A Germanwings német légitársaság eltörli azt az eddigi előírást, amely szerint a repülés egész időtartama alatt legalább két pilótának kell tartózkodnia a pilótafülkében, elkerülendő az olyan helyzetet, mint amilyen egyik gépük két évvel ezelőtti spanyolországi katasztrófájához vezetett - számolt be a német légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL).
A légitársaság repülőgépének 2015. március 24-én történt szerencsétlenségben 150-en vesztették életüket. A katasztrófát a gép 28 éves másodpilótája, Andrea Lubitz okozta. A pszichiátriai gondokkal küszködő férfi kizárta a kapitányt a pilótafülkéből, amikor ez utóbbi a mosdóba ment. Ezután szándékosan nekivezette a gépet egy hegynek. A járaton több ország állampolgárai utaztak, az áldozatok többsége német és spanyol volt.
Európai szinten az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) korábban már hatályon kívül helyezte saját, hasonló rendelkezését, amelyet a történtek után vezettek be. A hivatal egyben közölte a légitársaságokkal, saját maguk végezzenek kiterjedt kockázatértékelést egy ilyen helyzettel kapcsolatban.
A BDL pénteken beszámolt arról: a német légitársaságok arra a megállapításra jutottak, hogy a “kétpilótás szabály” nem növeli a biztonságot, sőt további biztonsági kockázatot teremt, például a pilótakabin ajtajának “gyakori és előre kiszámítható” nyitásával. Ilyenkor ugyanis terroristák vagy más bűnözők erőszakkal bejuthatnak a pilótákhoz.
Az érvelés alátámasztására emlékeztettek arra, hogy 1931 és napjaink között 1074 géprablás történt, ami sokkal nagyobb kockázat. Míg az említett időszakban csupán négy esetben követett el öngyilkos cselekedetet pilóta. A légitársaságok ugyanakkor további intézkedéseket tettek válaszul a Germanwings 2015. március 24-i katasztrófájára, egyebek között azt, hogy a pilótákat pszichológiai tanácsadásra küldik, illetve ilyen jellegű tesztek elvégzésére kötelezik.
(MTI)