Három török légicsapás érte szerdán a szíriai kormányerők kezén lévő ellenőrzési pontnál lévő milicistákat az Afrínba vezető út mentén, öt fegyveres meghalt, két kurd harcos megsebesült – közölte a kormányt támogató erők egyik parancsnoka a Reuters hírügynökséggel.
A környékbeli Nobol és Zahraa falvakat ellenőrző síita milíciák nemrégiben foglalták el az ellenőrzőpontot a Népi Önvédelmi Erők (YPG) kurd milíciával megegyezve – közölte a nevének elhallgatását kérő parancsnok.
Recep Tayyip Erdogan török elnök reményét fejezte ki szerdán, hogy a török hadsereg már estére teljesen elfoglalja az északnyugat-szíriai Afrín városát. Az államfő a Habertürk televízió által közvetített, Ankarában elhangzott beszédében azt mondta, hogy a török hadsereg 3444 „terroristával” végzett Afrínban, és a civil lakosság egy folyosón át távozik onnan.
A török hadsereg vezérkara kedden arról tájékoztatott, hogy katonái már előző napon körbezárták Afrínt.
(MTI)