afganisztánból küldték, de nem tudni, hogy azok hol készülhettek.
Hillary Clinton akkori külügyminiszter 2011 áprilisában hivatalosan kérte Teherán segítségét Levinson felkutatásához.
A lapnak nyilatkozó informátorok nem zárják ki, hogy Levinson, aki nem örvendett jó egészségi állapotnak, belehalhatott a kínvallatásba. Ez az elmélet magyarázatot adhat arra, hogy Irán a kétoldalú kapcsolatokban bekövetkezett felmelegedés ellenére miért nem szolgáltatott róla használható információkat az Egyesült Államoknak.
Az AP már 2010 óta tudja, hogy Levinson a CIA-nak dolgozott, de kormányzati kérésre eddig három alkalommal állt el a közléstől.
Korábban írtuk: Az amerikai külügyminiszter szerint néhány nap múlva folytatódhatnak a tárgyalások az iráni atomprogramról
Néhány nap múlva folytatódhatnak az iráni atomprogramról szóló tárgyalások – mondta az amerikai külügyminiszter pénteken. John Kerry Izraelben nyilatkozott újságíróknak az iráni kérdésről a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren.
"Haladunk, de úgy gondolom, hogy elértünk egy olyan pontra a tárgyalásokban, ahol a tárgyalóknak szükségük van arra, hogy konzultáljanak, megálljanak egy pillanatra" – mondta az amerikai diplomácia vezetője.
"Abból kell kiindulnunk, hogy a megbeszélések a következő napokban folytatódnak" – tette hozzá.
Az iráni szakértői csoport csütörtökön éjszaka megszakította az ország atomprogramjáról szóló, három nappal korábban kezdődött bécsi tárgyalásokat a nagyhatalmakkal. Tagjai hazaindultak, hogy konzultáljanak a teheráni vezetőkkel.
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója szintén azt mondta, hogy a bécsi tárgyalások mihamarabbi folytatására számít. Szóvivője, Michael Mann közölte, hogy a négynapos bécsi tárgyalások után a szakértőket konzultációra visszarendelték az egyes fővárosokba.
A tárgyalások megszakításáról beszámoló IRNA iráni hírügynökségben idézett illetékes nem adott magyarázatot a lépésre, de hírügynökségek emlékeztetnek, hogy az Egyesült Államok csütörtökön feketelistára tett újabb kéttucatnyi vállalatot és magánszemélyt az Irán ellen hozott gazdasági szankciók megsértése miatt.
Az amerikai kormánynak ezt a döntését Irán és Oroszország is bírálta.
John Kerry a tel-avivi repülőtéren arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok továbbra is próbál a nyomára akadni egy Iránban hét éve eltűnt amerikai állampolgárnak, Robert Levinsonnak. A miniszter ugyanakkor kitérő választ adott, amikor arról kérdezték, hogy a férfi valóban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozott-e az eltűnésekor.
Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint Levinson egy engedély nélküli hírszerző akcióban vett részt Iránban.
(MTI)