"Ilyen az arcod, miután valaki valaki megkérdezi, hogy eltévedtél-e, aztán azt mondják, hagyd el az épületet – az első munkanapodon. Tudom, hogy láthatóan különbözöm. Nincs meg az a kiváltságom, hogy elrejtsem az identitásomat. FEKETE vagyok és Magidnak hívnak. Nem akarok beilleszkedni. Szokjatok hozzá!" – írta a Twitteren egy Magid Magid nevű zöldpárti "brit" politikus, aki "F**K FASCISM" feliratú pólóban sétált ma be az EP-be.
Magid Magid 1989-ben született Szomáliában, 1994-ben került Nagy-Britanniába, az észak-angliai Sheffield iparvárosába. Felnőve csatlakozott a helyi zöldekhez, bekerült a városi politikába, és 2018 májusában, 28 éves korában megválasztották a több mint félmilliós nagyváros főpolgármesterének...
Magid kinyilvánított célja volt, hogy felszámolja a tisztség "archaikusságát", a beiktatásán ezért a Csillagok Háborújának birodalmi indulóját és a Superman zenéjét játszatta le, beiktatási beszédében a rasszizmust és a Brexit utáni idegengyűlöletet ostorozta, majd később önhatalmúlag kitiltotta Donald Trump amerikai elnököt Sheffieldből, bár a városi tanács később jelezte, hogy ehhez nincs joga.
Egy évnyi regnálása alatt költőket, zenészeket, bűvészeket és humoristákat szervezett előadni a városi tanács ülésein, és ügyelt arra is, hogy minden egyes tanácskozás alkalmából más-más sapkát viseljen.
Zoom
Fotó: BBC
Hivatalos főpolgármesteri fotóján bakancsban guggolt a városháza lépcsőházi korlátján:
Zoom
Fotó: Chris Saunders/BBC
A néger idén a brit zöldek listáján elindult az EP-választáson, és be is jutott az európai törvényhozásba, így mostantól szomáliai is dönt az európaiak sorsáról.
(Mandiner nyomán)