Biztonságban hazatért Izraelbe az ország jordániai nagykövetségének minden dolgozója - jelentette be hétfőn Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala. A diplomatákat Izrael egy előző napi halálos incidens nyomán kialakult feszültség miatt akarta biztonságba helyezni.
Zoom
Jordániai biztonságiak az eset után
A kormányfői hivatal késő éjjel kiadott közleménye szerint a hazatérők között volt az a biztonsági ember is, aki egy nappal korábban az ammáni nagykövetség egyik lakóépületében önvédelemből lelőtt egy csavarhúzóval rátámadó fiatal jordániai munkást, és véletlenül egy jelen lévő másik jordániai férfit is. Mindketten meghaltak.
Jordánia ragaszkodott hozzá, hogy az őr csak a nyomozás lezárulta után távozhat az országból, Izrael azonban kiállt amellett, hogy a férfi diplomáciai mentességet élvez.
A diplomaták hazaszállítására Netanjahu és II. Abdalláh jordániai király telefonbeszélgetése után kerülhetett sor.
Korábban írtuk: Jordániában ragadt Izrael lövöldöző biztonsági embere
Izrael evakuálni akarja ammáni nagykövetségéről azt a biztonsági emberét, aki a nagykövet rezidenciáján önvédelemből lelőtt egy palesztin származású fiatal jordániai munkást. A jordániai hatóságok azonban nem engedik a férfi elszállítását - jelentette az izraeli média.
Zoom
Mohammed al-Jawawdeh, a támadó
A 17 éves munkás a biztonsági őr lakrészében dolgozott, és eközben támadt rá csavarhúzóval, mire az őr pisztolyával lelőtte – értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az őr egyik lövésével véletlenül eltalálta a lakás éppen a helyszínen tartózkodó tulajdonosát, aki később belehalt a sérülésbe.
Zoom
Az izraeli nagykövetség Ammánban
Az izraeli külügyminisztérium szerint terrortámadás történt, amelynek hátterében azok az indulatok állnak, amelyeket az al-Aksza mecset körüli válság korbácsolt fel. A biztonsági őrt diplomáciai védettség illeti meg, nem lehet Jordániában felelősségre vonni, letartóztatni, kihallgatni – közölték. A minisztérium elhatározta, hogy azonnal evakuálják a nagykövetség minden izraeli dolgozóját, mert attól tart, hogy Ammánban zavargásokhoz, a követség épületének megtámadásához vezetnek a történtek.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök éjszaka beszélt az esetről Einat Salin ammáni nagykövettel és a követség második emberével.
A Háárec című újság honlapja szerint a jordániai hatóságok nem engedélyezik, hogy az érintett izraeli biztonsági őr elhagyja az országot, és az ügy helyi kivizsgálását követelik.
Izrael és a muzulmán országok viszonya nagyon feszültté vált azon biztonsági kapuk és térfigyelő kamerák miatt, amelyeket Izrael a jeruzsálemi óvárosban, a Mecsetek terére vezető utakon állított fel nemrégiben, miután ott palesztin támadók tíz napja megöltek két rendőrt.
A Mecsetek tere körül kialakult konfliktus miatt pénteken jordániaiak ezrei tüntettek Izrael ellen Ammánban és az ország más városaiban. Jordánia vasárnap azzal a kéréssel fordult az arab országokhoz, hogy sürgősen tartsanak külügyminiszteri tanácskozást a jeruzsálemi helyzet megvitatására.
A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb létesítménye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély. Az al-Aksza mecset környéke a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alatt áll, és a békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.
(MTI)