Az orosz állami tulajdonú vállalatok és az oligarchák új utasítást kaptak Vlagyimir Putyintól, miszerint hozzanak létre katonai magáncégeket, ezzel is támogatva az Ukrajna elleni háború új szakaszát – írta közösségi oldalán az egyik legismertebb oknyomozó újságíró, Christo Grozev.
Zoom
Fotó: Alexander Zemlianichenko/AP
Mint fogalmazott, Putyin szerint minden orosz kudarc, amely a harctéren történt, a katonák korrupciójából fakad. Emiatt szólította fel az állami vállalatokat és az oligarchákat a katonai magáncégek létrehozására.
Az oknyomozó szerint a háború „új szakaszát” októberben kezdik meg az oroszok.
Moszkva megtorló hadműveletet indított
Oroszország vasárnap este infrastrukturális létesítményeket vett célba Közép- és Kelet-Ukrajnában, válaszul a Harkiv tartományban indított ukrán ellentámadásra – írja a Guardian.
Harkiv város polgármestere, Ihor Terehov elmondta, hogy a csapás következtében a város nagy részében megszűnt az áram- és vízellátás, amit Oroszország „bosszújának” nevezett Ukrajna közelmúltbeli harctéri sikereiért. Jelentések szerint Dnyipróban, Poltavában és más keleti városokban is áramszünet volt, ami civilek millióit érintheti.
Volodimir Zelenszkij az „orosz terroristákat” okolta az áramkimaradásokért. Elmondása szerint nem támadtak katonai célpontokat.
A cél az, hogy megfosszák az embereket a fénytől és a melegtől – fogalmazott.
Putyint már a saját emberei is bírálják
Ramzan Kadirov, Csecsenföld Kreml által kinevezett vezetője bírálta az orosz hadsereg vezetését, miután úgy tűnt, hogy váratlanul érte őket az északkeleti orosz invázióval szembeni ukrán ellentámadás – írja a Guardian.
Kadirov egy Telegramon közzétett videóban fejtette ki véleményét, ahol úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin nem biztos, hogy tisztában van a dolgok valós állásával.
Ha ma vagy holnap nem történik változás a stratégiában, kénytelen leszek beszélni a védelmi minisztérium, valamint az ország vezetésével, hogy elmagyarázzam nekik a valós helyzetet – mondta Kadirov.
Szolovjov szerint a vereségért felelős orosz katonatisztek megérdemlik a kivégzést
A Kreml legfőbb propagandistája, Vlagyimir Szolovjov szerint azok az orosz katonai parancsnokok, akik nem tudták megakadályozni az ukránok ellentámadását Harkiv térségében, megérdemlik a kivégzést – írja az Inforesist.
Nem vitatom, hogy sok egyenruhás főnök (nem nevezhetem őket parancsnokoknak) megérdemli a méltatlan elbocsátást és a büntetőjogi eljárást – írta Szolovjov a Telegram-csatornáján.
Vagy akár a kivégzést is, sőt néhány nevet tudnék is mondani a döntéshozóknak – tette hozzá.
Kreml: addig folytatjuk, míg el nem érjük a céljainkat
Oroszország el fogja érni a saját maga által különleges katonai műveletnek nevezett ukrajnai céljait – jelentette ki a Kreml szóvivője.
A katonai művelet folytatódik. És addig folytatódik, amíg az eredetileg kitűzött célokat el nem érjük – szögezte le Dmitrij Peszkov egy újságírókkal folytatott telefonkonferencián.
Peszkov először szólalt meg a sikeres ukrajnai ellentámadásokat követően – írja az al Dzsazíra.
 (Index)