Soros György szerint az amerikai republikánus párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump ingatlanmágnásnak esélye sincs arra, hogy elnökké válasszák.
A zsidó spekuláns a svájci Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon arra az álláspontra helyezkedett, hogy "félelemkeltésével" Trump az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek tesz szívességet.
Soros úgy véli, Trump népszerűsége ahhoz fog vezetni, hogy a demokraták jelöltje - aki szerinte Hillary Clinton lesz - földcsuszamlásszerű győzelmet arat majd. Clinton már a választásra kampányol, míg a republikánusok az előválasztással küzdenek - jelentette ki a milliárdos.
A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy a Davosban összegyűlt pénzügyi elit kínosnak, hihetetlennek és veszélyesnek tartja a republikánusok körében vezető Trumpot, s bár a legtöbben továbbra is úgy vélik, hogy az ingatlanmágnás bedobja majd a törölközőt, mielőtt a párt kiválasztja jelöltjét, mégis egyre többen vannak, akik már nem tartják elképzelhetetlennek, hogy végül ő induljon az elnöki posztért a republikánusok jelöltjeként.
A Reuters megszólaltatta Eric Cantor korábbi republikánus vezetőt is, aki szerint Trump "nem komoly", viszont elképesztően jól építi saját imázsát, és mozgósítja a választók rejtett haragját. "A Trump-láz nem fenntartható folyamat, és nem fog győzelmet hozni a jelöltnek" - vélekedett Cantor.
Arianna Huffington, a Huffington Post híroldal vezetője kifejtette, hogy lapja korábban a szórakoztató rovatba "száműzte" Trumpot, nem tartották komoly politikusnak, ám ezen változtattak, amikor Trump kijelentette, hogy egyetlen muszlimot sem szabad beengedni az Egyesült Államokba. "Túl veszélyes lett, hogy figyelmen kívül hagyjuk" - magyarázta Huffington.
A McKinsey tanácsadócég vezérigazgatója, Dominic Barton arról beszélt: az Egyesült Államok megítélésének is árthat, hogy Trump magát a kampányt is szórakoztatóiparrá alakította. "Ez világszinten kicsit kínos. Bár úgy vélem, nagy különbség van retorika és valóság között, és ezzel a legtöbben tisztában vannak. De hihetetlen, hogy mennyi ideje tudja csinálni. Egyszerűen hihetetlen" - hangoztatta Barton.
A demokrata táborban, Hillary Clinton támogatói között egyre többen amiatt aggódnak, hogy a volt külügyminiszter mondandójával nem tudja megfogni vetélytársát, Bernie Sanderst. Noha a legtöbben továbbra is úgy vélik, hogy Clinton szerzi meg a párt jelöltségét, sokakat aggaszt, hogy az egykori first lady nem tud fogást találni Sandersen, ami miatt egyrészt a vermonti szenátor egyre jobban áll, másrészt a republikánusok megszorongathatják Clinont.
A CNN amerikai hírtelevízió által készíttetett felmérés adatai szerint az előválasztások sorozatában elsőként szavazó Iowában a republikánusok körében Trump, a demorkatáknál pedig Sanders a legesélyesebb a győzelemre. New Hampshire-ben pedig elsöprő Sanders előnye Clintonnal szemben; a volt külügyminiszter népszerűsége 33 százalékos, míg Sandersre hatvan százalék szavazna a friss adatok szerint.
(MTI nyomán)