Megkezdődött a béketárgyalások újabb, immár nyolcadik fordulója az Egyesült Államok és az afganisztáni tálib lázadók között szombaton Dohában – jelentették be tisztségviselők, kiemelve, hogy a mostani a tárgyalások legfontosabb fázisa.
A nyilatkozók szerint megállapodás várható a forduló végén, még augusztus 13-a előtt. Egy ilyen megállapodás esetén a külföldi haderők feltehetőleg kivonulnának az országból, hogy milyen ütemben, azt egyelőre nem lehet tudni. Szeptember 28-én elnökválasztás lesz az országban.
Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja, delegációvezető péntek este érkezett a katari fővárosba, és a Twitteren azt írta: „Békemegállapodást szeretnénk kötni, nem pedig csapatkivonási megállapodást, de az előbbi lehetővé teszi az utóbbit. A csapatkivonás feltételekhez kötött” – írta. Úgy vélte, mindkét fél meg akar állapodni.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy héttel ezelőtt kijelentette, hogy Donald Trump elnök még a 2020-as elnökválasztás előtt meg akarja kezdeni a végleges csapatkivonást Afganisztánból.
Az Egyesült Államok 2014-ben bejelentette, hogy véget értek harci műveletei az országban, de azóta is kiterjedt légi és egyéb támogatást nyújt az afgán biztonsági erőknek. Mintegy 20 ezer külföldi katona van még mindig az országban, túlnyomó többségük amerikai.
Egy meg nem nevezett tálib tisztségviselő azt mondta most Dohában: éppen a külföldi csapatkivonás elmaradása volt az oka annak, hogy a béketárgyalások hosszú ideje húzódnak. Egy esetleges megállapodás után amerikai erők állandó jelleggel nem maradhatnak Afganisztánban, viszont a tálibok gondoskodni fognak arról, hogy egyetlen külföldi militáns csoport se legyen jelen, és ne támadhassa meg az esetleg bent maradó amerikaiakat és szövetségeseiket.
Az afgán kormánnyal mindaddig nem tárgyalnak, amíg a szövetséges erők nagy számban el nem hagyják az országot – mondta.
Az ENSZ afganisztáni missziója (UNAMA) kedden közölte egy jelentésében, hogy csaknem négyezer civilt öltek vagy sebesítettek meg az afganisztáni fegyveres konfliktusban az idei év első felében, és ennek nagyobb hányadát az afgán kormányerők és a velük szövetséges NATO-erők okozták, kisebb részt az iszlamista lázadók. Ugyanis a diplomáciai erőfeszítések ellenére a 2001-ben elkezdődött háború mind a mai napig tart, a civilek folyamatos fenyegetettségben élnek.
Az UNAMA szombaton közölte az első fél év vége óta áldozatul eső civilek számát: júliusban több mint 1500 civilt öltek vagy sebesítettek meg Afganisztánban. Ez a szám több, mint bármely korábbi hónapban 2017 májusa óta.
(MTI)