Amennyiben az Európai Néppárt (EPP) nem látja be, hogy Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással, és a kettő csak együttesen tud teljes körűen választ adni a kihívásokra, akkor a választók más, radikális és brutális válaszokat fognak keresni a válságok megoldására - figyelmeztetett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn Luxembourgban.
Az Európai Néppárt megalapításának negyvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Tusk kijelentette, rendkívül büszke rá, hogy egy pártcsaládba tartozik Joseph Daullal, az EPP elnökével, Angela Merkellel, Orbán Viktorral, Manfred Weberrel, a néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjével, valamint Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével és Bojko Boriszov bolgár kormányfővel.
Tusk úgy vélte, hogy a különbözőségeknek nem feltétlenül kell konfliktusokat jelenteniük. Hangsúlyozta, azt kell keresni, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt egymástól.
Beszédében kiemelte a néppárt három, véleménye szerint legfontosabb feladatát. Újra meg kell határozni alapvető értékeit, a kereszténydemokráciához fűződő viszonyát, valamint tudatosan és nagyon komolyan véve vissza kell térni a gyökerekhez - húzta alá.
Emlékeztetett arra, hogy Európa polgárainak egy része kiábrándult, nincs európai jövőképe, körükben eluralkodott az euroszkepticizmus, sőt az europesszimizmus lett az Európát övező illúziók alternatívája. Egyre hangosabbak azok, akik megkérdőjelezik az egyesült Európa elvét. Kijelentette: ennek megoldására nyílt és őszinte vitát kezdeményez, amelyhez jó alapot ad az unió elődjét létrehozó római szerződés hatvanadik évfordulója.
"Ha egyesült és szolidáris Európát akarunk, önmagunknál kell kezdeni. Az egyik legnagyobb erkölcsi nagyság, II. János Pál mondta, hogy a szolidaritás sosem irányul egymás ellen. Szolidaritás mindig a másikkal együtt létezik. Amikor az ember kereszténydemokrata, néha érdemes hallgatni a pápára" - fogalmazott az uniós tanácsi elnök.
Angela Merkel német kancellár beszédében Oroszország Ukrajna keleti országrészében folytatott hadműveleteire utalva kijelentette, hogy a béke megőrzése az elvek betartásától függ. Készek vagyunk harcolni érte és megvédeni? - tette fel a kérdést.
A kancellár megvédte a Törökországgal kötött uniós megállapodást, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: "úgy gondolom, hogy a megállapodás példaszerű a tekintetben, hogyan képviseli Európa saját érdekeit". Európa érdeke is, hogy a menekültek ne kerüljenek az emberkereskedők kezére és közel maradhassanak hazájukhoz - tette hozzá.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszédében megerősítette, hogy az unió ragaszkodik Törökország terrorellenes törvényének átdolgozásához, mint az EU egyik feltételéhez a vízummentesség megadása érdekében. "Ezzel lehet megbizonyosodni arról, hogy mennyire elkötelezett Ankara az Európához való közeledésben" - fogalmazott.
Antonio López-Isturiz, a néppárt főtitkára a menekültkérdéssel kapcsolatban beszédében úgy fogalmazott: "nem azt kell tennünk, amit mások mondanak. Meg kell védenünk pártunk értékeit, még akkor is, ha néha szembe kell mennünk a közvélekedéssel" - jelentette ki.
Orbán: EU-tagok sem lehetnénk a Néppárt nélkül
Ha nincs az Európai Néppárt (EPP), akkor nincs vége a kommunizmusnak Európában, a Szovjetunió még létezik és csapatai bent állomásoznak többek között Magyarországon, amely nem lenne tagja az Európai Uniónak - jelentette ki Orbán Viktor hétfő este Luxembourgban, az EPP megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
A magyar miniszterelnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy az EPP az elmúlt évtizedekben a legfontosabb történelmi kérdésekben jó döntéseket hozott, jó ügyekért állt ki, és végigvitte az akaratát.
Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, az Európai Uniónak és az Európai Néppártnak bátrabban, nagyívűbben kell gondolkoznia, ha megfelelő válaszokat akar adni a jelen kor problémáira.
A kormányfő elmondta, az évfordulós ünnepség alkalmából több kétoldalú találkozót folytatott. "Ezek a találkozók is abban a véleményemben erősítettek meg, hogy van egy 20. századból itt maradt Európai Unió, és van egy 21. századi probléma" - tette hozzá.
Az EPP-nek nem egyszerűen folytatnia kell a munkát, hanem be kell látnia, hogy szakaszhatárhoz érkeztünk. Hogy megfelelő válaszok szülessenek migrációs ügyben, a terrorizmus és az egyre lassuló európai gazdaság problémájával kapcsolatban, ahhoz bátrabban, nagyívűen és megújító módon kell gondolkozni a jövőről - mondta Orbán.
Az Európai Néppárt a kontinens legnagyobb és legbefolyásosabb pártcsaládja: a szervezetnek 40 országból 75 párt (köztük a Fidesz) a tagja, ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét, hét uniós és öt unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti, akárcsak az Európai Bizottság 14 tagja. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az EPP adja.
(MTI nyomán)