Donald Trump amerikai elnök hétfőn szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig - közölte a Fehér Ház, miután a hatóságok biztonsági fenyegetésekre figyelmeztettek Joe Biden megválasztott elnök január 20-i beiktatása kapcsán.
A rendelkezés lehetővé teszi az amerikai belbiztonsági minisztérium és a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) számára, hogy szükség szerint összehangolják tevékenységüket a helyi rendvédelmi hatóságokkal.
A Capitolium ostroma nyomán egyébként is megszigorították az amerikai fővárosban a biztonsági intézkedéseket Biden ünnepélyes beiktatására tekintettel. Daniel Hokanson tábornok a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a nemzeti gárda mintegy 15 ezer katonáját vonják össze Washingtonban a helyi rendfenntartók megsegítésére. A belbiztonsági minisztérium pedig közölte, hogy az elnök védelméért felelős Secret Service szerdától fokozott készültségben lesz.
Az amerikai sajtó időközben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendvédelmi szervek felé intézett belső figyelmeztetésére hivatkozva közölte, hogy Biden beiktatása körüli napokban fegyveres, illetve erőszakos zavargások lehetnek a tagállamok fővárosaiban.
Jelenleg Washingtonban mintegy hatezer katona segít a rendfenntartásban. A Capitolium épülete körül új biztonsági kerítést húztak.
"Összetartást mutatott Trump és Pence"
Összetartást mutatott Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök a Capitolium ostromát követő összekülönbözésük nyomán - közölte a Fehér Ház egy névtelenül nyilatkozó illetékese hétfőn.
A tájékoztatás szerint Trump és Pence megbeszélést folytatott a Fehér Házban hétfőn este. Ez volt az első találkozó kettejük között, miután az elnök szerdán bírálta alelnökét, amiért nem próbálta megakadályozni riválisa, a demokrata párti Joe Biden megválasztott elnökre leadott szavazatok elektori hitelesítését a kongresszus szerdai rendkívüli ülésén.
Az illetékes beszámolója szerint Trump és Pence a kongresszus épületénél kitört zavargásokat vitatta meg.
"Hangsúlyozták, hogy azok, akik a múlt héten megszegték a törvényt és megrohamozták a Capitoliumot, nem képviselik az Amerika az első mozgalmat, amelyet 75 millió amerikai támogat, és megfogadták, hogy hátralévő hivatali idejükben folytatják az ország érdekében végzett munkájukat" - közölte a tisztségviselő. "Ketten jó beszélgetést folytattak, megvitatták az előttük álló hetet és felidézték az utóbbi négy év kormányzati munkáját és eredményeit" - tette hozzá. Bident január 20-án iktatják be hivatalába.
Az illetékes hangsúlyozta, hogy Trumpnak nem áll szándékában a múlt szerdai zavargások következtében lemondani, Pence pedig nem akarja alkalmazni a 25. kiegészítést, amelynek alapján lehetősége van arra, hogy a kormányzat tagjait megszavaztassa az elnök alkalmasságáról, illetve alkalmatlanságáról feladatainak ellátására. Ha a kabinet többsége alkalmatlannak minősíti Trumpot, akkor az elnöki hatalom az alelnökre ruházódik át.
Nancy Pelosi demokrata párti házelnök korábban közölte, hogy amennyiben a 25. kiegészítés alkalmazása nem jár sikerrel, az úgynevezett impeachmenthez (alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz) folyamodnak.
(MTI)