A helyi rendőrök végre kimondták: a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások mögött nagyrészt Szíriából származó, nemrég regisztrált menedékkérők állnak - közölte csütörtökön a Die Welt. Most pedig annak, aki behívta őket az országba, szépen fel kellene állnia, vállalni a felelősséget, és nagyon gyorsan eltűnni a süllyesztőben. Csakhogy neki más a küldetése...

A rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint több mint száz rendőrségi feljelentést tettek annak kapcsán, hogy fiatal, többnyire ittas, külföldi származású férfiak fenyegettek, szexuálisan zaklattak vagy kiraboltak az újév beköszöntét ünneplő nőket a kölni dóm közelében.
A szilveszter éjszaka a helyszínen intézkedő rendőrök beszámolója a támadók kiléte kapcsán több tekintetben is szembemegy a rendőrség által hivatalosan közölt információkkal. Wolfgang Albers, a helyi rendőrség vezetője korábban azt mondta, az elkövetők egy nagyjából ezer fős csoportból kerültek ki, akik "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".
A rendőrök ezzel szemben, vezetőjüket cáfolva a Die Weltnek úgy nyilatkoztak, közel száz személyt igazoltattak a kölni dóm közelében szilveszter éjszaka, akiknek többsége szíriai, kisebb része észak-afrikai származású. Hozzátették, hogy a legtöbben nemrég Németországba érkezett menedékkérők, akik személyazonosságukat befogadóállomáson kiállított menedékkérelem-másolatokkal igazolták.
Az újság szerint nem csupán a helyszínen szolgálatot teljesítők beszámolói, hanem a kölni rendőrség január másodikán készített jelentése is ellentmond Albers korábbi hazugságainak. A Die Welt birtokába került dokumentumból az derült ki, hogy a támadók jelentős része menedékkérő volt.
A Die Welt arra is rámutatott, hogy a hivatalos beszámolók szerint az elkövetők elsődleges célja lopás volt, és a szexuális zaklatás másodlagos szerepet játszott a támadásoknál. Ezzel szemben a kölni rendőrök a német lapnak azt mondták, "a többségükben arab elkövetők esetén elsősorban szexuális cselekményekről volt szó, az ő szempontjukból, saját szexuális szórakozásukról."
(MTI korrigálva)
Frissítés: Egy tapasztalt rendőrtiszt is mesélt arról, hogy mi is történt az ominózus éjszakán: az ő csoportja összesen 15 embert helyezett előzetes letartóztatásba azon az estén. Ezek az emberek mindössze néhány napja, néhány hete tartózkodtak Németországban.
"Közülük 14-en Szíriából, egy ember pedig Afganisztánból érkezett. Ez az igazság. Még akkor is, ha fáj" - fogalmazott a kölni Expressnek.
Egy másik rendőrtiszt így emlékezett vissza:
"Több lány is sírt mellettem, akiken már nem volt nadrág, mire a bandák elengedték őket. Sokkoltak a látottak, kezelnünk kellett a helyzetet. Jelentősen megnehezítette a helyzetünket az, hogy magunkat is meg kellett védenünk, miután minket is támadtak."
(ATV nyomán)