"Menekültekkel" ebédelt Ferenc pápa Assisiben kedden, ahol a világvallások vezetőinek béketalálkozóján vesz részt. Ferenc pápa a világ vallásainak képviselőivel a Szent Ferenc-bazilika előtti téren tett felhívást és imádkozott a békéért. A világ huszonyolc térségét sorolták fel, ahol konfliktus pusztít. A katolikus egyházfő beszédében hangsúlyozta, hogy a vallások imája a békéért "nem puszta háborúellenes tiltakozás".
A keresztény, zsidó, muzulmán, buddhista felszólalók között volt David Brodman rabbi, aki természetesen holokauszt-túlélő, s aki szerint Ferenc pápa korunkban az alázat és a szentség példaképe, amiként Szent Ferenc volt saját korában. (Azt pedig már jól tudjuk, kiket és miért szoktak ily ékes szavakkal megdicsérni a zsidók... - a szerk.)
A szíriai Aleppo városából elmenekült keresztény Tamar Mikalli a háború borzalmairól számolt be. A végső békefelhívást egy japán buddhista olvasta fel olaszul. Ferenc pápa és a vallási vezetők békenyilatkozatot írtak alá. Ezt megelőzően a katolikus egyházfő huszonöt állítólagos menekülttel találkozott, akik Szíriából, Afganisztánból, Maliból, Gambiából és Nigériából jutottak Olaszországba. Egy részüket a Szent Egyed közösség fogadta be, a többiek a Rómához közeli Castelnuovo di Porto menekülttáborában élnek, ahova Ferenc pápa húsvétkor látogatott el, s a lábmosás szertartásán megmosta több "menekült" lábát.
Kilenc vallás több mint négyszáz képviselője, és mintegy tizenkétezer zarándok érkezett az umbriai városba.
(MTI nyomán)